"Az egészben a legszebb... Hogy egy marék mogyoróért dolgoznak."

Manapság már minden második filmben feltűnnek CGI segítségével elővarázsolt karakterek, és mi ezt a legnagyobb természetességgel fogadjuk, ám igencsak kevés olyan alkotás látott napvilágot az évtizedek folyamán, amely komoly dramaturgiai funkciót tulajdonított annak, hogy a szereplők fele animált figura. Pedig sok lehetőséget nyújtana, vagy nyújtott volna ez a ma már nyugodtan halottnak nyilvánítható zsáner, és ezt Robert Zemeckis a kevesek egyikeként tökéletesen észre is vette.

Eddie Valiant (Bob Hoskins) magánnyomozóként dolgozik az 1940-es évek Hollywoodjának vonzáskörzetében. Egy rajzfilmgyártó stúdió feje felbéreli, hogy nézzen utána rendszerint alulteljesítő sztárja, Roger Rabbit feleségének, aki tudomása szerint félrelép, és abban bízik, hogy némi bizonyítékkal a nyúl esetleg felrázható lehet. A leleplező képek elkészülnek, Roger pedig a várható eredményt produkálja, hiszen alaposan kiborul. Másnap azonban életét veszti a másik férfi, akivel az asszony "piros pacsizott", és természetesen ő lesz az első számú gyanúsított. A nyúlsztár Eddie irodájában keres menedéket, és miután meggyőzi a férfit ártatlanságáról, együtt indulnak a valódi tettes felkutatására, ám nincs könnyű dolguk, hiszen kezdettől nyomukban lohol a rémisztő vizsgálóbíró, Doom (Christopher Lloyd).

Produkciós design terén egy pillanatig sem lóg ki a lóláb, a Roger nyúl a pácban látvány-fronton minden momentumában tökéletes, a legapróbb részletekig maximális átgondoltsággal kidolgozott. Zemeckis remekül állítja rá az agyát erre a kissé őrült futamra, és csak néha szalad el vele a ló, bár amikor igen, akkor sajnos eléggé maradandó módon, így néhány igencsak pihent agyú jelenetet is kénytelenek leszünk elraktározni a film nézése során. Az animációs és az élőszereplős vonal összehangolása viszont mesteri. A színészgárda tagjai remekül működnek együtt rajzolt partnereikkel, így igencsak szórakoztató szituációk kerekednek ki. Főleg, hogy a rendező kreatív beállításokkal, és akciódús, látványos jelenetkoreográfiákkal teszi változatossá alkotását. Bob Hoskins nem kiemelkedő, de összességében szórakoztató főhőst hoz, a színész láthatólag jól érzi magát egyedül, a forgatás pillanatában még nem létező, rajzolt kollégáival való együttműködés közben.

A Roger nyúl a pácban elsősorban természetesen vígjáték, ám számomra a produkció talán legemlékezetesebb vonulata a film noir műfaját idéző cselekményszövés volt, ami az alapszituációval és a hülye poénokkal kiegészülve eme stílus egyfajta paródiájává változtatja a produkciót. Természetesen igényes kifigurázásról van szó. A forgatókönyv megenged magának néhány jócskán túllőtt poént, ám így sem esik komolyabb csorba a tartalmi tölteteken. Elsősorban a nagy hollywoodi stúdiók forgatagában elvesző tehetségekről van szó, arról, hogy az embernek tisztelnie kell saját alkotását, és azokat, akik nélkül műve nem készülhetett volna el. Kissé közhelyszerűbb üzenetként, leginkább valószínűleg a gyereknézők számára elhangzik többször is, hogy a nevetés és a jó kedv nagyon fontos, mindezen túl pedig a rajzfilmek, az animáció iránti tisztelet, a műfaj éltetése is előkerül, sőt, főkonfliktussá is válik a játékidő második felére.

A Roger nyúl a pácban Robert Zemeckis nem létező drogfüggőségének mélypontja. Betépve talán még izgalmasabb lehet, de mivel én nem élek ilyen szerekkel, 8/10-nél többet nem tudok rá adni.