Egy rossz film többféleképpen lehet rossz. Persze, az is gyakori, hogy a különböző irányvonalak összefognak, és közösen alkotnak pokoli, a néző nyugalmának megzavarására alkalmas egészet. Van olyan alkotás, ami nézhetetlenül unalmas, és akad olyan is, ami mocskosul érdektelen. Előfordulnak önkényes darabok, és rossz üzenetet közvetítő szennykupacok is. Van, hogy az alkotók saját jó ötleteiket teszik tönkre, és öngólokat rugdosnak.

És néha az is előfordul, hogy az adott film egyszerűen csak azért rossz, mert irtózatos nagy hülyeség...

Peter Lake (Colin Farrell) New Yorkban éli mindennapjait a 20. század elején. Egy tolvajbanda tagja, amelynek vezetője a gonosz tekintetű Pearly (Russell Crowe). Miután a két férfi összetűzésbe keveredik egymással, Peter menekülni kényszerül. Betör egy házba, ahol találkozik a tüdőbajban haldokló Beverly-vel (Jessica Brown Findlay). Azonnal egymásba szeretnek, ám a nő hamarosan eltávozik. Ám szerelmük olyannyira erős, hogy képes halhatatlansággal felruházni Petert, aki még száz évvel később is ugyanolyan fiatalon járkálja a nagyváros utcáit, és keresi élete célját, miközben sötét erők képviselői keresztezik útját.

Akárhogy gondolkodom, mindig arra jutok, hogy a Hopp óta nem láttam ekkora hülyeséget. Komolyan, az idióta baromság-függőknek a Téli mese a tökéletes aranylövés. És ez azért igazán szomorú, mert az író-rendező az az Akiva Goldsman, aki olyan művek szkriptjeit tette le az asztalra, mint A remény bajnoka, az Egy csodálatos elme, vagy éppenséggel A Da Vinci-kód. Innen ajánlom az úriembernek, hogy gyorsan menjen el egy teljes kivizsgálásra, hátha még időben megtalálják az orvosok, hogy mi a gond vele. Ez a történet ugyanis minden bizonnyal a legalja Goldsman írói pályafutásának, és mondom ezt úgy, hogy annak idején ő vetette papírra a Batman és Robin sztoriját is. És így is a legalja... Már a nyitónarráció nyilvánvalóvá teszi, hogy ennek a filmnek nem lesz se füle, se farka. A közel kétórás játékidő dúskál a logikai baromságokban, a buta átgondolatlanságokban, és a teljesen értelmetlen, véletlenszerűen kiköpködöttnek ható bölcsességekben, amelyek a mű végén az általam valaha látott és hallott egyik legnaivabb mondanivalóban teljesednek ki. Jó és rossz örök csatájának bemutatása soha nem volt még ennyire vérszegény, és a szerelmi szál is nevetségesen súlytalanra, összecsapottra sikeredett. Mindemellett a Téli mesének sikerül prezentálnia a valaha filmen látott legrosszabb, legerőtlenebb Sátán-manifesztációt is.

Goldsman szinte soha nem rendez, de úgy érezte, hogy ezt a kivételes történetet most mindenképpen neki kell a kamerák elé varázsolnia. Az úriember direktori munkája időnként, de tényleg csak nagyon ritkán, egészen ügyes, itt-ott sikerül kreatív megoldásokat, fantáziadús beállításokat alkalmaznia. Összességében azonban szirupos, röhejes szinten komolyan vehetetlen képsorok együtteseként érvényesül a produkció. A vizuális effektek műanyag hatásúak, de az operatőri munka, kiegészülve az időnként meglepően kreatív látványtervezéssel, helyenként tud meglepetést okozni. És még a filmzenéről is eltudom mondani, hogy nem égetnivalóan rossz.

Na de a színészi játék! Atyaúristen! Ilyen nagy nevektől ennyire fos alakításokat én már nagyon régen nem láttam. Colin Farrell elképesztően gyenge, megduplázza pocsék karakterének érdektelen kisugárzását. Arcjátéka förtelmes, a játékidő teljes hossza alatt sem sikerül túllépnie a bamba, bárgyú maga elé bámuláson. Russell Crowe minden kétséget kizáróan élete legrosszabb alakítását nyújtja, szinte már felháborító, hogy egy ennyire tehetséges színész képes ilyen trehány produktumot kiokádni magából. Jessica Brown Findlay súlytalan, és Jennifer Connelly sem jó, de rajta legalább érződik, hogy fogalma sincs, mit keres egy ilyen elképesztően rossz filmben. Will Smith pedig már tényleg önmaga paródiája Lucifer szerepében... Lucifer szerepében... igen...

A Téli mese a valaha készített egyik legbárgyúbb, legnaivabb, legértelmetlenebb hülyeség a mozgóképművészet világában. Nem nézhetetlenül szar, mert oly módon rossz, hogy az már szinte szórakoztató, ugyanakkor mégis azt tudom mondani, hogy fölösleges két órát elpazarolni rá az életetekből. 2,5/10.