Peter Nowalk sorozata még tavaly letudta első etapját, vagyis eljutott a nyitóévad feléig. Ez összesen 9 epizódot jelent. Néhány hét múlva érkezik a folytatás, ám még mielőtt odáig jutnánk, gondoltam ejtek néhány szót az indításról, illetőleg az egész sorozatról az eddigiek alapján levont következtetéseim tükrében.

Éjszaka van, az utcákat pedig fiatalok egész serege lepi el, hogy az egyetemi focicsapatot ünnepelje a hagyomány szerinti tábortűz körüli ugrándozással meg lerészegedéssel. Néhány joghallgató kétségbeesve próbálja kitalálni mitévő legyen. Adva van egy gyilkos fegyver, egy holttest, és sok-sok lebukási lehetőség. Három hónappal korábban ugyanezek a fiúk és lányok megkezdik első évüket hallgatókként a jogi karon, amelynek egyik fontos előadója, a nagyszerű és egyben keménykezű ügyvéd, Annalise Keating beválogatja őket személyes csapatába. Így, miközben előretekintések útján formálódik ama bizonyos éjszakának a cselekménye, a jelenben (vagy a múltban? áhh, tökmindegy) hőseink nehezebbnél nehezebb ügyeket igyekeznek megoldani az általuk igen mélyen tisztelt ügyvédnő irányítása alatt, és ezzel párhuzamosan egyre több figyelmet szentelnek egy bizonyos Lila Stanguard eltűnési esetének is.

Le kell szögezni, hogy szép számban akadnak zavaró momentumok ebben a sorozatban, amelyek ráadásul az első kilenc részben a cselekmény tulajdonképpeni alapját szolgáltatták, és ez vélhetően a folytatásban is így marad. Kezdjük azzal, hogy olyan egyetemi csoport nem létezik, amelynek 200 fője minden egyes alkalommal, amikor a tanár kérdez valamit, egy emberként emeli magasba a kezét. Nem-nem, ennyire szorgalmas évfolyamot, ha beledöglik az egyetemi vezetőség, akkor sem fog tudni összeválogatni. Aztán itt vannak fiatal hőseink, akiket Keating professzor beválogat személyes csapatába. Első éveseket. Rögtön a legelső előadás után. Ez akkora hülyeség, hogy arra szavakat is nehéz találni. Nem vagyok hajlandó elhinni, hogy egy ügyvéd, különösen egy ilyen fontos név a szakmában, mint a főhősnő, a valóságban hajlandó lenne valóságos, komoly, emberi életeket a függvényébe helyező ügyek közelébe engedni a jogtudományhoz való hozzászagoláshoz is még csupán készülődő hallgatókat. És ha ez még nem lenne elég, azt is fontos leszögezni, hogy Annalise jóformán mindent ezekkel a szerencsétlenekkel csináltat meg, mintha az egész nem lenne több egyszerű vizsgánál, holott van például olyan epizód, amelyben egy ártatlanul halálraítélt férfi sorsa a tét. És ha már nekik jutott a feladat, akkor már hallgatóink nem is szaroznak, hanem olyan profin állnak az egyes ügyekhez, mintha 20 éve ezt csinálnák. A legelső előadás után. Nevetséges, hogy mennyire hiteltelen.

Viszont, ha eme zavaró tényezőkön képesek vagyunk túllendülni, egy igazán jó sorozatra lelhetünk. A How to Get Away with Murder első számú erőssége a cselekményvezetés kompozíciójában rejlik. A lenyűgözően mély átgondoltsággal megszerkesztett epizódok sodró lendülettel, temérdek izgalommal, és egyre növekvő feszültséggel tálalják a sztorit. Remekül működik az epizodikus vonal és a főszál minden epizódon átívelő épülésének párhuzamba állítása, hiszen így egyszerre láthatunk csak az adott negyven percre időzített tárgyalótermi drámát, és izgulhatunk a Lila-ügy érdekfeszítő krimi-thriller vonulatán. A főszál egyik fele a jelenben zajlik, párhuzamosan az epizodikus történésekkel, a másik fele viszont az előretekintések során épül, ám utóbbi vonulat megkavarja a dolgokat, hiszen, a kronológiai rendszert figyelmen kívül hagyva, egyszerre csak egy apró részletet ragad ki a történetből, ami nem egyértelműsít semmit, csupán sejtet ezt-azt, így máris kezdhetünk agyalni az események mibenlétén. A feszültség növekszik ahogy az idő egyre fogy, mígnem a kilencedik részben összeérnek a szálak, kitisztulnak a dolgok, az alkotók pedig betegesen erőteljes cliffhangerrel engednek utunkra bennünket. 

A széria ügyesen gondolkodik, az epizódok fogyásával egyértelművé válik, hogy mit is akar mondani. Peter Nowalk elképzelése szerint, nincsenek jó emberek, csupán a rossz különböző árnyalatai mozognak a világban. Ez a szemléletmód jelenik meg a karakterekben. A főszereplő egy unszimpatikus, a munkája területén szívtelen, a magánélete vizein pedig saját keserűségében fuldokló ügyvédnő, az egyéb fontos karakterek pedig ellenszenves, törtető, és már-már betegesen beképzelt joghallgatók. Ám ez nem negatívum, hiszen eme figuráknak helyük van ebben a történetben, ahol a törvény látszólag igazságos színfalai mögött mocskos játszmák zajlanak, miközben kisemberek élete omlik össze a tárgyalótermekben. Természetesen felmerül a kérdés, hogy mennyire foglalkozik az ügyvéd azzal, hogy védence valóban bűnös-e. Keating kezdeti hozzáállása szerint semennyire, mert csak a profizmus számít, ám ahogy halad előre a cselekmény, úgy jut egyre több tér a felelősségtudat erejének, hiszen egy gyilkost kihozni a börtönből nem túl felszabadító élmény, azonban egy ártatlan megmentése a méreginjekciótól segít csillapítani az önző bűnök keltette maró fájdalmat az ember lelkében. A hallgatók magánéletével a kelleténél többet foglalkozik a sorozat. A készítők általában ügyesen hozzák összefüggésbe a karakterek privát ügyeit a cselekmény lényegi részével (és ez a jó módszer, hiszen így megismerjük a figurákat, miközben a történet is halad előre), ám néha időhúzó szakaszok is előfordulnak. Nem vagyunk kíváncsiak a homi srác pasiügyeire, vagy a törtető csaj házassági szerződésére...

A kvázi férfi főszereplő, Alfred Enoch, sajnálatos módon magasan a leggyengébb tagja a gárdának, de ki nem szarja le ezt az apróságot, amikor a sorozat arca, nevesítve Viola Davis még a csillagokat is lejátssza az égről hihetetlenül erőteljes produktumával. A színésznő nagyszerűen mutatja be Keating minden oldalát, a tárgyalótermekben való tökös kiállástól kezdve egészen az éj sötétjében lefolyó, apró, ámde jelentős összeomlásokig. A joghallgatókat játszó színészek Enoch-ot leszámítva nem rosszak, közülük a legkiemelkedőbb teljesítményt Karla Souza nyújtja.

Tény, hogy a How to Get Away with Murder messze nem tökéletes sorozat, és valószínűsítem,  hogy a jövőben sem fog azzá válni, viszont számos erőssége van, amelyek közül a sodró lendületű cselekményvezetés egyértelműen viszi a prímet. Továbbá fontos megjegyezni, hogy a kilencedik epizód befejezése után a készítők millióféle irányba indulhatnak tovább. Reméljük, valami igazán durvát tartogatnak a számunkra! Január végén kiderül...