Szükségünk van biztos pontokra. Életünkbe kellenek olyan elemek, amelyekhez mindig visszamenekülhetünk. Elég a tudat is. Tudni, érezni, hogyha a nagy háborúk irányítása kicsúszik a kezünkből, ha vérünk hiába ontatik, és verítékünk fölöslegesen patakzik, akkor is van hol meghúzódnunk. Tudni, hogy vannak dolgok, amelyekbe kapaszkodhatunk a nagy viharban. A család mellett az otthon a legfontosabb ilyen biztos pont. Teljesen mindegy, hogy lakásról, házról, lakókocsiról, vagy akármi másról beszélünk. A lényeg az, hogy az adott hely mit jelent a számunkra. A biztonságot, a menedéket, azt a faja melegséget, amit csak mi érzünk. Egy hely, amit szeretünk. És ami, érzésünk szerint, viszontszeret bennünket.

Ha megfosztanak bennünket az otthonunktól, elveszetté válunk.

Kathy (Jennifer Connelly) padlón van. Férje nyolc hónapja elhagyta, de a családja erről mit sem tud. Most egyedül él az apja által örökül hagyott házban. A körülötte uralkodó kriminális kosz, és rendetlenség jól példázza a nő életének céltalanná válását. Egyik reggel kopogtatnak az ajtón. Egy szemtelen stílusú, öltönyös férfi közli Kathyvel, hogy a megye kilakoltatja a házból, szóval szedelőzködnie kell. Hamar kiderül, hogy a kilakoltatási végzés hibás hivatali döntés eredménye, de ezt túl későn sikerül hivatalos úton bebizonyítani, és mire Kathy visszaköltözhetne, addigra házát az Iránból bevándorolt Behrani ezredes (Ben Kingsley) családjával már birtokba vette. Megkezdődik a harc az otthonért. A biztos pontért...

A történet főkonfliktusának felépítése azért igazán zseniális, mert nem szerepeltet negatív karaktert, és ezáltal létrehozza kiváló üzenetét. Kathy a körülmények áldozata. Ahogy Behraniék is. Nem ők hibáztak, nem ők a rosszak. A megye hibázott. A hivatalnokok cseszték el. A Ház a ködben egy elromlott rendszer által generált, tragikus, és szívfájdítóan szomorú folyamatot prezentál. Az odafent ülő, arctalan, megszemélyesítetlen gonosz fordítja egymás ellen az amúgy jóravaló karaktereket. És miközben dúl a félresikerült tollvonás által kibontakoztatott harc, hangsúlyt kap a negatív értelemben hedonista, önmaga összeomlásáért felelős amerikai társadalom habitusa, ami érdekes plusztöltetet ad a sztorihoz.

Rendkívül jók a produkció karakterei. Kathy esendő figura, aki élete mélypontján van, szarik a világra, és kissé beszámíthatatlan, de mégis szimpatikus a számunkra. Mert általa valahogy nagyon közelinek érezzük az összeomlás, a lecsúszás jelenségét. Behrani becsületes fickó, ám múltbéli tettei miatt kénytelen volt családjával együtt Amerikába menekülni. Büszkesége megköveteli, hogy megőrizze a bőség látszatát, de valójában eléggé le van égve. Határozott, tisztességes férfi, aki csak a családjának akarja megadni a lehető legjobb életet. Fontos még megemlíteni a konfliktusba belebonyolódó sheriff-helyettes figuráját, aki tökéletesen példázza a 21. századi, önmagát civilizáltnak valló ember jellemének teljes csődjét. A figurák kéz a kézben, gyönyörű tempóban száguldanak lefelé a lejtőn.

A forgatókönyv nagyon jó, azonban a rendezés által teremtett hangulatvilág sokáig zavaróan egy helyben toporog. Vadim Perelman megtalál egy bizonyos, működő drámai alaphangot, ám ezt nem képes tovább építeni, ennek okán pedig eléggé vontatottá válik a filmélmény. Aztán megérkezünk a játékidő utolsó harmadába, és ekkor végre történik előrelépés. Egymást érik az erősebbnél erősebb drámai csúcspontok. Katartikus érzelmi robbanásról ugyan nem, de maradandó hatásról egészen nyugodtan beszélhetünk.

Jennifer Connelly fantasztikus a női főszerepben. A színésznő tökéletesen hozza a rá jellemző magas színvonalat, játéka szenzációsan érzelemgazdag. Ben Kingsley szintén kiemelkedő, különösen az utolsó fél órában parádézik nagyot... vagyis óriásit. Ron Eldard sem rossz a sheriff-helyettes szerepében. 

A Ház a ködben jó film. Nem aknázza ki az összes felmerülő lehetőséget, de összességében véve elmondható, hogy maradandó élményt nyújt. 8/10.