Miért szeretjük a fantasy filmeket? A végtelen kreativitás lehetőségétől kezdve a változatos fiktív lényekig számos okot lehetne sorolni. A kérdés igazából szubjektív. Szerintem ezekben a fantáziaországokban és történeteikben az ragadja meg igazán a nézőket, vagy adott esetben az olvasókat, hogy saját világunk rendszere jelenik meg bennük. A váz szintjén legalábbis, ami a fantasyvilágokban gyakorlatilag ugyanaz, mint szürke, hétköznapi életünkben. A különbség mindössze az a töménytelen varázslat, aminek helyes, ismétlem, HELYES felhasználásával választ lehet kínálni valós kérdéseinkre, és megoldást lehet nyújtani létező problémáinkra.

Azonban igencsak kényelmetlenné válhat az előálló helyzet, hogyha a készítők egyszerű, gyermeteg hülyéskedésre használják a fantasy által nyújtott lehetőségek sokaságát...

Gregory (Jeff Bridges) úgynevezett szellem, tehát olyan lovag, akinek küldetése a gonosz lények elpusztítása. Egykor sokan voltak hozzá hasonlók, mostanra azonban már csak ő maradt, a többiek meghaltak. Miután Gregory inasa (Kit Harington) meghal a fogságából frissen szabadult, elvetemülten gonosz boszorkány, Malkin Anya (Julianne Moore) keze által, az öreg lovag új tanítvány után néz. Egyedül egy hetedik fiú hetedik fia lehet potenciális jelölt, így esik a választás Tomra (Ben Barnes), akit nem kell sokáig győzködni, eddigi békés farmerélete helyett gyakorlatilag gondolkodás nélkül választja az állandó életveszély ösvényét. Így hát Gregory nekiáll felkészíteni a fiút a nagy küzdelemre, amit hamarosan meg kell vívniuk, hiszen egy hét múlva kitelik a vérhold, ami sötét borzalmak beteljesülését hozza magával, amennyiben nem állítják meg időben Malkin Anyát.

Nagyon hamar nyilvánvalóvá vált a számomra, hogy A hetedik fiú nem jó film. A nyitójelenetek azonban azt a képet erősítették bennem, hogy oké, nem jó film, de legalább szórakoztató. Ez a formula azonban hatását vesztette az első negyedóra után, amikortól kibontakozásnak indult az unalmas, érdektelen cselekményvezetés. Nincs rosszabb annál, mint mikor a moziban ülve azon kapod magad, hogy egyszerűen nem izgat a szereplők sorsa. Ezt az érzetet csak tovább erősíti a tény, miszerint a cselekmény végtelenül klisés. Nem hazudok, A hetedik fiú egy darab eredeti momentummal sem rendelkezik, de ezt úgy tessék érteni, hogy a mű minden egyes másodpercét láttuk már vagy ezerszer. Érezhető, hogy a forgatókönyv azokon a sztorielemeken, amiket nem tudna rendesen megmagyarázni, egyszerűen átsiklik, és részben ezen esetekből következően, részben pedig csak úgy, logikai buktatók egész sora alakul ki. A szövegkönyv egészen megrendítő módon kínos, a 100 perces filmben jó ha két-három értelmes gondolat elhangzik. A finálé abszolút alibimegoldásokkal varrja el a főszálat, elmarad az erőteljes végjáték, a katarzis jelenségére egyáltalán ne számítsunk.

Ben Barnes rémesen gyenge a főszerepben, vagy fogalmazhatnék úgy inkább, hogy rémesen semmilyen. A színész eldarálja a ráírt, értelmetlen mondatok sokaságát, de nem tanúsít beleélést, nem válik hitelessé. Jeff Bridges kifejezetten unalmas, végig nagyon szigorúan néz, mást nem is csinál, és persze, rá nem lehet haragudni, de teljesítményét jónak nevezni szintén luxus volna. Julianne Moore annyira gonoszul hozza az elképesztően gonosz, éjjel-nappal gonoszkodó gonosz boszorkányt, hogy játéka végül gonoszul önmaga paródiájává válik, ami nem túl szerencsés, hiszen így a vérhold fényében vérsütemény majszolása közben vért ontó gonosz karakterről végső soron nem tudjuk elhinni, hogy igazán gonosz lenne. Inkább hajaz sértődött, de persze nagyon gonosz kislányra, mintsem tényleg gonosz gonosz boszorkányra. A többiekről pedig kár is beszélni, ők még annyira sem fognak érdekelni a moziban ülve, mint ez a három szerencsétlen.

Ne tessék azonban sírva fakadni! Ha már hónapok óta a falat kaparva várod A hetedik fiút, akkor mindenképpen tégy vele egy próbát, ugyanis van valami, ami kifogásolhatatlanul zseniális ebben a filmben. A látványvilág. Ezen a téren brillírozik az alkotás, szabályos vizuális orgiát kapunk az arcunkba, ami még a kényelmetlen, sötétítő hatással bíró 3D-s szemüvegen keresztül is nagyszerűen élvezhető. A boszorkányok különböző manifesztációi szemkápráztatóak. Mindegyikük képes átalakulni valamilyen szörnyeteggé, és ezek a jelenések bizony-bizony, fantasztikusan mutatnak. A horrorisztikus lidércek szintén nagyszerűen festenek, az én személyes kedvencem azonban az órási, vérszomjas mumus volt, aminek valami kegyetlenül király külsőt alkottak a CGI-mesterek. Az akciókoreográfiákra szintén nem lehet panaszunk, a harcok tisztán kivehetőek, kreatívak, és változatosak. Mindemellett a fényképezés csodálatosan festi meg a tájképeket, továbbá a díszletek, a jelmezek, illetőleg a sminkmesteri alkotások is emlékezetesek. Mindennek tetejébe még a filmzene sem rossz, ami önmagában hallgatva fél percig sem tudna lekötni, aláfestésként azonban tökéletesen funkcionál.

A hetedik fiú sajnos tényleg nem jó film, még csak közepesnek sem mondható. Érdektelen, unalmas, klisés hülyeség. Viszont a látványvilág tényleg olyan fokon fantasztikus, hogy végső soron ajánlott darabbá válik tőle a produkció. Érdemes tenni vele egy próbát, amennyiben szeretsz gyönyörködni a profi vizuális megoldásokban! Összességében azonban nem ér többet 4,5/10-nél.