Az alább tárgyalt filmeket a 11. Jameson CineFest-en láttam.

Eredetileg külön írásokban akartam kivesézni ezt a két produkciót, de végül arra jutottam, hogy egyrészt nem lehet róluk túl hosszan írni, másrészt pedig nem is érdemelnek önálló posztot...

Mr. Turner (2014)

150 perces tortúra. Egy őszinte világban ezt írnák a Mr. Turner című filmet tartalmazó DVD-k borítóira. Mike Leigh filmje J.M.W. Turner festőművész (Timothy Spall) életének második felét próbálja bemutatni, és ez valószínűleg olyannyira jól sikerül neki, hogy a kész mű nem több egy horrorisztikusan hosszú, unalmas, száraz, a néző figyelmét pillanatoknál tovább lekötni képtelen szerencsétlenkedésnél, amire egy percet is kár elpazarolni. Nemhogy 150-et... A Mr. Turner az általam valaha látott és hallott legrosszabb művészettörténeti tanóra. A film próbálja bemutatni a címszereplő egyedi személyiségrajzát és különleges festői stílusát, valamint korképet is igyekszik prezentálni a 19. század derekáról, de mindezt annyira aránytalan súlyozással, mélység nélkül teszi, hogy az már egyenesen elkeserítő. Timothy Spall nem rossz a főszerepben, bár véleményem szerint nem ritkán borzasztóan túljátssza a figurát, így produktuma inkább karikatúra, semmint valódi kép Turnerről. A gárda többi tagjának munkája elképesztően rossz. A színészek és színésznők úgy játszanak, mintha valamifajta szituációs gyakorlaton vennének részt, nincs semmi hitelük. Azért ha valaki mégis összetalálkozik ezzel a produkcióval, kapaszkodhat egy-két pozitívumba, ugyanis a fényképezés gyönyörű, a színvilág szemkápráztató, némely beállítás pedig szabályosan letaglózó. Összességében azonban talán a legrosszabb életrajzi film, amit valaha láttam. 3/10.

Free Entry (2014)

Tekintetbe véve, hogy az utóbbi időkben csak jó magyar filmeket láttam, szinte időszerű volt, hogy most már jönnie kell egy rossznak is. Ám a Free Entry nem egyszerűn csak rossz, hanem gyakorlatilag könnyfakasztóan pocsék. Nem tudom, hogy min keseredjek el jobban. Magán, a produkción, vagy azon, hogy a teremben ülő közönség nagy részének érezhetően tetszett ez az akármi... Batman és Robin, Salo, avagy Sodoma 120 napja, A házinyuszi. A legrosszabb mozgóképek, amiket valaha láttam, és az ő sorukba csatlakozott most Kerékgyártó Yvonne munkája. A történet két fiatal lányról szól (Pusztai Luca, Barta Ágnes), akik hamis karszalaggal belógnak a Sziget Fesztiválra, ahol fűárusításból akarják fenntartani magukat. Erről szól ez az anti-remekmű, ami a játékidő 95%-ban a jelen korunk szempontjából vett egyik legrosszabb üzenetet közvetíti. A Free Entry azt mondja, hogy ha fiatal vagy, szarj a világra, és ne csinálj mást, csak drogozz, igyál pusztulásig, kefélj, szegd meg a törvényt, és a szabályokat, és csapd szét magadat olyan gyakran, amennyire csak tudod. A gond az, hogy ezt a mondanivalót sokan megfogják fogadni. A mű vége felé mintha próbálna a forgatókönyv valamifajta züllésellenző tartalmat csempészni a sorok közé, de azontúl, hogy ez baromira erőltetettnek hat, még súlyát is veszti, amikor végül mégis amellett kezd el érvelni a film, hogy a világraszarás, a drogozás, miegymás, mennyire hű de jó dolgok. Olyan dolgok, amelyek által valóban érvényesülni tud egy mai fiatal. Ennyire rossz üzenettel tényleg ritkán találkozni. A mű itt-ott megpróbál humorizálni, de ebből többnyire csupán kínos erőlködések sülnek ki. Azért akad néhány jó poén (legalábbis én azt hiszem, hogy az egy is a néhány kategóriájába tartozik). A színészi játékok többnyire pocsékak, Pusztai Luca alakítása borzasztóan papírszagú. Mondjuk tény, hogy ami jó, azt meg kell adni, így kiemelném, hogy Barta Ágnes viszont kifejezetten nagyszerűen hozza a szerepét. Összességében viszont a Free Entry egy hótunalmas, borzasztóan rossz üzenetet sugárzó, erőltetett Sziget-promóciós filmnek ható valami, amit nagyon nehezemre esik mozgóképnek nevezni. 2,5/10.