Gary Trousdale és Kirk Wise rendezése úgy él a köztudatban, mint a valaha készített egyik legnagyszerűbb Disney-animáció. A megkérdőjelezhetetlen klasszikusok között tartjuk a számon az állati külsőbe száműzött herceg, és a furcsa falusi lány romantikus történetét. Ez volt az első animációs alkotás, amely Oscar-jelölést kapott a Legjobb Film kategóriájában, és ez különösen azért nagy szó, mert 1992-ben még csak öt alkotást jelöltek erre az elismerésre is. Végül A bárányok hallgatnak diadalmaskodott, ami valljuk be, sokkal jobban meg is érdemelte az aranyszobrot, mint a Disney rajzfilmje.

Ám ettől függetlenül A szépség és a szörnyeteg valóban megkerülhetetlen alkotás.

A magányos kastélyban élő, önző herceghez egyszer becsönget egy ijesztő küllemű, csavargó vénasszony, aki menedéket kér az éjszakára, cserébe pedig felajánl egy rózsát a ház urának. A herceg szíve nem enyhül meg, és elküldi a segítségét kérő szerencsétlent. Az öregasszony ekkor tündérré alakul, aki a ridegségre válaszul óriási mutáns oroszlán-pézsmatulokká változtatja a herceget, és a kastély személyzetét is átokkal sújtja. A hercegnek 21. születésnapjáig meg kell találnia igaz szerelmét, ám ha ez nem sikerül időben, és a nyugati szárnyban őrzött rózsa összes szirmát lehullajtja, örökre szörnyetegként kell élnie. A határidő közeleg, ám egyik este a kastélyba vetődik az édesapját kereső Belle, aki először természetesen megijed a szörnytől, ám ahogy telik az idő, megismeri a zord külső mögött lakozó, szeretetre vágyó férfit. Ám szerelmük kibontakozása elé akadály gördül, hiszen a Belle-t mindenáron feleségének akaró, nagyképű Gastonnak is lesz egy-két szava a románchoz.

Ez egy mese, elsősorban a gyerekeknek szól, de engedtessék már meg, hogy én most ne egy 8-9 éves kisfiú fejével próbáljam meg értékelni a produkciót. Márpedig ha már túl vagyunk a gyerekkoron, és felnőtt fejjel nézzük a produkciót, bizony nem kevés bugyutaságra, és logikátlanságra bukkanhatunk. A kiindulópont például megdöbbentően rossz tanulságot közvetít, hiszen ki lenne olyan hülye, hogy egy jöttment, szakadt csavargót beenged az otthonába. A háttértörténet sincs megfelelően kidolgozva, hiszen nem tudjuk meg, hogy ez a herceg tulajdonképpen minek a hercege, a kastély gyakorlatilag véletlenszerűen ácsorog magában az erdő közepén. De a kedvencem természetesen az a vágás, ami után a farkasok által megsebzett szörnyeteg már a pacin pihizik, mert Belle valahogy felpakolta a jószág hátára a nála minden bizonnyal vagy hússzor nehezebb szörnyeteget.

Ezeket a motívumokat és momentumokat egy kisgyerek pont leszarja. És ez így van jól. Mert ez egy olyan történet, ami a gyerekeknek szól, és ennek megfelelően az alkotók nem fárasztották magukat olyan részletek megalkotásával, amelyek kicsit sem foglalkoztatják a célközönséget. A lényeg azonban kétségtelenül lecsapódik, hiszen tökéletes pontossággal kerül fókuszba a belülről fakadó szépség jelenségének fontossága. A mondanivaló, miszerint nem a külső, hanem a bennünk rejlő érzelmek határozzák meg személyiségünket és kisugárzásunkat. A kisgyerekek számára alapvető motivációs forrásként képes funkcionálni egy ilyesfajta gondolat, így eme üzenet abszolút hasznosnak bizonyulhat az ilyen jellegű tartalomra fogékony korban lévő nézők esetében. A szerelmi szál kibontakoztatása precíz, és intelligens, és ami igazán tetszik nekem az az, hogy a románc tálalásmódja nem nyálas, hanem természetes, emberközeli, továbbá igazán érdekes. Ám a készítők másra is hangsúlyt fektetnek, nagyon fontos mellékszereplő ugyanis Belle édesapja, így a családi kötelék is jelentős szerephez jut, és nekem ez talán még jobban is tetszett, mint a szerelmi vonulat. Gaston nem túl acélos főgenya, de mivel ebben a sztoriban nem a személyközi konfliktuson van a főhangsúly, nem érezzük kevésnek.

Azonban őszintén megmondom, hogy a történet pozitívumai számomra még nem bizonyultak volna elégnek az igazán pozitív élmény kiváltásához. Ami igazán lenyűgözött, és ami szerintem a nézők nagy részét igazán lenyűgözi A szépség és a szörnyeteg kapcsán, az a látványvilág, ami egész egyszerűen gyönyörűséges, szinte már könnyfakasztó mélységekben csodaszép. A valaha készített egyik leginkább élettel teli rajzfilmről van szó. A színvilág szemkápráztatóan élénk és nagyon változatos, a jelenetkoreográfiák pedig hihetetlenül kreatívak. Két kedvenc blokkom is van, az egyik a szörnyeteg és a farkasok összecsapása, a másik pedig a Gastonnal lefolytatott bunyó. Ez utóbbiak emelkednek ki a mű repertoárjából, de a többi jelenet is nagyon látványos, minden képkocka vizuális gyönyörtornádót generál a befogadóban. A karakterkidolgozások elsőosztályúak. Belle az egyik legkedvesebb kisugárzással bíró női karakter a Disney-mesék tárházából, a szörnyeteg ábrázolásmódja pedig egészen lenyűgöző módon kreatív. A különböző mellékszereplők, elsősorban az óra és a gyertyatartó, szintén igazán ötletes, és nagyon szerethető figurák.

A filmet gyakorlatilag végigéneklik, és sajnos akad funkciótlan, unalmas, túlnyújtott dalbetét is, de legalább ugyanekkora mértékben kapunk érdekes, ritmusos, tartalmas témákat is, szóval nem lehet túl sok okunk a panaszkodásra.

Számomra A szépség és a szörnyeteg nem ér fel példának okért Az oroszlánkirály, az Aladdin, vagy éppenséggel a Mulan színvonalához, mert ezek felnőttesebb mesék, és én az ilyenekre bukok igazán, de kétségtelen, hogy mindenképpen kötelező darabról van szó, elsősorban a fentebb ajnározott látványvilág miatt. Utóbbi teszi végső soron többször nézős darabbá A szépség és a szörnyeteget. 8/10.