Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy a Cinefest és a Filmhét együttvéve sem lesznek olyan jók, mint az Anilogue 2014 Nemzetközi Animációs Filmfesztivál. Márpedig ez a helyzet állt elő a fejemben, miután egy teljes napot eltöltöttem a rendezvényen. Máris bánom, hogy csupán a fesztiválprogram kb. harmadát (vagy még kisebb részét) tekintettem meg, és már el is határoztam, hogy jövőre a lehető legtöbb vetítésre beülök. Mert hát igen, én sajnos egyik korábbi Anilogue-on sem vettem részt, így az idei esemény egyfajta próba volt a számomra. Lehengerlő a tudat, hogy életem egyik legfantasztikusabb filmes élményén vagyok túl. November 22-én, szombaton vettem részt a fesztiválon, és nagy maratont rendeztem, összesen öt vetítésre ültem be. Tizennégy filmet láttam, ebből négy egész estés alkotás, tíz pedig rövid animáció volt.

Na lássuk!

Fél tizenegykor nyitották ki az Uránia mozi kapuját, ezt követően félreértések során keresztül, kb. öt ember megkérdezése után sikerült összeraknom a képet, miszerint fizikálisan kézzelfogható sajtójegyeket nem fogok kapni, hanem majd mindig be kell mondanom a nevemet a vetítések előtt az ajtóban álló hölgyeknek. Miután átjutottam az engem minden bizonnyal meglehetősen unszimpatikus egyénnek elkönyvelő jegyszedő srácon, akinek jó ideig hiába mondtam, hogy sajtós vagyok, azért nincs jegyem, végre kezdődhetett a mozizás.

Az első film 11 órakor vette birtokba a Csortos terem vásznát. Aki volt már az Urániában, tudhatja, hogy ez a terem eléggé kicsi, kb. 70-80 embert képes befogadni, ám ez a kis hely azért jó kétharmadáig betelt A varjak napja (2012) vetítésére. Francia alkotásról van szó, amelyet eredeti nyelven, angol felirattal tekinthetett meg a közönség. A történet főhőse egy kisfiú, akit a természettől elvonult apja az erdőben nevelt fel, és bizony, a srácnak fogalma sincs a fákon túl húzódó, civilizált világ létezéséről. Azonban hősünk képes kapcsolatot teremteni az erdőben, békességben jelenlévő szellemekkel, akik, miután apja súlyosan megsérül, azt tanácsolják a fiúnak, hogy látogasson el a közeli faluba, mert ott segíthetnek. És így máris ki van kövezve az út az emberi civilizációval való találkozáshoz. A kíváncsi, nyitott, szórakoztató kissrác remek főhős, annak ellenére, hogy elég rondán van meganimálva. A Rousseau-hívő fater szintén érdekes figura, különösen azért, mert a forgatókönyv általa teremti meg a mű nagyszerű alapkonfliktusát, ami ugye nem más, mint az emberiségtől való elvonulás, a teljes elkülönülés, a természet békességébe való beleolvadás. Szimpatikus, irigylésre méltó magatartás, ugyanakkor az öreg nagyon túlzásba viszi, ebből kifolyólag a mű végső tanulsága nem más, mint a tanács, miszerint az emberek világa beteg, és ezer sebből vérzik, de nekünk igenis meg kell próbálnunk benne élni. Mert mi is emberek vagyunk, ebbe a közegbe tartozunk. Nagyszerű mondanivaló, ami a csodálatos képi világ által válik igazán izgalmassá. A színvilág lenyűgözően szép és nagyon változatos. A főhősön kívül minden figura jól néz ki, nekem leginkább az állatfejű, a természet harmóniájának részét képező szellemek kidolgozása tetszett. Az egészen magával ragadó összképet a gyönyörű zenei aláfestések teszik teljessé. 8,5/10.

Ezt követően másfél óra szünet következett, amely során a lehető legnagyobb véletlenséggel belefutottam egy Alvin és a mókusok-dedikálásba, így A túlon túl (2014) vetítésére már táskámban az új, aláírt nagylemezzel és a hozzávaló pólóval ültem be. A dán-svéd koprodukciót a Díszteremben láthattam dánul, angol felirattal. Mivel a mű korhatárra tekintet nélkül megtekinthető kategóriába került, a kisgyerekeseknek lehetőségük volt fülhallgatót kérni, amiben magyar tolmácsszöveg futott. Na, itt adtam hálát, amiért tudok angolul. :D Amúgy a korhatár mellőzése számomra igencsak érdekes eme film kapcsán, mert véleményem szerint A túlon túl sokkal, de sokkal komolyabb mű, mint például A varjak napja, ami 12-es karikával futott. Oké, hogy a főhős egy aranyos nyuszi de akkor is. Na, de miről is van szó eme skandináv mestermű esetében? Nem másról, mint az általam valaha mozgóképen látott egyik legösszetettebb, legkreatívabb szimbólumrendszerről. A nagyszerű, átvitt értelmű képek a halál jelensége köré csoportosulnak, és ez a komoly gondolati tartalom izgalmas, bár azért időnként belaposodó cselekményvezetés mögé sorakozik fel, amely során Johan, a kisnyúl szembeszáll a sorssal, hogy megmentse anyját a Tollkirály, vagyis a Halál Birodalmából. A lenyűgözően élénk animációnak, és a pazar jelenetkoreográfiáknak köszönhetően nagyon látványos produkció záró tanulsága egyszerűen gyönyörűséges! A túlon túl ugyanis azt mondja, hogy a halált el kell fogadnunk, mert ez az élet része, ugyanakkor örökké emlékeznünk kell azokra, akik elmentek. 9/10.

Délután négykor a Rövidfilmek: "C" szekció című vetítésre ültem be. Eme cím alatt összesen tíz darab rövid animációt mutattak be az elmúlt két esztendő terméséből. Az első a lengyel Drágám című alkotás volt, aminél jobb kezdést elképzelni sem tudnék, ez a mű ugyanis mesteri! Minek nekünk Az 50 első randi, meg Nicole Kidman most mozikban futó, állítólag meglehetősen lapos thrillerje, amikor itt van a tökéletes amnézia-film, ráadásul mindössze 6 percben. Elképesztően hatásos gyurmaalkotásról van szó, ami a szívszorító tartalom mellett kreatív látványmegoldásaival fogja meg a nézőt. A második rövidfilm a Hölgy kutyával volt. Ez egy minimalista látványtárházzal operáló háromperces alkotás. Szórakoztató, kreatív, vicces, de összességében semmi extra. Ezt követően Bucsi Réka remekműve következett, a Symphony NO 42. Ez a tízperces mozgókép kezdetben egymáshoz nem fűződő, néhány másodperces jelenetekkel sorjáz, majd a különböző képek között egyszer csak kapcsolat kezd megjelenni, és a sokrétű tartalmi világ egyszerre humoros, és mélységesen elgondolkodtató tálalásban kel életre. A következő mű az Imposztor címre hallgat. Ez egy szórakoztató rémmese egy szörnyetegről, aki átveszi egy családapa helyét. A gondolati tartalom leginkább a biztonságérzet illúzióját teszi meg fókuszpontjaként. Az Alkonyatkor című remek egészen mélyen megérinti a néző lelkét. Egy fiatal rohamrendőrt láthatunk, aki a rárontó tüntetők között felfedez egy kislányt, aki saját húgára emlékezteti, így végül leteszi a gumibotot. A csodálatosan kreatív, szép színvilággal operáló animáció nagyszerű tálalást biztosít a rövid, de erőteljes történethez. A következő mű, a Virtuóz Virtuális, minden bizonnyal a filmsznobok kedvence, hiszen ez a film ugyanazt a jelenséget képviseli, mint a vászonra felfirkantott néhány ecsetvonás, amit aztán vagyonokért adnak el, csak ez a festmény most mozgásba is lendül. Meg kell hagyni, hogy habár tartalma nem sok van ennek a szösszenetnek, azért a klasszikus zenére mozgó festékfoltokat nagyszerűen sikerült megkoreografálni. Ezt követően egy igazi hangulatbomba következett, a Hajnali szerenád ugyanis remek zenei aláfestésével, és csodaszép színvilágával ragadja meg egészen kiválóan a pirkadat atmoszféráját. A következő rövid animáció Az utazó ügynök volt, ami digitális technikával készült, így igencsak élethű ábrázolásmóddal büszkélkedhet. Az önálló életre kelő ruhadarabjaival harcot vívó ügynök története tulajdonképpen a magányosság bemutatása. Egyszerre komikus, és szomorú. A blokk utolsó előtti alkotása egy holland remekmű, a Néma volt. A tíz rövid alkotás közül ez vált a kedvencemmé, hiszen életemben nem láttam még ennyire "száj-centrikus" alkotást. A krumplialakú emberek nem bírják kimondani gondolataikat, szájnyílás hiányában csak értelmetlen erőlködésekre futja. Aztán egy baleset következtében rájönnek a megoldásra, és ezt követően kezdetét veszi a zseniálisan morbid, véres, humoros, és ugyanakkor nagyon elgondolkodtató tombolás, ami után a világ végre énekhangba borul, és a boldogság eluralkodik érdekes külsejű hőseinken. A tizedik alkotás a Pilóták hazafelé volt. Kár, hogy ez a förtelem belerondított az előző kilenc alkotás által felépített, csodálatos összképbe. Ez a rondán meganimált, unalmas, túlnyújtott (16 perc!) produkció leginkább pornográf képeivel verte ki a biztosítékot. Véleményem szerint van egy határ a szexjelenetek terén, ami elválasztja a pornót az igazi filmművészettől. És a Pilóták hazafelé átlépte ezt a határt, nem is értem, hogy válogathatták be a programba! A blokkot egy vetítésként értékelem, méghozzá 9/10-re.

Ismét hosszabb szünet következett, úgyhogy egy gyorsétteremlánc közeli kirendeltségén teletömtem magam isteni finom műanyaggal, majd pusztán poénból elsétáltam a Corvinusig és vissza, majd végre beülhettem a számomra a nap programjából leginkább várt alkotásra, A boldogság művészetére. Ja, nem mert a kezdés fél órát késett, de nem baj, mert cserébe meghallgathattam, hogy mely művek nyerték a fesztivált. Nagyjátékfilmes kategóriában a feljebb tárgyalt A túlon túl győzedelmeskedett (tökéletesen megtudom érteni, hogy miért), míg a legjobb rövid animáció díját a Hölgy kutyával nyerte el. Átadtak még néhány különdíjat, aztán végre kezdődött az olasz mű vetítése.

A boldogság művészete (2013) az általam a rendezvényen megtekintett filmek legjobbikának bizonyult, ám ezt csak a mű legeslegvégén tudtam elkönyvelni magamban, ugyanis erről a produkcióról tényleg nem lehet nyilatkozni, csak és kizárólag a teljes élmény birtokában. Kezdetben a világ megérett a pusztulásra mondás kel életre a vásznon. Nápolyt soha véget nem érő eső áztatja, az utcákat szeméthegyek lepik el. Ebben a ronda világban vezeti taxiját Sergio, aki egykor testvérével közösen zenei karriert épített. Ám a tesó buddhistának állt, így a formáció felbomlott. Sergio nem képes bátyja nélkül zenélni. A film vázát alkotó, fantasztikus nagymonológok a közelgő világvégére, és a testvéri kapcsolatra fókuszálnak. A játékidő fele tájékán sajnos akad egy unalmasabb üresjárat, de aztán felpörögnek az események. Az amúgy is csodálatos, rotoscopingra hajazó animációs technika brutálisan látványos álomjelenetet produkál, majd érkezik a kiváló zárás, amiben az utolsó nagymonológ óriásit üt. A konklúzió nem más, mint a jelen szeretetének hangsúlyozása. Mert a múlt tele van rossz emlékekkel, a jövő fuldoklik a stressztől, de a jelen mindig gyönyörű. Csodálatos üzenet! A mű cselekményét leképező, felhúzós kisautó vonulata már csak hab a tortán! 9,5/10.

A mozimaraton zárásaként, este kilenckor a Csortos terem volt soron, itt vetítették ugyanis Az apostol (2012) című spanyol stop motion filmet. Főhősünk egy szökött fegyenc, aki cimborájától tudomást szerez bizonyos eldugott ékszerekről, így a megnevezett lelőhely, Xanaz városkája felé veszi az irányt. Miután megérkezik, a kezdetben vendégszerető lakosok fokozatosan egyre ijesztőbbé, egyre furcsábbá válnak, mígnem hősünknek rá kell jönnie, itt valami nagyon nincs rendben. A történet eléggé kusza, de az érdekes misztikus részletek mégis izgalmassá teszik az összképet. A fókusz a látványvilágon van, ami sok-sok dark fantasy-hatás felvonultatásával fogja meg a nézőt. A színek igazán szépek, természetesen a sötét árnyalatok dominálnak. A karakterek jól néznek ki, a városi pap külseje kifejezetten hátborzongató. A félelemfaktor nem túl magas, de azért megvan a rémmese jelleggel bíró alaphang. Számomra az igazán hangulatos dalbetét jelentette az alkotás csúcspontját. Összességében 8/10.

Így nézett ki a szombatom, eme alkotásokat volt szerencsém megtekinteni. Máris elkezdtem várni a jövő évi fordulót, ahol majd igyekszem még több produkcióra beülni. Mert az idei repertoár alapján nagyon, de nagyon megéri!