Nem úgy viszonyulok a Wachowski-testvérek munkásságához, mint ahogy azt a legtöbben teszik, hiszen a Mátrixot nem kedvelők minden bizonnyal meglehetősen kicsi csoportjához tartozok. Ugyanakkor a rendezőpáros Tom Tykwerrel közös, anyagi szempontból megbukott, és amúgy is kissé megosztónak nevezhető alkotását, a monumentális Felhőatlaszt igazi mesterműnek tartom. Mivel a jelenhez utóbbi mű áll közelebb, természetesen nagyon vártam a Jupiter felemelkedését, mert bíztam benne, hogy a Wachowski-kreativitás a lehető legjobb minőségében fog érvényesülni benne. A negatív kritikák sem tudtak elrettenteni.

És a játékidő egy bizonyos pontjáig úgy is tűnt, hogy nekem lesz igazam. De aztán...

Jupiter Jones (Mila Kunis) édesapját még születése előtt meggyilkolják, ő pedig felnőttként, édesanyja családjával közös vállalkozásban, takarítónőként dolgozik, és utálja az életét. Miután az egyik legnagyobb bolygóközi dinasztia feje meghal, utódjai osztozkodni kezdenek az örökül hagyott bolygók felett. A három testvér leghatalmasabbika Balem (Eddie Redmayne), ő alá tartozik a Föld is. A férfi homályos indokoktól vezérelve gyilkosokat küld Jupiterre, akit azonban megment az ember-farkas hibrid, Caine Wise (Channing Tatum). Ketten menekülni kezdenek üldözőik elől, miközben Balem testvérei is beszállnak a buliba, Jupitert pedig valamiért mindenki felségnek szólítja.

Érdekes élményként éltem meg a film első harmadát. Furcsa, ám kétségtelenül érdekes, és egyértelműen pozitív élményként. Abszolút éreztem, ahogy Wachowskiék megnyitják kreativitásuk csapját, amiből óvatos kimértséggel kezdik sugározni felém igazán fantáziadús ötleteiket. Valóban kissé zavaró, hogy a készítők úgy komponálják az alkotást, hogy közben szándékosan csak érintőlegesen foglalkoznak érezhetően kulcsfontosságú információkkal, mintha az lenne a céljuk, hogy megszopassanak minden egyes nézőt, akinek egy pillanatra is lankad a figyelme. Ám ezzel együtt is tetszett, amit láttam. Először csak az ember az ismeretlenhez való álmodozó, ugyanakkor szűk látókörű viszonyulása jelenik meg, ám hamarosan előkerül az a teória is, miszerint nem ez a bolygó a bölcsőnk, hanem egyszerűen csak idetelepítettek minket, és ezt továbbgondolva a készítők tulajdonképpen a túlnépesedés problémájára reflektálnak. Nagy hangsúlyt kap a fejlett és a fejletlen közti kontraszt, a tudomány, különösen a genetika, amelynek fogalma egy keleti vallási elemmel kiegészülve egészen érdekes módon születik újjá. Továbbá még az idő pénzszerű értéke is megjelenik, és mindeközben egy nagy és komplex világegyetem színfalait véljük látni, amint felsejlik a történet hátterében. Így telik el a film első kb. 45 perce.

Aztán Wachowskiék elrontják. Rossz helyre vernek egy szöget, rossz irányba döntenek egy dominót, tehát elindítanak egy olyan láncreakciót, ami után Jupiter nem felemelkedik, hanem elsüllyed a szégyen szakadékába. Egy botrányosan giccses szakasszal kezdődik a dolog, ami a bürokráciát akarná kritizálni, csak a néző nem képes az üzenetre figyelni az undorral való küzdelem közepette. Ezután megszaporodnak a gagyi jelenetek, az összkép pedig lesüllyed egy felejthető tucatfilm szintjére, és erre nincs jobb jelző, mint az, hogy szomorú. A megszaporodó logikátlanságokat csak úgy-ahogy sikerül idővel megmagyarázni, bár itt azért szükség van a nézői jóindulatra is, ám egy részük így is teljesen lógva marad. Mindennek a tetejébe még elkezdődik alakulni egy szerelmi szál Caine és Jupiter között, aminek ott kéne megszakadnia, hogy a férfi közli, egy kutyához közelebb áll genetikailag, mint a főhősnőhöz. Vagyis pont emiatt talán el sem kellene kezdődnie. De nem, belevág a szkript és keresztül is viszi akaratát, te pedig sikítasz közben, mert fáj. De komolyan, fáj. A fináléban egyértelművé válik a fogyasztói világ kritikája, csak az a baj, hogy ekkor a nézőt már nem is igazán érdekli ez az egész hülyeség, ami folyik a vásznon. De az ötlet mindenesetre azért tényleg jó. A történet befejezése viszont sajnos úgy értelmetlen, ahogy van.

A forgatókönyv nem tér ki rá, de szerintem Jupiter vagy szociopata vagy csak egyszerűen ostoba. Abból következtetek erre, hogy a csaj a film során igazából tudomást sem vesz arról, ami körülötte történik. Mármint észleli az eseményeket, de mintha valahogy hidegen hagyná az összes hihetetlenség, ami történik. Mintha még a néha logikus reakcióit is csak muszájból csinálná, nehogy végül megvádoljuk azzal, hogy nem is ember, hanem valami robot. A lényeg tehát az, hogy a címszereplő karaktere jóformán egyáltalán nincsen kidolgozva. Ez nem Mila Kunis hibája, ő igazából igyekszik végig, de a semmivel még egy tehetséges színésznő sem tud sokat kezdeni. Caine figurájának háttere pont annyira pendül meg, hogy felidegesítsd magadat azon, hogy a későbbiekben nem foglalkozik vele a forgatókönyv, ugyanakkor azonban elmondható, hogy Channing Tatum, különösen önmagához képest, egészen jól alakít. A népirtást ipari szinten űző, nagy hatalmú testvérhármas irritálóbbnál irritálóbb karakterekből tevődik össze. Kettő tenyérbemászó selyemfiút, és egy plázacica hatású csajt mutat a mérleg. Eddie Redmayne azonban mégis képes igazán magas színvonalú játékot produkálni. Feltűnik még Sean Bean, aki a stábnak tartott privát vetítés után valószínűleg komolyan elgondolkodott azon, hogy figurájának vajon mi is volt a szerepe a filmben.

És akkor arról néhány szót, ami még akkor is mentheti a menthetőt, hogyha tényleg minden egyéb kötél szakad. A látványvilág. Ami valóban nem rossz, sőt, kifejezetten jó. Az akciókoreográfiák helyenként egyenesen mesteriek, a Jupiter és Caine megismerkedését követő hosszú és változatos üldözéses jelenet például csont nélkül lenyűgöző, és tényleg, a későbbiekben is érkeznek szemkápráztató momentumok. A vizuális effektek - állítólag ugye ezek miatt csúszott nem keveset a premier - egészen szépek. A CGI által megteremtett elemek, amelyekből nagyon sok van, kifejezetten jól néznek ki, bár ez alól kivételt képeznek azok a szárnyas gyíkember izék, amiknek eléggé műanyaghatásuk van. De összességében tényleg elmondható, hogy a látványvilág működik, ráadásul még a filmzene is jó.

A negatív kritikák ismeretében kezdetben úgy viszonyultam a Jupiter felemelkedéséhez, hogy ez egy olyan sci-fi lesz, amit most, a megjelenésekor nem szeretnek az emberek, ám idővel akár még kultstátuszba is emelkedhet. Aztán a film túljutott azon a bizonyos körülbelüli 45. percen. Csalódás lett a vége. 5/10.