A science fiction műfajnak nem csak a mozitörténetben és a regényirodalomban, hanem a televíziózás világában is komoly múltja van, hiszen számos kultikus széria született már ebben a kategóriában, elég ha csak a Star Trek-re, a Doctor Who-ra, vagy a Battlestar Galacticára gondolunk. Az utóbbi években visszaszorult a műfaj, különösen az izgalmas űr sci-fi zsánerében nem láthattunk emlékezetes alkotást (más téren azért volt például Orphan Black, szóval összességében nem olyan rossz a helyzet), így a rajongók talán már kezdtek is lemondani a reneszánsz reményéről. Ám most a SyFy csatorna merész regényadaptációt indított útjára, és bizony a The Expanse hamar meghódította a nézők szívét. Nem érdemtelenül!
A 23. században járunk. Az emberiség ekkorra már meghódította és gyarmatosította az egész naprendszert. Az élet három fő helyen koncentrálódik. Az egyik természetesen a szülőbolygó, a Föld, ám időközben nagy erőkkel dolgoznak a Mars minél élhetőbbé alakításán, amelynek eredményeképpen a vörös bolygó népe válik fajunk legtehetősebb, legfejlettebb technológiai háttérrel rendelkező csoportjává. A két bolygó között azonban meghúzódik egy marginális, ellentmondásos vidék, az aszteroidaöv, amelynek lakói szegénységben élnek, a valódi bolygó generálta behatások hiányában biológiailag gyengébb szervezettel rendelkeznek, és állandóan ki vannak téve a Föld és a Mars mesterkedéseinek. Az emberi jogokért küzdő OPA nevű szervezetre a két bolygó irányítása terroristacsoportként tekint.
Jim Holden (Steven Strait) a Földről származik, ám most ideje nagy részét egy jégszállító hajón tölti. Amikor vészjelzést fognak be a Scopuli nevű hajóról, a legénység egy része átszáll túlélők után kutatni, ám hamarosan kiderül, hogy csapdába kerültek, menekülni kényszerülnek. Eközben az övbéli Ceres állomáson élő nyomozó, Joe Miller (Thomas Jane) külön megbízást kap, fel kell kutatnia egy befolyásos ember lányát, akinek nyoma veszett, miután csatlakozott az OPA szervezetéhez. A Földön az ENSZ egyik magas rangú hivatalnoka (Shohreh Aghdashloo) igyekszik választ lelni a kínzó kérdésre: Vajon kinek áll érdekében, hogy csellel háborút robbantson ki a Föld és a Mars között?
A The Expanse igényel némi építkezést, mielőtt igazán beindulna. Az első két-három epizód alapján igazság szerint még abban sem voltam biztos, hogy végignézem az egész évadot. Érdekes ötleteket láttam, tisztában voltam a remek alapvetéssel, de valahogy mégsem tűnt az igazinak. Aztán a negyedik rész tájékán végre egyértelművé vált, hogy eddig csupán építkezést, alapozást láttam, azokat a szükséges kezdőlépéseket, amelyek nem annyira elragadóak, ám nélkülük később összeesne a sztori. Innentől kezdve viszont nem volt megállás, mert habár hanyatt nem vágtam magam a produkciótól, azt el kell ismernem, hogy az utolsó rész utolsó percéig képes volt maximálisan fenntartani az érdeklődésemet, tudott szórakoztatni, bizonyos pontokon pedig elgondolkodtatni.
Említettem az előbb azt a bizonyos remek alapvetést. És ez valóban megér egy misét. Lenyűgöző, ahogy a The Expanse az időkön átívelő földi világ és emberiség allegóriáját kiszélesíti az egész naprendszerre. Hiszen tulajdonképpen tökmindegy hol élünk, hogy országhatárok vagy fényévek választanak el egymástól, ugyanúgy ostoba, fejletlen emberi lények vagyunk és ezt a töltetet ragadja meg elsőosztályú módon ez a produkció. A tényleges Föld a 23. századi emberiség jelene, a technológiai fejlesztéseken dolgozó, előrehaladottsága és titokzatossága okán kissé ijesztő Mars a jövője, az aszteroidaöv, ahol az emberek a túlnépesedéssel, az éhínséggel, a betegségekkel és a bűnözéssel harcolnak, pedig nem más, mint a múltja, azaz a mi 21. századi jelenünk. Nem véletlen tehát, hogy az álmodozó földiek és a nagyképű, határozott marsiak között a nem túl dicsőséges, de legalább őszinte aranyközépúton az övbéliek azok, akik képesek igazán földhözragadtan gondolkodni, és, Miller egyik hatásos gondolatával élve, nem fertőzi meg őket az optimizmus vírusa.
A cselekményszövés egészen frappánsan viszi előre a három főszálat, különösen jól egyensúlyozva Miller és Holden között. A földi vonulat néha a kelleténél jobban háttérbe szorul, időnként kifejezetten koloncnak tűnik, de akadnak azért olyan erőteljes képsorok, amelyek megmentik és végső soron érdekessé teszik. A Scopuli és a bolygóközi összeesküvés körül csoportosuló vezérbonyodalom jóformán epizódról epizódra válik egyre rejtélyesebbé, ugyanakkor megmarad annyi átláthatóság, hogy a szériát ne érezzük ellenségesnek szórakozni vágyó nézői attitűdünkkel szemben.
Értelemszerű, hogy a televíziós költségvetés meglátszik az összkép látványvilágán, ám ez nem jelenti azt, hogy a The Expanse rosszul néz ki. Sőt mi több, kifejezetten tetszetős a látványtervezés, a futurisztikus földi városok és a részletgazdag űrállomások egyaránt jól néznek ki, a kisebb zárt tereken pedig remek a díszletvilág. Az űrjelenetek szintén mutatósak, a különböző hajók jól néznek ki, az effektek döntő többségben élvezhetően működnek. Igazi akciójeleneteket leginkább az utolsó három részben kapunk, ám ekkor nem lehet okunk panaszra, hiszen a tűzpárbajok látványra kemények és dinamikusan vannak összevágva. Lehet, hogy a költségvetés okán, vagy csupán dramaturgiai indokból, de a Mars felszínén egyetlen képkocka sem játszódik. Akárhogy is, ez kétségtelenül hozzájárul az összkép titokzatosságához, így nekem nem volt problémám ezzel a "hiánnyal".
Miller karaktere jól ismert. Kiábrándult, pesszimista, züllött zsaru, akiben csak a munkája tartja a lelket. Akármennyire lehasznált figuráról van szó, elmondható, hogy ez a fajta jellem mindig izgalmas lesz, teljesen mindegy, hogy milyen kontextusban szerepeltetik. A nézők szeretik a démonaikkal küzdő, emberi, szenvedő alakokat. Ráadásul Thomas Jane elég jól érzi a figurát. A karakterek terén jelentkező legnagyobb gyengeség Jim Holden. Sem a figura, sem Steven Strait játéka nem elég ahhoz, hogy igazán elhiggyük, a történet egyik fontos főszereplőjét látjuk. Valahogy gyenge a kisugárzása, nehéz vele azonosulni. A földi szálon erős női karaktert kapunk, akire sok panaszunk nem lehet, sőt, inkább hiányérzetünk akadhat, hiszen ahogy feljebb írtam, ez az a vonulat, ami időnként zavaró mértékben háttérbe szorul.
A The Expanse első szezonja izgalmas, érdekes űr sci-fi. Kreatív alapötletből táplálkozik, amit még a helyenként túlságosan szappanoperás párbeszédek sem képesek megszégyeníteni. Ha legalább ugyanilyen minőségben folytatják, meglehet, hogy az elkövetkező évek egyik sikersorozatával van dolgunk. 8,5/10.
