Movie Tank

Orange Is the New Black - 3. évad

2015. június 25. - Sparrow

"Let's just be free for a second."

Jenji Kohan dramedy története új színt hozott a sorozatok világába. A forradalmi és formabontó Netflix csapatát erősítő Orange Is the New Black első évadja a nézők számára újszerű, egyedi élménnyel szolgált. Rengeteg karaktert mozgatott úgy, hogy mindenkire jutott elég idő, és eközben kiválóan egyensúlyozott a dráma és komédia között. A második szezon tökéletesítette a receptet és még feljebb tornázta a minőséget, így válva véleményem szerint a valaha készített legjobb sorozatévaddá. A nemrég bemutatott harmadik felvonás természetesen nem ugorja meg az előző szintjét...

...ám egészen megható, hogy mennyire közel sikerül jutnia hozzá.

orange5.jpg

Egyrészt végtelenül izgalmas, másfelől hihetetlenül megnyugtató rájönni, hogy mennyi mesélni való akad még a Litchfield börtönről, és lakóiról. Fegyencek és fegyőrök a harmadik évadban sem unatkoznak, hiszen a börtön léte veszélybe kerül, így Joe Caputo (Nick Sandow) kénytelen vészmegoldás után nézni. Eközben Daya (Dascha Polanco) pocakja egyre nagyobb, közeledik a szülés órája, Norma (Annie Golden) körül komplett hitgyülekezet alakul ki, néhány fekete szereplő elhatározza, hogy zsidó akar lenni, a börtönbe visszatérő Alex (Laura Prepon) kezdi az őrületbe kergetni magát paranoiájával, a kvázi főhős Piper Chapman (Taylor Schilling) pedig elhatározza, hogy csempészkereskedő-hálózatot épít bebörtönzöttek testnedveivel alaposan átitatott bugyik köré. Szóval igen, van miről beszélni, és a fentiek csupán a jéghegy csúcsát képezik. Mert ahogy azt Jenji Kohan-től már megszokhattuk az előző két évad során, az Orange Is the New Black világában semmi sem az, aminek látni akarjuk. Mert ez az a sorozat, ami továbbra is elsődleges küldetésének tekinti, hogy leszámoljon a képmutatással.

És eme önmaga által támasztott kritériumnak ebben az évadban is tökéletesen megfelel. A szezon nyitása fantasztikus, az anyák napi rész magában hordoz mindent, ami miatt imádjuk ezt a showt, hiszen egyszerre humoros, és mélyrehatóan drámai. A második rész hasonlóan erős, ezúttal azért, mert a sorozat egyik legrégebbi főszála köré csoportosul, és hozz benne sokkoló fordulatot. Ezt követően érkezik néhány laposabb epizód, amelyek cselekménye kissé alaplángon ég, konyhanyelven nem történik túl sok minden. Ám utólag visszanézve egyértelmű, hogy ezek a részek maximális létjogosultsággal bírnak abban az építkezésben, ami valahol a hetedik rész tájékán kezd el igen nagyokat puffogtatni. Ezért is jó, hogy a Netflix egyszerre dobja ki az évadokat, mert hetekre szétbontva zavaróbbak lettek volna ezek az előkészítő szakaszok. De igen, az évad második fele a fordulatoké, a nagyívű megdöbbenéseké, és a fantasztikus érzelmi csúcspontoké. A sorozat eredendő esszenciája nagyszerűen érvényesül. A légkör megtelik azzal a keserédes, életszagú, és paradox módon gyönyörűen mocskos emocionális viharral, ami most is azért ránt magával, mert érzed, hogy minden egyes produkált momentuma a világról szól. A világról, amilyen, és nem amilyennek néhány hollywoodi suttyó szeretné láttatni a rózsaszín buborékban élő, álmodozó tinikkel. A mai mozgóképgyártásban rendkívül ritka a teljes mértékben őszinte történet és tálalás, és elsősorban ez az, amiért meg kell becsülni az Orange Is the New Black minden egyes másodpercét. Mert nem hazudik, nem akar átverni, és tudja jól, hogy bizonyos fordulatai kiverik majd a biztosítékot, mert nem leszel hajlandó elhinni, hogy ennyi szar tényleg megtörténhet az emberekkel. Mert a történet szereplői ebben az évadban megpróbálnak érvényesülni. Rabok és börtöni dolgozók egyaránt igyekeznek értelmet, célt találni létezésüknek, annyi elszalasztott lehetőség, sorstól kapott tökön és puncin rúgás után, minden szomorúság lenyelését követően megakarják lelni a győzelmet ebben a kurva életben. De nem sikerül nekik. És nem szimplán ez az igazi tragédia ebben a sztoriban. Hanem az, hogy mielőtt elbuknának, hőseink annyira közel kerülnek a sikerhez, a fényhez, a megváltáshoz, hogy már el is hiszik, hogy a mennyország az övék. És ekkor jön az arcon csapás. És amikor te idegesen markolod a karfát, mert nem akarod elhinni, hogy ennyi szar megtörténhet az emberekkel, akkor a készítők kedvesen rád mosolyognak, és csak annyit suttognak a jelenetek mögül, hogy de, igen. Ám ezután a keserűséget megszórják azzal az egyedien édes, kedvesen vicces, emberien gyenge adalékkal, amitől mégis meglátod, a szereplőkkel együtt felfedezed a kincset a szemétben, azt a néhány momentumot, amiben apró hétköznapi örömök elevenednek meg. És mivel az ember számára a nagy álmok valóra válása jóformán ijesztőbb, mintsem kecsegtető, a szereplők gyakorlatilag felhőtlen boldogsággal fogadják ezeket az apró örömöket. És ettől a néhány pillanattól lesz igazán ütős ez a történet, itt futnak össze a tragédiák, itt történik meg, hogy egyszerre sírsz és nevetsz. Ezekben a momentumokban nyer értelmet minden. Itt van a létezés célja és lényege.

orange6.jpg

Ha van rá mód, akkor az Orange Is the New Black ezúttal még  több karaktert mozgat, mint a korábbiakban. Ezt persze az is elősegíti, hogy nem a semmiből kell építkezni, mert az előző két évadban már sokakat megismertünk, így több idő jut egyéb szereplőkre, illetve a többiek történetének tovább való építésére. Nem csak a börtönben lezajló interakciók során tárulnak fel a szinte már megdöbbentő részletességgel kidolgozott karakterrajzok, hanem a még mindig Lost-ot megszégyenítően precíz és kreatív flashback-rendszernek köszönhetően is. És miközben új történetek szövődnek, ismeretlen múltak kerülnek elő a homályból, és egyesek lecsúsznak, míg mások az ég felé törnek, addig bizonyos emberi kapcsolatok két évadnyi adatgyűjtés és tervezgetés után érkeznek meg a célegyenesbe. Így lesz Piper és Alex kapcsolata a korábbiaknál sokkal tisztább, hogy aztán még jobban megbolyduljon egy harmadik lány megjelenésével, így válik Healy és Red baráti kapcsolata valamifajta egészen megható plátói szerelemmé, és így zúdul rá egy csapásra, egyetlen apró pletyka hatására minden korábban elfojtott ellenérzés a transznemű Sophiára. Beteljesületlen vágyak, még egyszer utoljára próbálkozó, számtalanszor megerőszakolt emberi sorsok parádéznak, ahogy Pennsatucky önmaga is meglepődik azon, hogy mennyire pozitívvá válik a kapcsolata az egyik új őrrel, ahogy Caputo újra és újra megpróbálja elhitetni magával, hogy az amit csinál, igenis fontos, hogy az egész, önutálattal átitatott, szürke szarnak valójában van értelme, ahogy Morello börtönrandikkal próbál túllendülni régi, csupán zakkant, rózsaszín agyában létező sérelmein. Mindenki a boldogságot akarja, és a harmadik évadban már tényleg nem az a kérdés, hogy ki lesz az, aki ezt meg is kapja, hanem az, hogy ki kerül majd a legközelebb hozzá, mielőtt újra a porba hullna.

orange4.jpg

Természetesen a színészi játékokkal sincsen probléma az évad során. Taylor Schilling még mindig kiváló a főszerepben, és érzésem szerint egyértelműen többet is szerepel, mint a második évadban, szóval van ideje érvényesülni. A színésznő remekül mutatja be azt az egészen meghökkentő karakterátalakulást, ami Piperrel végbemegy ebben a tizenhárom epizódban, és ami még minden bizonnyal nagyon komoly bonyodalmakat fog okozni az elkövetkezőkben. Uzo Aduba ezúttal is nagyon szórakoztatóan hozza a széria egyik védjegyévé vált tragikomikus figurát, Crazy Eyes-t. Kate Mulgrew a korábbiakhoz híven az egyik legerőteljesebb kisugárzással bíró karaktert formálja meg tökéletes hitelességgel, Taryn Manning pedig egyértelműen a szezon legjobb alakítását nyújtja a darabokra szakadt lelkű, meggyötört, sajnálatraméltó Pennsatucky bőrébe bújva. Nick Sandow és Michael Harney csúcsra járatják keserű sorsú figuráikat, és az összes többi szereplő is egytől egyig fantasztikus, de most nem kezdek névsorolvasásba, mert úgyse olvasná végig senki, meg mert nincs is kedvem hozzá.

Három évad után nyugodtan kijelenthetjük, hogy az Orange Is the New Black jelenleg a valaha készített egyik legjobb sorozat, bátran dacol olyan címekkel, mint például a House of Cards, a The Wire, vagy a Breaking Bad. Őszinte, érdekes, utánozhatatlan atmoszférával bíró, merész komédia-dráma, ami szégyentelen cinizmussal fricskáz ki nemi, faji, és vallási sztereotípiákat, miközben mély, érzelemdús sorstragédiákat dolgoz fel, hogy általuk megmutassa az életet olyannak, amilyen. Mocskosnak, és csodaszépnek. Keserűnek, és édesnek. 10/10.

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr67572750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mahoo 2015.06.26. 11:22:56

Az első két évad tetszett. A harmadikon bealudtam. Valahogy hiányzik belőle a lendület és az egész börtönnek olyan feelingje van, mint valami napköziotthonnak. Mindenki spanol mindenkivel, őrök a fogvatartottakkal és viszont. Míg a Breaking Bad-ot végig lehet izgulni, itt a harmadik évad nálam teljesen elvesztette a hitelét. Sajnálom, pedig jól indult. Legalább nem olyan rossz, mint a Prison Break 4. évada. Az volt nálam a legalja... De itt is lesz még negyedik évad, az biztos...
süti beállítások módosítása