Movie Tank

Viharlovagok (2016)

2016. január 27. - Sparrow

Hamarosan már tényleg megérkezik a 2015-ös évet összegző toplistám, igyekszem még ezen a héten megosztani veletek, ám addig sem feledkeztem meg a keserédes tényről, miszerint rohan az idő, és íme, megkezdődik a 2016-os filmév. Természetesen nem ez az az időszaka az esztendőnek, amikor a legnagyobb sikereket és mesterműveket várjuk, a január és a február a középszeré szokott lenni. Az évet ezúttal a Disney indítja, akik kormánykereket tekergető, fütyörésző Mickey egerüket most Chris Pine-ra cserélték.

viharlovagok.jpg

A többé-kevésbé igaz történet alapján készült film 1952-be helyezi cselekményét. Bernie Webber, a fiatal partiőr (Chris Pine) csak nemrég ismerkedett meg élete szerelmével (Holliday Grainger), akivel már nagyban tervezik esküvőjüket. A kitűzött dátum örömtelisége azonban hirtelen pengeélre sodródik, hiszen brutálisan nagy vihar érkezik, amiben egy szállítóhajó balesetet szenved. Bernie négy társával egyetemben, a többi partiőr intése ellenére engedelmeskedik a tapasztalatlan parancsnok (Eric Bana) utasításának, és kihajózik a hullámzó pokolba, hogy megmentse a legénység tagjait, akiket időközben a leleményes technikai zseni, Ray Sybert (Casey Affleck) igyekszik összefogni a fedélzeten.

A Viharlovagok nem rossz film, simán ellehetünk vele a maga két órájában, bár tény, hogy pont ez a két óra érződik az egyik súlyos hibának. De persze, nem csodálkozhatunk a túlnyújtott játékidőn, ha egyszer a jelenetek nagy része nem a megfelelő ponton fejeződik be, inkább erőlködik még néhány percet, sajnos ugye a hatás rovására. Emellett hegyes tüske volt még a szememben a főhős karaktere is. Bernie  figurájával nehézkesen lehet azonosulni, nem mondható különösebben szimpatikusnak vagy férfiasnak. Márpedig ez nem egy coming of age mozi, hanem elvileg kemény katasztrófafilm. Márpedig katasztrófafilmet nem azért nézünk, hogy alamuszi, visszahúzódó főhősnek szurkoljunk, mert érte nem tudunk szorítani ebben a kontextusban. Tetszett viszont Sybert figurája, ő az, aki betölti az előbb felvázolt űrt, vagy legalábbis próbálkozik betölteni. Talpraesett, erős jellem, az ő jeleneteit kedveltem legjobban a filmben.

viharlovagok2.jpeg

Craig Gillespie rendezése összességében szimpatikus, bár nem kiemelkedő. Örültem, hogy a direktor többnyire sikerrel tartja kordában a szentimentalizmust, így a heroikus pillanatok őszintének hatnak, átérezhetőek, csak nagyon ritkán sikerül túlnyálazni a dolgokat. A vizuális megvalósítás ügyes, hiszen a jelenetek túlnyomó része éjszaka játszódik, a maradék meg borús, szürke időben, ám mégis minden kép jól átlátható, a fényviszonyok megteremtése pazar munka. A grandiózusabb látványjelenetek is kifejezetten mutatósra sikeredtek, a mentőcsapat hullámlovaglása például valóságos adrenalinfröccs.

Chris Pine rosszul megírt karaktert kapott, ahogy azt feljebb már fejtegettem, ám ettől függetlenül, ami elő volt írva számára, azt korrektül hozza, bár utólag lehet, hogy ő maga sem lesz büszke erre a szerepválasztásra. Eric Bana a tőle megszokott langyhúgy minőséget prezentálja, Casey Affleck viszont lubickol jóféle figurája bőrében. A női főszerepben Holliday Grainger hitelesen aggódik és könnyezik partneréért. 

A Viharlovagok nem rossz alkotás, a katasztrófafilmek és a heroikus történetek kedvelői mindenképpen tegyenek vele egy próbát. Sok a hibája, de egyszeri megnézése azért nem elvesztegetett idő. 6/10.

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr168321730

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása