A becsület nem olcsó áru. Sokba kerül. Küzdeni kell érte, hosszú ideig. Az igaz emberré válás felé vezető út vérrel, verítékkel, és sanyarú áldozathozatallal van kikövezve. A tisztesség tudata lesz a jutalom, miközben vadidegen emberek élvezik munkád gyümölcsét. De ez nem baj, mert megtetted azt, ami helyes. Szenvedtél, harcoltál, szembefordultál a barátokkal is, ha szükség volt rá. Ám végső soron elmondhatod, hogy így vagy úgy, de megérte.

És ha nekem nem hiszel, akkor hallgasd meg Serpico történetét.

Megcsörren a telefon, a hír sokkoló. Vérző rendőrt szállítanak a kórházba, valakit, akinek a neve nem idegen a testület tagjai számára. Frank Serpico (Al Pacino) ígéretes tehetségként kezdte a rendőrszakmát. Viszonylag gyorsan felküzdötte magát járőrből nyomozóvá. Idáig minden rendben is volt, ám új munkakörében eltöltött első napjának végén egyik társa lóvétól súlyos borítékot nyom a kezébe. Serpico kisebb sokkot kap, nem képes elhinni, hogy a rendőrség berkein belül korrupció burjánzik. Ám ez a szomorú valóság, hősünk számára azonban nem fekszik a legális bűnözővé válás, így szélmalomharcba kezd, melynek végső célja az egész hálózat felszámolása.

Az igaz történetet feldolgozó forgatókönyv kimért fokozatossággal vezeti Serpico-t a cselekmény expozíciójában. Gondosan előkészíti a főhőst, megismerjük a férfit, megbarátkozunk vele, és különc jellemével. Láthatjuk lelkesedését, és azt, ahogy felkapaszkodik a ranglétrán. Elhivatott, becsületes fickó. Ám a borítékkal megérkezik az első, a brutális gyomros, Serpico tisztessége próbára tétetik. Mit csináljon? Kihez forduljon? Eltegye? Hallgasson? Hősünk a lehető legnehezebb utat választja, aminek eredménye évekig tartó, félelemmel alaposan átitatott tortúra. A szorongást keltő küzdelemben az a legijesztőbb, hogy nem hoz érezhető eredményt. Serpico cserbenhagyva érzi magát, még akkor is, amikor egy idő után aktív szövetségesekre talál. Rámennek az idegei, az érzelmei, a lelki világa a becsületességre. Indulat, csökkenő biztonságérzet, korrupció, és tisztesség robban egybe a szkript időnként talán valamennyire vontatott cselekményt generáló, de összességében rendkívül emlékezetes élményt megalapozó lapjain.

Sidney Lumet energikus rendezése berántja a nézőt. A direktor keze alá dolgozik Arthur J. Ornitz operatőr az egészen kiváló, dinamikus kameramunkával. Lumet nem csak a cselekmény felszínét mutatja meg, nem elégszik meg a korrupt nyomozók hálózatának kivesézésével. A történet lélektani hátterébe is beleássa magát, azt akarja, hogy a néző mélyen átérezze a főhős mentális, lelki, és fizikai háborúját. Serpico tulajdonképpeni, fokozott összeomlása, és végig jelenlévő, lángoló kitartása alkotják a párhuzamot, a megrázó kontrasztot, a lenyűgöző, pszichológiai összképet, ami dühkitörések, üvöltözés, elfojtott indulat, és szörnyülködés útján csapódik le a filmben. Lumet elsőosztályú erővel teremt feszültséget, legyen szó bármilyen típusú jelenetről. A rendező hitelesen tálalja a párbeszédeket, a bűnügyi képsorokat, és Serpico tombolásait is. Az i-re a pontot Mikis Theodorakis áthatóan szép filmzenéje teszi fel.

Al Pacino A keresztapa után frissen vállalta be ezt a szerepet, volt már gengszter, és itt kipróbálta magát zsaruként is. És bizony, Pacino lenyűgöző a főszerepben, nem csoda, hogy Oscar-jelölés lett a jutalma. A kezdetben lelkes, könnyed fiút, a bűn torz arcát felfedező zsarut, és a dühöngő harcost egyaránt fantasztikus hitelességgel kelti életre a színész. Élete egyik legjobb alakítását nyújtja, bár tény és való, hogy ilyenből sok volt Al Pacino pályafutása során.

És végül eljutunk a végkifejlethez. A záróképen tulajdonképpen semmi sem történik, ám a hangulat, ami árad a néző felé, mégis végtelenül szomorú. Ez lenne a becsület ára? Te jó isten... Nincs mit szépíteni, Serpico egy balek. De megadnánk érte bármit, ha mi is lennénk annyira tökösek, hogy ilyen balekká váljunk. 9/10.