Ebben a korokon keresztül vérrel, félelemmel, halállal, és háborúval kiformált, gonosz, ellenséges világban nehéz, nagyon nehéz tisztának, ártatlannak, tisztességesnek maradni. Teljesen őszintén egyikünk sem mondhatja el magáról, hogy száz százalékban jó ember. Még a legjobbakban is van sötétség, egy - jó esetben - pórázon tartott szörnyeteg. Nem meglepő, hogy a filmvilágban is gyakran foglalkoznak a témával, ahogy az sem, hogy kevés az olyan, minőségi mozgókép, amiben felhőtlen személyiségű hősök játsszák a főszerepet. Ugyanakkor a tökéletlenség még nem egyenlő a rosszal, viszont számos filmalkotásban a rosszé a főszerep. Az antihős rossz, mert elcsábul a világ valamely kísértésének hívószavára, rossz, mert érdekei úgy kívánják, rossz, mert egyszerűen ilyen a természete, vagy rossz, mert - alkalmazkodva a szörnyű ellentmondáshoz - azzá kell válnia a jó elérésének, a helyes beteljesítésének érdekében. Íme, összeszedtem kedvenc antihőseimet, és még rangsorolásukkal is megpróbálkoztam:
+1. Joker (Heath Ledger - A sötét lovag, 2008)
Nem győztem kihagyni Christopher Nolan trilógiájának legemlékezetesebb figuráját, aki azért kap listán kívüli említést, mert hivatalosan természetesen nem antihős, hanem főgonosz a filmben, viszont számomra mindig inkább előbbi funkciót töltötte be. Azért érzem így, mert akárhányszor nézem meg A sötét lovagot, mindig az a benyomásom, hogy ebben a történetben Batman csupán fontos mellékszereplő, semmi több. Heath Ledger Jokere lopja a showt, viszi a prímet, és elsöpör maga körül mindent. Nélküle ez az egész egy tucatszerű akcióthriller lenne. Ez A sötét lovag legnagyobb pozitívuma és legkomolyabb negatívuma is egyben.
15. Verbal Kint (Kevin Spacey - Közönséges bűnözők, 1995)
Bryan Singer remeke óta tudjuk a félelmetes tényt, miszerint az Ördög legnagyobb trükkje az volt, hogy elhitette velünk, hogy nem létezik. Kevin Spacey Oscar-díjas alakításában Verbal Kint mint mesélő, és mint meséjének egyik szereplője jelenik meg. Csűri-csavarja az eseményeket. Vajon igazat mond? Az mindenesetre biztos, hogy a végén óriási gyomrost ad... és mosolyog.
14. Michael Corleone (Al Pacino - A keresztapa trilógia, 1972, 1974, 1990)
A maffiacsalád egyetlen becsületes tagja. Katona, vőlegény, tisztességes férfi. Aztán valami elromlik, és öröksége őt is megfertőzi. Francis Ford Coppola nagyhatású gengsztereposzában Al Pacino jövendőbeli, gyümölcsöző karrierjét pecsételi meg az egyre sötétebb árnyalatokat öltő keresztapa szerepében, akinek a trilógia vége felé haladva egyre több bűn nyomja a lelkét.
13. "A Jó"/Szőke/Blondie/A Névtelen Ember (Clint Eastwood - A jó, a rossz és a csúf, 1966)
Sergio Leone név nélküli westernhőse, akinek mégis jó pár neve akad. Nem jó ember ő, a pénz motiválja, egyszerű csavargó csupán, aki becstelen céljai elérésének érdekében talán nem nyúl olyan radikális és kegyetlen eszközökhöz, mint ellenfelei, a rossz, és a csúf. Hiszen a film címének jelzői nem a főhősök jellemrajzait fedik, hanem módszereiket. Valójában mind rosszak. Clint Eastwood karaktere is.
12. Léon (Jean Reno - Léon, a profi, 1994)
Luc Besson analfabéta bérgyilkosa, aki egyik napról a másikra pótapává, és tanítómesterré válik. Jean Reno érzékletes alakításában válik igazán emlékezetessé a jámbor és mégis halálos figura, aki a történet elején még nem is sejti, hogy élete fordulópontjához érkezik, amikor menedéket nyújt a családja lemészárlói elől menekülő kislánynak.
11. Frank Castle (Thomas Jane - A megtorló, 2004)
A Marvel képregény-univerzumának kegyetlen, ellentmondásos figurája Jonathan Hensleigh adaptálásában kapta meg eddigi legméltóbb mozgóképes manifesztációját. Thomas Jane érzelemdús stílusban hozza az egész családját egyetlen délután alatt elveszítő ügynököt, aki épp hátat akarna fordítani múltjának, amikor a múlt visszarántja magába. Habár segítője azt kívánja neki, hogy Isten legyen vele, Frank Castle jól tudja, hogy a Mindenható erre az útra nem tart vele...
10. Willie (Billy Bob Thornton - Tapló télapó, 2003)
Sokkal egyszerűbb üzletházak széfjeit kirabolni, hogyha az ember karácsonykor eljátssza a Mikulást a vásárlók sorban álló gyerekeinek. Ez Willie hitvallása, aki, ha éppen nem rabol és nem is a Télapót játssza, vedel, cigizik, vagy valamelyik alkalmi nőjét dugja. Ám most valami megváltozik, mert érkezik egy furcsa kis szerzet, aki megérinti a marcona, életunt rohadék lelkét. És Willie tudja, hogy ha beledöglik is, az az idegesítő, kövér kisfiú akkor is megkapja a kibaszott ajándékát.
9. D-Fens (Michael Douglas - Összeomlás, 1993)
Az ember, akinek elege lesz. A kánikula, a forgalmi dugó, a lecsaphatatlan légy, és az őt körülvevő számtalan, ostoba ember okozta, évek óta épülő, és most beteljesedő sokk kiveri az agyában a biztosítékot. És Michael Douglas zseniális alakításában D-Fens számára már minden mindegy. Mielőtt végleg elbukna, és örökre bedarálná a mindennapok mókuskereke, még egyszer fellázad a szarrakás világ ellen, és ezen a tikkasztó, bűnös napon nincs senki, senki a bolygón, aki megállíthatná. Csak az élet, csak a világ, csak a rendszer... az még megállíthatja.
8. Vincent és Jules (John Travolta és Samuel L. Jackson - Ponyvaregény, 1994)
Quentin Tarantino eddigi - rendkívül minőségi - forgatókönyvírói életművének legjobb karakterei gengszterek. Bűnösök, gyilkosok, gátlástalan rohadékok. És mégis imádjuk őket. Mert szórakoztatóak, emberközeliek, és érdekesek. Meg van bennük az a mindennapi szerencsétlenség és átlagemberség, ami megkülönbözteti őket a zsáner általában megszokott alakjaitól. Hiába a vér és a halál és mindennek polgárpukkasztóan tárgyilagos kezelése... ők akár mi magunk is lehetnénk.
7. Travis Bickle (Robert De Niro - Taxisofőr, 1976)
Az igazi nagy esőre várva, a mocsoktól bűzlő utcákon sodródva Martin Scorsese keserű, emberi hőse próbálja meglelni azt a szikrányi igazságot a világban, ami talán nem is létezik. Az ember, akinek egyszer csak elege lesz, és elveszíti az eszét. Vagy éppen megtalálja igazságérzetét? Lehet, hogy a kettő egy és ugyanaz? Lehet, hogy az ámokfutó, gyilkos önbíráskodót csupán egyetlen újságcikk választja el az ünnepelt hőstől. Ha így van, akkor Travis most bebizonyítja... vagy elbukik örökre. És személyében az eső nem a mocskot, hanem az emberség utolsó apró darabkáját sodorja el örökre.
6. Patrick Bateman (Christian Bale - Amerikai pszichó, 2000)
Nem szabadna így lennie, de akkor sem tudok elvonatkoztatni Bret Easton Ellis mesteri regényétől, egyik kedvenc könyvemtől, amelynek főhőse rémes, vérgőzös látomásokon keresztül keresi saját elfajzott, bűnös megváltását. Marry Harron erősen cenzúrázott filmadaptációja attól függetlenül nagyon erős, hogy lehetett volna még sokkal erősebb is. Patrick Bateman egy szürreális, közönyös világban akar gyilkos valójában érvényesülni, ám újra és újra szembesülnie kell azzal, hogy ámokfutása senkit nem érdekel. A külcsínen és márkákon hízó emberi önteltség társadalma szörnyeteget teremtett... aztán elfelejtette.
5. Eric Draven (Brandon Lee - A holló, 1994)
Az Ördög éjszakáján lángba borult a város és elvettek tőle mindent, ami jó volt az életében... A nőt, akit szeretett, és a saját életét. Most, az Ördög éjszakáján a holló ráveti tekintetét, és lehetőséget ad arra, hogy démoni alteregójában visszatérve revansot vegyen azokon, akik bántották. A sötét, rideg házak között vér fog folyni. De ez a vér most nem Eric Draven-é lesz. Hanem a bűnösöké.
4. Rorschach (Jackie Earle Haley - Watchmen: Az őrzők, 2009)
A remekül árnyalt hős, aki nem fedte fel kilétét. Aki nem húzta le maszkját, nem adta fel a jelmezt a rendszer nyomása alatt. Aki fellázad a mocsok ellen, aki eltipor mindent, ami felelős azért, hogy ez a világ ma már nem több, mint egy óriási szennyvíztározó. Megbünteti a korrupt politikusokat, a gyerekpornóra élvező férgeket, az ócska szajhákat, a rohadt gyilkosokat, és a mosoly mögött rejtőző, vérszívó állatokat. És amikor felnézünk az égre, és a segítségét kérjük, ő azt suttogja: Nem. Kurvára nem...
3. Louis Bloom (Jake Gyllenhaal - Éjjeli féreg, 2014)
Mindenkinek van tehetsége valamihez és mindenki sikerre, elismertségre vágyik. Az már egy másik dolog, hogy az éjszaka csúszómászójának szenvedésünk és halálunk hozza meg a dicsfényt. A neonba és sötétségbe burkolózó várost járva vérszagra vadászik, és ha megérzi, nincs ami megállíthatná. Fel fog venni, rögzíteni, dokumentálni, és a híradóba eladni. Ahogy vérzel, üvöltesz, szenvedsz, és meghalsz. És nem tehetsz ellene semmit. De pánikra semmi ok, mert az arcodat úgyis kikockázzák. Szóval ne fossál. Nem kapod meg a lehetőséget arra, hogy akár egyetlen másodpercre is ellopd a reflektorfényt az éjjeli féreg elől.
2. Tony Montana (Al Pacino - A sebhelyesarcú, 1983)
Fidel Castro megnyitotta a határokat, és nem is sejtette, meg persze nem is törődött vele, hogy ezzel magát a veszedelmet engedi rá Miamira. Tony Montana pszichopata, kéjenc, bunkó, és gátlástalan. Drogban, pénzben, és hatalomban fürödve tündököl, de végül, mint minden bűnösnek, neki is buknia kell. Ám Tony Montana nem az a fickó, aki csendben távozik. Nem, neki véres, brutális, erőszakos finálé van megírva.
1. Tyler Durden (Brad Pitt - Harcosok klubja, 1999)
Az elnyomó kapitalista rendszernek magát soha meg nem adó anarchista. A márkák, a reklámok, az agymosó szarságok ellen fellázadó fenegyerek, aki megmutatja a nyakkendős, inszomniában szenvedő hivatali kiskatonának, hogy mi a rossz ebben a világban, és hogy miért kell vesznie a status quo-nak. Az egymásból a szart a legnagyobb szenvedéllyel kiverő, sötétebb részüknek fokozatosan utat engedő harcosok mögé állnak és követik, mert személyében végre kaptak valakit, aki nem hazudik, aki nem próbálja őket marketingszövegekkel befolyásolni, aki nem csak azért mosolyog rájuk, mert fizetésemelésre vágyik. Akiről elhiszik, hogy tudja az igazságot. És a Káosz Brigád így vonul be a történelembe. Tyler Durden vezetésével, Paradicsomot emelve a gyarló világ romjaira.