Guillermo del Toro számára korábban sem voltak közömbösek a kísértetek, hiszen emlékszünk még az Ördöggerincre (amiről hamarosan lesz írás a blogon), amiben háborús drámát és egyfajta coming of age történetet is sikerült felhúznia a túlvilág létezésének kontextusában. Az úriember most megint a visszajáró halottakhoz fordul segítségért, hátha így újra összetud rakni egy jó filmet (mert el akarom felejteni a Tűzgyűrűt). És igen, most del Toro mellé álltak a segítő szellemek, és elmaradtak az ártók.
A 19. és a 20. század fordulóján járunk. Edith Cushing (Mia Wasikowska) jómódú fiatal nő, édesapja (Jim Beaver) egyetlen lányaként kiemelt figyelmet élvez. Néhányan már furcsán néznek rá, amiért még mindig nem talált férjet magának, pedig udvarlója akadna például a család szemészének (Charlie Hunnam) személyében, de Edith számára az írás jelenti az igazi élvezetet, igyekszik kiadatni kísértethistóriáit. Nem véletlen a témaválasztás, hiszen kislánykora óta tisztában van a szellemvilág létezésével, hiszen korán elhunyt édesanyja azóta rendszeresen visszajár hozzá. Edith szíve azonban elcsábul, amikor megérkezik az angol Thomas Sharpe (Tom Hiddleston), hogy megpróbáljon vevőket szerezni fejlesztés alatt álló bányászgépére. A férfi és nővére (Jessica Chastain) bűvkörükbe vonják a nőt, aki hamarosan brutális gyilkosságok, nyughatatlan halottak, és életveszély közepette találja magát a helyen, amire már anyja szelleme is figyelmeztette. A helyen, amit egyesek csak úgy hívnak, Bíborhegy.
Láthattuk már az Ördöggerincben is, hogy Guillermo del Toro miként viszonyul a szellemvilághoz, és ez az attitűd a Bíborhegyben is megnyilvánul. Ugyanis ebben a filmben is sok-sok drámai töltetről és vonulatról beszélhetünk, a játékidő első felében csak elvétve találkozunk horrorelemekkel. Az író-rendező ezáltal teszi igazán összetetté történetét, hiszen nem csupán csúnya kísértetekről van szó, akik bosszúra vágynak, hanem a folyamat hátteréről, amelyből jól megszerkesztett romantikus cselekmény bontakozik ki. Mindenről a szerelem tehet, az rejtezik az összes szörnyűség, hiba, és bestialitás mögött. Ennek megfelelően minden karakterben tombol elsősorban az érzelmi, de olykor a testi vágy is, így a Bíborhegy a szerelemmel járó felelősséget taglaló szemléletes tanulmánnyá válik. A mondanivalót megfogalmazó gondolatok néhol le vannak egyszerűsítve, ám összességében nem lehet túl sok panaszunk.
Guillermo del Toro vizuálisan is szabadjára engedte fantáziáját, a Bíborhegy látványtervezése ugyanis fantasztikus. A díszletvilág és a jelmezek nem csak sejtelmes hangulatot teremtenek, hanem remek korképet is ábrázolnak, a CGI pedig rendkívül jól néz ki, a kísértetek - akiket del Toro nem rejteget, már az első jelenetben is premier plánba mutatja a visszatérő halottat - hátborzongatóan festenek, rendkívül emlékezetes külsőt kaptak. A finomra hangolt kameramunkának köszönhetően könnyű elveszni a szépen felépített jelenetekben, amelyekben csakhamar természetesen a horror is tiszteletét teszi. A rendező a játékidőben előre haladva egyre feljebb tekeri az intenzitás, és habár a kelleténél többször alapoz a hirtelenségre, nem tudunk haragudni az olcsó megoldás miatt, mert del Toro nagyon érzi, hogy mit mikor kell meglépni. A finálé vérgőzös, megrendítően izgalmas, és nagyon látványos, az év egyik legjobb végjátéka.
Mia Wasikowska korrekt a főszerepben, de nem miatta fogunk emlékezni a produkció színészgárdájára. Tom Hiddleston ugyanis rendkívüli teljesítményt nyújt. Játéka hiteles, és úgy válik egyre részletesebbé, ahogy Thomas karakterének frusztrációi és gyötrő érzelmei egyre nagyobb számban kerülnek a felszínre. Ő is elmarad azonban Jessica Chastain mögött, aki olyan beteges profizmussal hozza élete eddigi magasan legjobbját, hogy azelőtt nem lehet nem leborulni. A színésznő nemes egyszerűséggel sátáni, én rettegtem tőle, különösen a fináléban. A mellékszereplők is szépen helytállnak, nem lehet panaszunk a kaszást mellényre és zakóra cserélő Charlie Hunnam és a Supernatural-ből ismert Jim Beaver játékára sem.
A Bíborhegy vérfagyasztó élmény, ami azért különösen megbecsülendő, mert ennyire összetett, sokrétű, és tartalmas horrort manapság már csak szökő évente egyszer, vagy annyiszor se láthatunk. Guillermo del Toro-nak ezen a vonalon kellene maradnia. 9/10.
