Spoileres!
Ha emlékeim helyesek, akkor még soha nem mentem ennyire spontán moziba. Az útvesztő című film annyira nem érdekelt, hogy még csak át sem futott az agyamon, hogy nekem ezt látnom kéne. Talán majd itthon egyszer. De hogy moziban, drága pénzért! Kizárt dolog. Aztán néhány napja az IMDB-n azt látom, hogy több, mint háromezer szavazat alapján 8.2 ponton áll a mű értékelése. Persze, a nagy internetes filmadatbázisnak nem szabad vakon hinni, de iránymutatóként nyugodtan fel lehet használni a szavát. Így kezdett el foglalkoztatni a gondolat, hogy mi lenne, ha mégis beáldoznék a vasárnapomból néhány órácskát erre a tinikalandfilmre. Végül rávettem magamat a műveletre.
Nem bántam meg.
Thomas (Dylan O'Brien) egy száguldó felvonóban tér magához. Miután a lift megáll, és a rácsos ajtó kinyílik, a fiú egy zöld tisztáson találja magát, amit vele egy korosztályba tartozó, tizenéves fiúk laknak. Thomashoz hasonlóan nevükön kívül ők sem emlékeznek semmire érkezésük előttről. A tisztást óriási falak határolják, amelyek mögött folyamatosan változó elrendezésű folyosókat, és borzalmas szörnyetegeket magában rejtő útvesztő húzódik. A szabadulás lehetetlennek tűnik. Thomas azonban úgy gondolja, hogy az eddigieknél bátrabban kéne próbálkozni, és eme újító szemléletmódjával gebaszok lavináját indítja el. A feszültség tovább fokozódik, miután megérkezik a következő fiatal, aki meglepő módon lány, a neve Teresa (Kaya Scodelario).
Ez a film olyan, mint egy emberi lény. Hogy értem ezt a hülyeséget? Megmagyarázom. Az útvesztő gyerekesen indul, de ahogy telik a játékidő, úgy válik egyre érettebbé, míg végül a folyamat betetőzik, és a mű ténylegesen felnő. Eleinte a forgatókönyv kissé idiótának, unalmasnak, érdektelennek, tinimágnesnek hat. Majd elkezdenek szaporodni a titokzatos részletek, és egyre inkább kezdjük érezni az intelligenciát is az események mögött. Egy bizonyos pont után kis túlzással már percről percre válik egyre komolyabbá a sztori kisugárzása. Néhány részletet a kelleténél jóval korábban elárulnak a készítők, így amikor fordulatba gyúrva akarják tálalni őket, nem igazán értjük a szándékukat, továbbá logikai oldalról is bele lehet kötni apróságokba, de összességében kifejezetten jól érvényesül a rejtélyességre épülő fővonal. Az utolsó tíz perc - amikor a film felnő - kimeríti a zsenialitás fogalmát. Egy csapásra értelmet nyer, hogy miért tinik a szereplői ennek a sztorinak. A világ gondjait megjavítani képes fiatal generáció témakörét boncolgató mondanivaló nagyon bejött, és a legvégül megpendülő manipuláció is ügyes húzás. Folytatás természetesen lesz, hiszen egy többrészes regényszéria első felvonásának adaptációjáról van szó, ennek megfelelően a befejezés nyitva hagyja a történetet, de csak annyira, amennyire kell. Az aktuális eseménysor szépen lezárul.
Wes Ball remekül veszi az élete első nagyjátékfilmes rendezése által képzett akadályt. A direktori munkának köszönhetően Az útvesztő energikus, feszes tempójú produkcióként érvényesül, és ha nem is a játékidő teljes hosszára, de igencsak méretes etapokra sikerül maradéktalanul magával ragadnia nézőjét. Az akciójelenetek felnőttesek, kellően durvák, de azért semmi sincs túlzásba víve, az izgalomfaktor azonban gyakran felpörög. Jó, nem az év adrenalinbombájára kell gondolni, mert ilyesmiről szó sincs, de tény, ami tény, Az útvesztő nem kevés remekül koreografált, igencsak hangulatos képsorral örvendezteti meg a nézőt. A rendezőt az egészen nagyszerű látványtervezés, és a pazar CGI támogatja. A labirintus szörnyei, az úgynevezett siratók elképesztően dögösen néznek ki. Van bennük egy kis bio, meg egy kis mecha is, és eme kettő egyesüléséből kiváló hibrid születik. Mindezt még megtámogatja az egészen pofás filmzene is.
Végül megmagyarázzák, hogy miért van szükség tiniszereplőkre. De amíg le nem hull a lepel, addig a nézőt (engem legalábbis biztosan) rendszeres idegbajhullámok baszkurálják, ugyanis ezt a sok óvodást nézni egyszerűen gyötrelem. Borzalmas! Pedig a szereplők többsége önmagánál jóval fiatalabb karaktert játszik. Oké, konkrét életkorok nem hangzanak el, de a tálalásból érezhető, hogy itt a 15-16 éves korosztályról van szó. És ezt a sok, arcszőrzetet még hírből sem ismerő, idióta kisfiút bámulni borzasztó. Főleg, hogy a színészi játékok se kiemelkedőek, bár rossznak se lehet őket nevezni. Dylan O'Brien nem alakít rosszul, egyszerűen csak súlytalan. Ugyanez igaz szinte mindenkire, de külön szót érdemel Will Poulter, aki feldolgozhatatlan szinten komolyan vehetetlen az ügyeletes kemény gyerek szerepében, hiszen nemrég még a Családi üzelmek idiótájaként láthattuk. Őt választani ere a szerepre az alkotók által produkálható legnagyobb öngól volt, csak ez valamiért nem esett le nekik. Kaya Scodelario nő létére menti a kisfiúk becsületét, hiszen neki, ha jó színészi játéka nem is, de legalább érett kisugárzása az van.
Az útvesztő jó film. Nem egy eget rengető, letaglózó mestermű, az ilyesmi jelzőktől igazából eléggé messze van, de bőven kimeríti a meglepetés fogalmát. Érdemes adni neki egy esélyt! Gyengébb fajta 8/10 jár neki.
