Árpa Attila több, mint tíz éve mutatta be az Argo című filmet, ami abban az időben volt, ha nem is kirobbanó, de azért mindenképpen üde és szórakoztató kikapcsolódás, amikor a magyar filmesek még(/már) szinte kivétel nélkül élvezhetetlen szemeteket és feledhető limonádékat gyártottak. Amolyan kultfilm lett a maga módján ez a tökkelütött komédia, aminek most végre - nem kis késéssel - megérkezett a folytatása. Kérdésből persze csak egy van: Vajon a Balog Tibi megint megoldja okosba?
Amikor a Balog Tibit (Kovács Lajos) tíz év után kiengedik a sittről - ahol természetesen nem kúrták seggbe, ha esetleg erre lennél kíváncsi -, jó formán egy perc sem telik el, máris csőstül jön a baj. Tibit és Bodrit (Scherer Péter) üldözőbe veszi Hangyás Dzsoni, a kőkemény cigány maffiózó, hiszen rendezetlen számlája van kedvenc sárga dzsekis műkincstolvajunkkal. Eközben azonban nem várt lehetőség is kopogtat az ajtón, hiszen Tibit felbéreli a japán bűnszervezetnek dolgozó Fekete Lótusz (Kulka János). A feladat: Megszerezni a történelem első adathordozóját, amelynek tartalma ismeretlen. A fizetség viszont nagyon is ismert, pontosan egymillió ropogós amerikai dollárról van szó. A Tibinek ennél több nem is kell, összeverbuválja régi csapatát, és a még mindig vérszomjas Psycho-val (Bicskey Lukács), és a fejlövést követően még a korábbi állapotnál is agyhalottabb Tysonnal (Kiss József) az oldalán a zsákmány nyomába ered.
Igazi, mocskos, büdös, suttyó-ági magyar trash! Rohadt módon pocsék, és mégis elképesztően jó! Az Argo 2 nem csak és kizárólag azért emlékezetes, mert végigröhögöd a sajnos nem túl hosszú játékidőt, hanem azért is, mert a poénok, amiken fulladozol, magyar vérrel vannak átitatva. Ez a vígjáték a miénk, nekünk szól, és legpiszkosabb, leglazább belső énünket érinti meg. Nem tisztel sem istent sem embert, nem akar semmiféle bankot felrobbantani, egyszerűen csak eladja magát, tisztán és nyersen, mocskosan és bunkón, és egy árva pillanatig sem tagadja, hogy nem több szinte már gyermeki módon lelkes stábbal rendelkező baromságnál. De a szakképzett moziba járó jól tudja, hogy kevés szórakoztatóbb élmény akad, az önmagát kicsit sem komolyan vevő baromságnál. Valóban, Balog Tibi és bandája kimeríti a suttyóság fogalmát, üvöltöznek, balhéznak, és ótvar mód gusztustalanul beszélnek, de mindez olyan mértékben mentes bárminemű hatásvadászattól, és annyira, de annyira őszinte, hogy azt egyszerűen nem lehet nem imádni.
Érezhető, hogy Árpa Attilának valóban igazi szívügye ez a történet. Mondjuk ez legalább ugyanilyen mértékben igaz a stáb minden tagjára. A jelenetkoreográfiák nem képviselnek kirobbanóan magas minőséget, és igazán maradandó képsor is kevés akad közöttük, ám a munka mégis átgondolt, precíz, a cselekmény áramoltatása pedig hihetetlenül pörgős. Tényleg elrohan a játékidő, másfél óra volt-nincs, és megcsap az a ritka érzés, hogy ezt a bűnös élvezetet most azonnal átélnéd újra. Az akciók közben kissé sok a kamerarángatás, és a vágás sem makulátlan, de az aprítások, a robbanások, és a zúzások a nem tökéletes minőség ellenére is hatásosak és szórakoztatóak. Az effektek esetében néhol kissé kilóg a lóláb, de a suttyó légkör szinte már meg is kívánja ezt a pofátlan tökéletlenséget.
Hogy én mennyire bírom Kovács Lajost, azt most nem fejteném ki, mert átmenne ajnározásba az egész paragrafus, de annyit azért elmondhatok, hogy nekem elég ha meglátom a színész arcát, és máris jó kedvre derülök. És bizony, az úriember most sem okoz csalódást Tibi szerepében. Kicsit mintha már érződne játékán a kor súlya (elmúlt hetven éves), de még mindig lelkes és halállaza. Szegény Bicskey Lukács már nem élhette meg a premiert, ám búcsúszerepében, ahogy azt várhattuk is tőle, elképesztően szórakoztató, ízig-vérig badass produktumot prezentál. Scherer Péter jól hozza a Bodri Food nevű vállalkozását a csapat kedvéért azonnal elhagyó szerencsétlent, és szerez jó néhány vicces pillanatot a számunkra. Kiss József nagy beleéléssel hozza a tajparaszt Tysont, gyakorlatilag végigtrágárkodja az egész filmet, ám ezt veszettül szórakoztató módon teszi. Kulka János legendás harcosként beteg ötlet, de a végeredmény jól veszi ki magát.
Az Argo 2 jó film lett. Pihent agyú, magával ragadó komédia, továbbá amolyan igazi, laza magyar hangulatú zúzda. Határozottan ütősebb, mint az első rész! 8/10.