Sokan lenézik a műveltség és a tudás fontosságát. A fölösleges jelzővel dobálóznak, megszerzésük folyamatát időpocsékolásnak tarják. Ebben a rohanó világban, ahol az élhető életért minden percben keményen meg kell dolgozni, nincs idő és energia a kultúrára, a művészetre, a tudományokra, a különböző ismeretek összegyűjtésére. Pedig nem kizárt, hogy a válaszúthoz érkező ember számára nem fizikai ereje, vagy önéletrajzának minősége fogja meghozni a sikert, hanem az a tudás, amit elraktározott a múltban. Mert nem biztos, hogy a jövőt valami puccos állásinterjún írják, lehet, hogy a sors fordulásához egy televíziós műsor szignálja szolgáltatja az aláfestő zenét.

Jamal Malik (Dev Patel) egy kérdésnyire van az indiai Legyen Ön is Milliomos! fődíjától, ami 20 millió rúpiát jelent. Ám ahelyett, hogy izgatottan készülne az utolsó feladványra, kegyetlen kínzások sorát kell kiállnia. A fiút csalással vádolják, mert nem hiszik el, hogy egy fiatalember, aki a nyomorban nőtt fel, képes ekkora teljesítményre. Jamal ezért elmeséli az elejéről. Kérdésenként végigveszi a válaszokat, és emlékeiben kutakodva elmondja, hogy honnan tudta őket.

Jó ez a film, ám Oscar-díjakat semmiképpen nem osztogattam volna neki. Nem elég kirobbanó, nem elég magával ragadó, és nem eléggé maradandó a Gettómilliomos ahhoz, hogy a 2008-as esztendő legjobbjaként emlegessük. És hogy ki tehet erről? Hát akár hiszitek, akár nem, a válasz Danny Boyle. A rendező, aki emlékezetes produkciók egész sorát tette már le az asztalra. Alkotott zombifilmet a 28 nappal később képében, és produkált remek sci-fit Napfény címen, és drogos kultfilmet, ami a Trainspotting volt. A teljesség igénye nélkül ezeket hozta a direktor a Gettómilliomos előtt, így jogosan várható volt, hogy következő alkotásában is egy általa eddig kipróbálatlan témához nyúl, hiszen Boyle az egyik legnagyobb műfajkalandor. A Gettómilliomos valóban más, de sajnos ez nem csak témájában, hanem a rendezés színvonalában is megmutatkozik. A karmester belő egy alaphangot, amit aztán nem épít tovább a játékidő során, ezért a film hangulata meglehetősen lapos kisugárzást tudhat magáénak. Boyle inkább szolgaian elmeséli a történetet, de nem akarja felrobbantani a vásznat, a finálé során sem teper igazán a katarzisért. Produkál kreatív beállításokat, ügyes megoldásokat, és jelenetkoreográfiái tényleg maximális átgondoltságról árulkodnak, ám nem képes igazán mélyreható élménnyé generálni filmjét, ami így néhol kifejezetten unalmassá válik. Ez azért különösen meglepő, mert Danny Boyle másik védjegye a műfajkalandozás mellett a fokozatos atmoszféraépítés, és az erőteljes végjáték. Ezt későbbi munkáiban, a 127 órában, és a Transzban is bizonyította. A Gettómilliomos azonban kiemelkedően lapos mű a rendező életművében.

A forgatókönyv viszont igazán erőteljes. Főhősünk egy fiatal srác, aki életkorához képest sok szörnyűséget megélt már, és nem kevés rossz emberrel találkozott. Ebben a történetben a tudás az élettapasztalat metaforájaként érvényesül, Jamal különböző múltbéli élményekre visszagondolva találja meg a helyes válaszokat, miközben arra vágyik, bárcsak ne tudná a megfejtéseket, hiszen az azt jelentené, hogy negatív tapasztalatai nem történtek meg. A visszatekintések rendszerében láthatjuk az indiai társadalom árnyoldalának hiteles hatással bíró bemutatását, és egy kisfiú szomorú és veszélyes kalandjait, na meg persze egy gyerekkori szerelem kibontakozását, ami tulajdonképpen a fő mozgatórugója a cselekménynek. Egy olyan világot láthatunk, ami elvileg előnyben részesíti a tudást, ám amikor megjelenik valaki, aki valóban rendelkezik is ismeretek széles tárházával, elismerés helyett bélyeget kap. Csalónak nevezik és megverik, mondván, hogy egy kölyök a nyomornegyedből nem juthat előrébb, mint az orvosok és az ügyvédek. Mintha a műveltség iskolai végzettség függvénye lenne. Nem, a műveltség tulajdonképpen az élettapasztalat függvénye, a nyitott szemmel való járás, és a negatív, illetve a pozitív élmények megélésének eredménye. És ez az az üzenet, ami megjelenik Jamal figurájában. Lehetőségeket a diploma ad, tudást viszont az élet.

A színészi játékok nem kiemelkedőek, ám kétségtelenül hitelesek. Dev Patel jól teljesít a főhős szerepében, ügyesen mutatja be a kissé keserű, ám elszánt fiú karakterét. A játékmester szerepében Anil Kapoor látható, aki szintén szépen helytáll a meglehetősen ellenszenves figura bőrében. A főhős szerelmét Freida Pinto alakítja korrekt színvonal keretein belül.

A Gettómilliomos jó film, ám érthetetlen számomra, hogy Danny Boyle pont ezért a munkájáért kapott Oscar-díjat, amikor jóval magasabb színvonalú megmozdulásaitól roskadozik az életműve, és pont az itt nyújtott teljesítménye az, ami igazság szerint kifejezetten gyengének is nevezhető. A történet gondolati tartalmának szempontjából nézve azonban igazán értékes alkotásról beszélhetünk. 7,5/10.