Viszonylag kevesen vannak azok, akik hétköznapok reggelein megtehetik, hogy az ágyban reggelizve néznek valamilyen tévéműsort. A felnőttek munkába, a fiatalok iskolába rohannak. A betegséggel küzdők, a szabadságukat élvezők, a kismamák, és a nyugdíjasok maradnak meg a reggeli szórakoztató műsorok közönségbázisának. Milyen tartalommal kell szolgálnia egy ilyen produkciónak? Fontos közéleti hírekkel, vagy kisebb horderejű hülyeségekkel? Fontos személyiségekkel, politikusokkal, művészekkel, vagy húszezredeik botrányukat dédelgető celebekkel? Esetleg szükség van erre is és arra is? Vagy a félálomban tévéző delikvensnek igazából mindegy, hogy mit néz? Roger Michell könnyed komédiájához eme téma lazább feszegetése adja a lelket.

Becky Fuller (Rachel McAdams) tehetséges tévés producer, aki hosszú évek kemény munkája után végre megkaphatja a várva várt előléptetést. Legalábbis mindenki erre gondol, amikor a főnök bizalmas beszélgetésre hívja az irodájába. Azonban az előléptetés helyett elbocsátás vár a főhősnőre, aki azonban nem hajlandó feladni álmait, így elkezd új állást keresni. Végül egy rendszerint a nagyok után kullogó tévécsatorna reggeli műsorának gyártásvezetőjeként kezd dolgozni. A kétségbeejtően alacsony színvonalat úgy igyekszik feljebb tornázni, hogy leszerződteti a számos díjjal kitüntetett, nagy öreg hírolvasót, Mike Pomeroyt (Harrison Ford), aki viszont csak a szerződése miatt vállalja el a munkát. A fegyver visszafelé sül el, ugyanis Mike kifejezetten megalázónak érzi, hogy egy olyan nagy név, mint ő, egy ilyen bugyuta műsorban vállal részvételt. A férfi mogorvasága és nagyképűsége szörnyen megnehezíti Becky munkáját.

Nem egy fergeteges vígjátékról van szó. Ezt lehet a legnagyobb negatívumként kiemelni. Az Ébredj velünk egyszerűen nem képes komolyabb mértékben megnevettetni a nézőt. Kivétel persze akad, de a 110 perces játékidőhöz képest nagyon kevés az ilyen eset. Ami miatt ez különösen idegesítő, az nem más, mint a tény, hogy ez a történet rengeteg humorpotenciált rejt magában, csakhogy a szkriptet lekörmölő Aline Brosh McKenna valamiért nem akarta ezeket a lehetőségeket kihasználni. Persze, nem kell megijedni, hiszen az Ébredj velünk ettől még igenis jó film. Oké, röhögni ritkán lehet rajta, de ettől függetlenül mégis remek kikapcsolódást nyújt. A hangulat rendkívül kellemes, a cselekményvezetés pedig magával ragadó. Kedves, könnyed film, és néha azért ilyen is kell.

Elismerésreméltó, hogy a forgatókönyv elutasítja a felszínes történetmesélést, és ad egy kis mélységet a sztorinak. Egy fontos konfliktus tartja ugyanis össze ezt a cselekményt. A kérdés, hogy mire kíváncsiak az emberek. Mit kell produkálnia egy tévéműsornak, hogy nézettsége legyen? Itt csap össze múlt és jelen, konzervativizmus és realisztikus szemléletmód, a minőségre és a szemétre való igény. Végkicsengésként a film annyit mond, hogy a tévés kénytelen követni a nézői ízlést, még akkor is, hogyha az ellentmond saját értékrendjének. Kénytelen meglátni a jót az elkorcsosuló nézői ízlésvilágban. El kell fogadni, hogy a néző nem a tragédiákat, és a fontos közéleti híreket akarja látni a tévében, hanem a súlytalan hülyeségeket, és a csámcsognivaló botrányokat. Ez nem pozitív mondanivalóként van jelen, mindössze puszta tényként, és ez jó, hiszen így a film még véletlenül sem közvetít rossz üzenetet.

A két központi karakter nagyon jól van megírva. Becky egy szimpatikus, kitartó, karrierista nő, akinek végig tiszta szívből tudunk szurkolni, Mike pedig egy igazi pokróc, egy magának való, bunkó vénember, akinek azonban megértjük az álláspontját, így a figura egy pillanatra sem válik unszimpatikussá. A film egyik legjobb jelenetében a két főszereplő egy padon beszélgetve tisztázza az elhivatott karrierista élet negatív velejáróit, és itt némi keserédesség vegyül a hangulati világba, ami nekem nagyon bejött.

Rachel McAdamsre már egy ideje az egyik kedvenc színésznőmként tekintek, és úgy gondolom, hogy már nagyon időszerű lenne egy Oscar-jelölés a számára. A színésznő minden alakítása fantasztikus, azok legalábbis biztosan, amiket eddig láttam tőle. És amik közül az Ébredj velünkben nyújtott játéka az egyik, ha nem a legjobb. Fantasztikus, hogy McAdams mennyire odateszi magát. Lenyűgözően érzelemgazdag, változatos, és szórakoztató alakítást produkál. Öröm nézni. Harrison Ford túljátssza a szerepét, de ez nyilvánvalóan szándékos húzás volt a színész részéről, hiszen pont ez adja meg azt a pluszt, amitől igazán maradandóvá válik az öregfiú játéka. Pomeroy műsorvezetőtársát Diane Keaton játssza, aki sajnos rendkívül súlytalan a szerepben.

Az Ébredj velünk egy könnyed, laza, kellemes vígjáték, ami kevésszer nevettet meg, viszont pazar ütemű cselekményvezetésével rendkívüli módon magával ragad. Tökéletes kikapcsolódást nyújt akkor, amikor úgy gondoljuk, hogy egy kis időre elég a fajsúlyos drámákból, a véres horrorokból, és a nyomasztó thrillerekből. 7,5/10.