A képregényrajongók és a szuperhősfilmek kedvelői lélegzetvisszafojtva várták a napot, amikor a világ legnagyobb harcosai összefognak, hogy megvívják a háborút, amit mi nem tudnánk. Joss Whedon vezénylete alatt a Bosszúállók elsöprő sikert arattak 2012-ben. Nagyjából ez volt az az esemény, ami után a Marvel képregényfilm-univerzuma végképp elnyerte létjogosultságát, és azóta a piros alapú logóval fémjelzett alkotások még a korábbi állapotnál is masszívabban tanyáznak a blockbuster-szezonok előterében. A második fázis kétségtelenül jobban sikerült, mint az első, és ezt az eredményt kiválóan koronázza meg Whedon, aki 2015-ben megmutatja, hogy egy jó filmhez igenis lehet még jobb folytatást készíteni.

A Bosszúállók ismét összeállnak, hogy közös erővel felkutassák Loki jogarát. A küldetés sikeres végrehajtása után a megszerzett szerkezetből Tony Stark (Robert Downey Jr.) olyan adatokat képes kinyerni, amelyek segítségével valóra váltja régi álmát, és kifejleszti a földönkívüli erők elleni védekezésre használható mesterséges intelligenciát, Ultront (James Spader). A terv azonban visszafelé sül el, az öntudatra ébredő Ultron pillanatok alatt felméri a világot és a szuperhősöket, majd ezután arra a következtetésre jut, hogy a Bosszúállóknak pusztulniuk kell, a világ érdekében. A testet öltő mesterséges intelligencia maga mellé vesz egy zavart mutáns ikerpárt (Elizabeth Olsen, Aaron Taylor-Johnson), és így száll szembe Vasemberrel, Amerika Kapitánnyal (Chris Evans), Thorral (Chris Hemsworth), Hulkkal (Mark Ruffalo), a Fekete Özveggyel (Scarlett Johansson), és Sólyomszemmel (Jeremy Renner).

Blockbuster-kontextusban talán kissé furcsa a következő kijelentés, ám ettől függetlenül az a helyzet, hogy az Ultron kora jóval több szerzői vonással rendelkezik, mint az első Bosszúállók-mozi. Joss Whedon ezúttal érezhetően többet kockáztat, és ahelyett, hogy a zúzásra fókuszálna, jobban beleássa magát a történet hátterébe. Tartalmilag ez a film sokkal mélyebb, mint az előző. A mesterséges intelligencia bemutatása és kidolgozása meglepően részletgazdagra sikeredett. A társadalomkritikai alapokból táplálkozva sikerül olyan figurát alkotni Ultron képében, aki a felszínen laza, badass, és szórakoztató fekete humorral rendelkezik, emögött azonban komoly, okos filozófia rejtezik. Előtérbe kerül a jó és a rossz közötti egyértelmű határ elmosódása, és ez egy szuperhősfilm esetében bizony elég nagy szó. Bűntudat és felelősség szorításában küzdenek a főszereplők, akik között hihetetlenül ügyesen sikerül elosztani a játékidőt. Whedon minden figuráját bemutatja a dilemmák és a feszültségek oldaláról, miközben módszeresen bővíti háttértörténeteiket is. Egyedül az ikrek sikerültek kissé felületesre, ám ennek valószínűleg a jogi konfliktusok lehetnek az okai, hiszen az X-Men világához kötődő figurákról van szó (eredendően Magneto gyermekei, Skarlát Boszorkány és Higanyszál), és eme vonal filmes tekintetében a Marvel nem rendelkezik túl nagy hatáskörrel. Az elégedettségre okot adó mértékben mély tartalmi töltet mellé poénok is társulnak, ám nem agyatlan, erőltetett viccelődésről van szó, hanem színvonalas, jól eltalált, és ami a legjobb, eredeti megmozdulásokról.

Való igaz, hogy nem a zúzásra helyeződik az elsődleges fókusz, ám ez nem jelenti azt, hogy az Ultron kora ne lenne elképesztően látványos. Kapunk jó pár remekül megszerkesztett akciójelenetet, amelyek igazán változatos skálát zongoráznak végig, így unatkozni nemigen akad alkalmunk. A produkció videojátékokra hajazó koreográfiával bíró nyitánnyal indít, majd a játékidő során több kisebb bunyó, és némi üldözés is érkezik, na meg persze Hulk is megkapja a maga tomboló etapját. Az összkép megkoronázásaként pedig ezúttal is grandiózus finálé teszi tiszteletét, amelyben természetesen kő kövön nem marad. Joss Whedon jelenetkoreográfiái precízek, és alapos átgondoltságról tanúskodnak. A karmester beállításai fantáziadúsak, hangulatteremtő képessége pedig elsőosztályú. A CGI a bevezető akciókban számomra kissé műanyag hatásúnak tűnt, ám a játékidő későbbi részében már maradéktalanul hiteles a számítógépes látványtechnika kisugárzása. A magával ragadó vizuális élmény mellé Brian Tyler és Danny Elfman hidegrázós dallamai szolgáltatják a talpalávalót.

Robert Downey Jr. ezúttal is szépen hozza Stark karakterét, ugyanakkor egy kissé mintha azt éreztem volna a jól fizetett színész produktumán, hogy egy kicsit már unja ezt a szerepet. Chris Evans korrekt, Scarlett Johansson viszont kiemelkedően jó, a túlértékelt szépségű színésznő ezúttal nyújtja a legmaradandóbb teljesítményt Fekete Özvegyként. Mark Ruffalo egyértelműen a gárda egyik legjobbja, még talán egy kicsivel több teret is kaphatott volna. Elizabeth Olsen természetesen zseniális, ahogyan azt vártam is a részéről, sőt, még a számomra eddigi szerepei alapján nem túl érdekes Aaron Taylor-Johnson is emlékezetes alakítást tesz le a vászonra.

A Bosszúállók: Ultron kora nagyon jól sikerült! Látványilag nagyjából hozza az első rész szintjét, tartalmilag azonban egyértelműen mélyebb. És számomra utóbbi az, ami igazán számít, mert ez alapján érezhető, hogy a Marvel tényleg építkezik, és nem csak ugyanazt a bőrt húzza le újra és újra. 9/10.