Nem vagyok egy nagyképű típus, de azt azért mindenképpen megszeretném jegyezni, hogy átkozottul büszke vagyok magamra, amiért az utóbbi időben jobbnál jobb sorozatokba nyúlok bele. Az igazsághoz ugyanakkor az is hozzátartozik, hogy a The Affair első szezonját nem azért próbáltam be, mert különösebben jó sorozatot vártam, hanem azért, mert kíváncsi voltam, hogy milyen az a széria, ami a Hollywood Foreign Press szerint jobb, mint a House of Cards (pontosabban a HoC második évada, hiszen tulajdonképpen az versenyezett az idei gálán). Végül azonban egészen magába szippantott ez az igazán érdekes alkotás, és habár továbbra is úgy gondolom, hogy Frank Underwood hadjárata érdemelte volna a glóbuszt, maximálisan megtudom érteni, hogy miért is a The Affair került ki győztesen a küzdelemből. Azért, mert ez a széria, ha nem is egészen tökéletes, mindenképpen különleges.
Noah (Dominic West) nem panaszkodhat. Negyvenes éveire elért mindent, amit fiatalon megálmodott magának. Felesége, Helen (Maura Tierney) annak idején bárkit megkaphatott volna, ám mégis őt választotta. Négy egészséges gyereket nevelnek, miközben Noah azt csinálja, amit szeret, tanít, ráadásul nemrégiben megjelent első könyve is. Akkor mégis miért csinálta? Ez az első kérdés, amire választ kell adnia az embernek, akihez készséggel befáradt kronológiailag valamikor a cselekmény fősodrása után. Miért bonyolódott szerelmi viszonyba a családi nyaralás során megismert pincérnővel, Alisonnal (Ruth Wilson)? A nőnek szintén hasonló kérdésekre kell válaszolnia.
Két főszereplő, de négy karakter. Ahogy hőseink külön-külön elmesélik történetüket, rendszerint másképp emlékeznek vissza a történtekre. A különbségek apróságokban nyilvánulnak meg, ám általuk mégis jelentősen formálódik az összkép kisugárzása. Ebben a bravúros húzásban, a párhuzamos cselekményvezetésben (az epizódok első fele az egyik, a második a másik főszereplő szemszögéből mutatja be a sztorit) a férfi és a női jellem és gondolkodásmód, valamint az egyik által a másik nemről alkotott kép, véleménycsokor kerül kielemzésre, még azon képsorokban is, amelyekben Noah és Alison nem szerepelnek közösen. Gyakorlatilag párhuzamos valóságokról van itt szó. Noah aspektusából nézve ő maga bizonytalan és kissé balek, míg Alison vad és csábító, míg Alison olvasatában ő maga megsebzett és szomorú, Noah viszont szórakozott és laza.
A cselekményvezetés higgadt, precíz mederben csordogál, ahogy fogynak az epizódok, úgy épülnek egymásra a részletek, és az évad vége felé jó érzés látni, hogy a készítők nem feledkeztek meg semmiről sem, amit korábban "fontos lehet" címkével megemlítettek. Végső soron a The Affair az emberi gyengeségről értekezik, továbbá az érzelmi fájdalomról, a mindennapi stresszről, a múlni nem akaró hatással bíró sérelmekről, arról, hogy nem létezik minden téren tökéletes boldogság, vagyis egy szóval az életről van itt szó.
Az életről hatásos, erőteljes tálalásban. Itt megjelenik egy érdekes, kétoldalú, paradox vonás, az ami igazán megfogott a széria nézése közben. A The Affair eseményei életszerűek, és nagyon hitelesek, ugyanakkor a hangulat mégis enyhén szürreális köntösbe öltözik, és ez elsősorban a két szempontból való történetmesélésnek köszönhető, és ez tölti fel különlegesen mély energiákkal a sztorit. Valóban, rendezésileg is igencsak emlékezetes ez a tíz epizód. Az alkotóknak rendszerint sikerül megragadniuk a különösen fontos pillanatokat, feltölteni őket erőteljes hatásfokkal, miközben zakatoló érzelmeket prezentálnak. Az első nyolc epizódban a készítők csodaszépen felépítik a rendszert, majd az utolsó két részben minden felgyülemlett feszültséget és zaklatottságot rázúdítanak a nézőre. Felcsap a személyközi konfliktusok vihara, kirobban az érzelemtornádó, és minden sötétség a felszínre tör. És mindez a valóság elvont módon tálalt keretei között zajlik. A hangulathoz hozzátartozik még a mindenképpen megemlítendő főcímzene, ami egyediségével nagyszerűen vezeti be az epizódokat.
Dominic West hitelesen alakít, és habár játéka végig eléggé hatásosnak mondható, én azért mégis úgy éreztem, hogy valami egészen kicsi plusz még hiányzik ahhoz, hogy a színész produktuma igazán kirobbanó legyen. De a teljesítmény így is elismerésreméltó. Ruth Wilson viszont maga a tökély, egyszerűen fantasztikus, amit a színésznő csinál. Karakterének (vagy karaktereinek ugye) minden rétegét tökéletesen mutatja be, és az ezt megkívánó pontokon elképesztő, letaglózó erejű érzelmeket szakít fel magából. A mellékszereplők közül leginkább Joshua Jackson-t és Maura Tierney-t illendő szóba hozni, hiszen mindketten tökéletesen asszisztálnak főszereplő partnereik mellett.
A The Affair egészen nagyszerű sorozat, mindenképpen érdemes bepróbálni az első évadot. Remélhetőleg a folytatás is ennyire hangulatos és egyedi lesz. 9/10.
