Movie Tank

Országúti bosszú (2014)

2014. augusztus 01. - Sparrow

Rendesen el vagyunk látva különböző poszt-apokaliptikus látomásokkal, ilyen téren egy szavunk sem lehet. Van, hogy a gépek ébrednek öntudatra, máskor valamilyen kegyetlen vírus pusztítja ki az emberiség jelentős részét, de ökológiai katasztrófa is elő szokott fordulni időnként. Nézzük, és olvassuk az ilyen jellegű történeteket, de mégis biztonságban érezzük magunkat, ám ez leginkább annak köszönhető, hogy nem merjük elképzelni a film-, vagy olvasmányélmény által felvázolt, sötét jövőt, ahogy a való világban életre kel. Pedig időnként nem ártana belegondolnunk, ha másért nem is, egy kis lelki és mentális edződés kedvéért. Vegyük például a világgazdaság összeomlását. Mi történik, ha ez a globális rendszer egyszer leomlik, és csak távoli emlék marad, a pusztaságban kóborló, visító kísértet? Mi történik akkor?

David Michôd szerint az égvilágon semmi...

the-rover.jpg

Tíz évvel a bukás után az ausztrál sivatagban jár egy férfi (Guy Pearce). Magányosan utazik egy poros Rovert vezetve. Csak néhány percre hagyja magára a kocsit, de azt szinte azonnal elköti egy csapat menekülő banditaféleség. Hősünk megkérdőjelezhetetlen elszántsággal ered a tolvajok nyomába, és miután összetalálkozik egyikük hátrahagyott öccsével, Reyjel (Robert Pattinson), már azt is tudja, hogy hová kell mennie.

David Michôd második nagyjátékfilmes rendezéséről van szó, amelyben a direktor továbbfokozza az Animal Kingdomban megismert, kifejezetten őrá jellemző vontatottságot, ami a lehető legemberközelibb, leghétköznapibb tálalásmódból fakad. A tálalásmódból, ami az első néhány percben még érdekes is, ám nemsokára már csak azt éri el, hogy a néző türelmetlenül, sóhajtozva feszengjen a moziszékben. A bevezető szöveg utolsó mondatával arra céloztam, hogy a The Rover, vagyis bocs, az Országúti bosszú cselekménye gyakorlatilag nulla... semmi... de tényleg. Ebben a filmben a világon semmi nem történik. Pearce és Pattinson mennek, aztán leülnek, alszanak, beszélgetnek, aztán megint mennek, aztán megölnek néhány embert, aztán megint alszanak, aztán vége a filmnek... Az tény és való, hogy a mű végén érkezik egy pofás csattanó, de ez a mozzanat inkább emocionális, nem pedig cselekményi szinten mozog.

Most jön a csavar, mert azt még nem árultam el, hogy a fent lefikázott, gyakorlatilag nemlétező cselekményvezetésen kívül a The Roverben minden más tökéletes. Legalábbis úgy nagyjából. A forgatókönyv gondolati része például egészen rendben van. A világgazdaság összeomlása után haldokló civilizáció elkeserítő képéről apróbb, de hatásos információk közlése által kapunk felvilágosítást (unokáját áruló nagymama, az élelemre vadászó emberek elől elzárt kutyák, stb...). A párbeszédes jelenetek is egész jók, rajtuk keresztül ugyanis jól megismerjük Guy Pearce főhősének kiüresedett, érzéketlen, kiábrándult, múltbeli vétkei által kísértett személyiségét, és a káoszba fúló világ képe előtt értetlenül ácsorgó, értelmileg visszamaradott Rey figuráját.

Michôd rendezői oldalról is rásegít a vontatottságra. Jó ötlet az emberközeli, hitelesnek ható látásmód, az igaz, de hosszú távon csupán csak annyit ér el, hogy az unalmas cselekményvezetés jelenetei még elnyújtottabbá válnak. Jól néznek ki a hosszú snittek, de néha azért egy-egy pörgősebb képsor sem ártana.

The-Rover-.png

Natasha Braier operatőri munkája kiváló. Gyönyörű képeket láthatunk az ausztrál tájakról, és még véletlenül sem találkozunk kamerarángatással. A film elején zsákmányra leső keselyűt bemutató, rendkívül hatásos közeliket csodálhatunk, és számomra ezek a nagy egész szempontjából jóformán jelentéktelen másodpercek képezték a mű egyik csúcspontját, mert tökéletesen példázzák a padlóra került emberiség kórképét. Ugyanakkor rendkívül jól működnek a zenei aláfestések, és a természetesen kezelt gyilkosságjelenetek is.

Úgy tizenöt perc telt el a játékidőből, amikor arra a következtetésre jutottam, hogy a világgazdaság valószínűleg azért omlott össze, mert Guy Pearce rondán nézett rá. De komolyan, a főszereplő játékának alapját képezi az a pusztítóan brutális tekintet, amit a film nézése során sokszor láthatunk a színész arcára kiülni. Emellett szükség esetén mély érzelmek is megjelennek Pearce alakításában, szóval összességében nagyon odateszi magát az aktor. Robert Pattinson azonban jobb. Nyilván karaktere is több teret ad, mint Pearce figurája, de a fiatal színészről még ezt figyelembe véve is el lehet mondani, hogy brillírozik. Tökéletes, sokrétű arcjátékkal, és remek, hiteles mozgástechnikával kelti életre a visszamaradott Reyt.

Az Országúti bosszú összességében nézve furcsa film. Leginkább azért, mert bőven akad pozitívuma, de mégis keserű szájízt hagy maga után. Ezt a keserű szájízt pedig egyértelműen az elképesztően unalmas cselekményvezetésnek lehet betudni. 7/10.

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr136560717

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csi szi 2014.08.05. 18:33:08

Jó, majd letöltöm ha lehet majd :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2021.08.24. 13:44:26

Akkora posztapokaliptikus western (van ilyen?), hogy a fal adja a másikat, bitang alakításokkal (főleg a csillogós vámpír jó benne), szikár zenével (inkább zajok, aláfestések), és minimál képpel (sivatag).
süti beállítások módosítása