Már a múlt évszázadban is előfordult, hogy sikeres videojátékot próbáltak mozivászonra adaptálni a filmesek, ám a zsáner mégis csak később, az ezredforduló után próbált igazán nagy tért hódítani, amikor is megérkeztek a Tomb Raider filmek, a Resident Evil átdolgozásai, a Silent Hill horrorok és társaik. A nézők azonban még mindig bizalmatlanok a játékadaptációk tekintetében, hiszen a filmesek rendre elbuknak, amikor egy teljesen más jelleggel rendelkező médium kontextusát igyekeznek megvalósítani a vásznon. Egy-két üdítőbb kivétel akad, bár személy szerint én csak az első Silent Hill filmet tudnám igazán minőségi feldolgozásként említeni, pedig soha nem voltam egy nagy játékos, még kisebb gyerekkoromban sem, így nem az összehasonlítás végett vagyok ezen a véleményen. Nem csoda hát, hogy a zsáner iránti érdektelenségemből fakadóan annak idején a Prince of Persia mozis kísérlete is kimaradt az életemből, na de most pótoltam. Nem sírom vissza ezt a két órát, de az biztos, hogy hasznosabban is eltudtam volna tölteni az időt.

Perzsia óriási birodalmának királya (Ronald Pickup) két fiúval büszkélkedhet, ám ez hamarosan megváltozik, hiszen miután tanúja lesz kivételes bátorságának és rátermettségének, magáévá fogadja az árva utcagyereket, Dastan-t (Jake Gyllenhaal). A fiú felnővén apja seregének pótolhatatlan tisztjévé válik, láthatjuk is, milyen különleges kreativitással foglalja el az egyik áruló várost. A győzelmi ünnepség során azonban merényletet hajtanak végre a király ellen, a gyanú pedig Dastan-ra terelődik, aki így, az elfoglalt palota hercegnőjének (Gemma Arterton) segítségével menekülni kényszerül. Hamarosan az is kiderül, hogy az egész bonyodalom kirobbantója egy tőr, amely markolatában az idő visszaforgatására képes homokot tárolnak.

Minden bizonnyal nagyobb élmény játék formájában, interaktívan végigélni ezt a történetet, hiszen ha azt mondjuk, hogy a forgatókönyv írói nem erőltették meg magukat, még enyhén fogalmazunk. Az idő homokja alig álló, történelmi beütésű fantasy keretek között tartja erőlködve a cselekményt, ami belekóstol a kalandorkodásba, a csatározásba, az időutazásba, és az ármánykodásba is, de mivel érezhetően nem képes eldönteni, hogy ezek közül melyikről akar elsősorban szólni, végül nem is tudja sikerre vinni egyik vonulatát sem. A két órát felölelő játékidő során nehezen tettethetjük, hogy nem unatkozunk, azonban a vontatott sztorivezetést szerencsére gyakran oldja a kellemes és tényleg szórakoztató humorvilág, ami az egészen jól megírt, cinikus karakterekben rejlik. A fináléban logikát ne próbáljunk keresni, mert a készítők saját vermükbe esvén már nem is igazán tudják normálisan elvarrni a szálakat, így egy pofásan logikátlan katyvaszt kapunk, amihez kár volt a 110 perces filmet leforgatni.

Mike Newell számomra a Harry Potter és a Tűz serlege című tanulmánya formájában már bizonyította, hogy nemigen tud filmet rendezni, ennek ellenére a Perzsia hercegében azért csak összerakott néhány egészen mutatós akciójelenetet. A videojátékszagú koreográfiák pörgősek és dinamikusak, sőt, még jól is néznek ki, amikor a vágó nagy nehezen megtalálja önmagát (bocsánat, a vágók, merthogy többen voltak). Vizuális szempontból azonban mégsem mondhatjuk tökéletesnek a filmet, hiszen a színvilág fárasztóan, idegesítően monoton. Ez a mű annyira homokszínű, hogy már fél óra után káprázik tőle a szemünk, és egy elsősorban vizuális élmény esetében ez azért eléggé komoly negatívum.

Jake Gyllenhaal fű alatt csúszott fel a ranglétrán, mire észrevettük, hogy mekkora tehetség, már nem kevés emlékezetes szerepet tudott a háta mögött. Na ez nem tartozik közéjük. Persze, a főszereplő korrekt, színvonalas teljesítményt nyújt, de kicsit sem magaslik ki a produkció általánosan langymeleg, középszerű minőségi világából. Számomra Alfred Molina komikus karaktere volt a legemlékezetesebb, hiszen a színész rendkívül szórakoztató formátumban prezentálja a jó poénokat. 

A Perzsia hercege: Az idő homokja egyszer nézhető, ám eléggé vontatott, értelmetlen kalandfilm, aminek ügyes poénjai és egészen jó akciókoreográfiái teszik nem elátkozandóvá a játékidő lassúcska sodrásában eltöltött két óránkat. 5,5/10.