Érintőlegesen volt már szó korábban a Transformers-franchisehoz való viszonyulásomról, de bővebben még nem nagyon fejtettem ki ezt a témát. Az a helyzet, hogy én sosem értettem, hogy miért övezi az a jól ismert, nagyfokú gyűlölet Michael Bay földönkívüli-óriásrobotos zúzdafilmjeit. Én az előző trilógia mindhárom részén jól szórakoztam, a legelső filmet pedig egyenesen királynak tartom, és bármikor képes vagyok újranézni. Látványos, vicces, hangulatos alkotásokról van szó. Idén új trilógia kezdődött, amely A kihalás kora alcímmel rendelkező produkcióval indult útjára a héten. Bay azt ígérte, hogy egy sötétebb atmoszférával bíró, keményebb sztori tárul majd a nézők elé, ha jegyet váltanak a filmre, és hogy ezt az állítását megerősítse, a direktor le is cserélte a komplett korábbi szereplőgárdát (mármint az emberi fronton). És a hangulatváltás ígéretét valóban valóra váltja az új film, és nem rossz összességében a játékidő szűk három órája, de mindettől függetlenül A kihalás kora mégis a franchise eddigi leggyengébb része lett.

A harmadik részben prezentált chicagói pusztulás után radikális fordulatot vett a Földön élő autobotok és álcák helyzete, ugyanis a CIA egyik titkos osztaga vadászik a földönkívüliekre, és mindenkit igyekeznek begyűjteni, és elpusztítani, a korábban az emberekért harcoló autobotokat ugyanúgy, ahogy a gonosz álcákat is. A tetemek a forradalmi jövő megteremtésért harcoló feltalálóhoz, Joshua Joycehoz (Stanley Tucci) kerülnek, aki korábban megfejtette a transformereket alkotó elemi fém genomját, és most saját robotokat tervez. A pénzhiánnyal és tinédzser lányával küszködő texasi ezermester, Cade Yeager (Mark Wahlberg) akkor keveredik bele a buliba, amikor hazavisz egy felújítandó, roncs állapotban lévő kamiont, amiről azonban hamarosan kiderül, hogy valójában nem más, mint az CIA-ügynökök elől rejtőzködő Optimus Fővezér. Mindeközben feltűnik a színen Vesztegzár, a kegyetlen bolygóközi fejvadász, aki az univerzumban uralkodó egyensúly fenntartása érdekében akarja elkapni Optimust. És persze hamarosan a Föld újra a pusztulás szélére sodródik, így az autobotoknak ismét harcba kell szállniuk az emberiség megóvásának érdekében.

Ehren Kruger kifejezetten jó ötletekkel mélyíti a Transformers-univerzumot. A dinoszauruszok kihalásának átértelmezése mindenképpen kreatív megoldásnak mondható, ahogy az transformerek eredetében való, nem túl mély, de azért érdekfeszítő áskálódás is jól működik. Megtudjuk, hogy Optimusék milyen anyagból épülnek fel, és elkezdődik körvonalazódni az is, hogy honnan jöttek, akkor régen, amikor "megszülettek". Valamennyire mélyül a tartalmi töltet is a korábbi két filmhez képest. Nagyon tetszett, hogy ezúttal tulajdonképpen az emberek a rosszak, az általuk teremtett veszedelem szolgáltatja a főbonyodalmat. Nem rossz az az ötlet sem, hogy Cade az emberiségben rejlő lehetőség létezésének tényével győzi meg Optimust. Szóval jó alapból táplálkozik a szkript, van benne kreativitás. Viszont...

...A cselekményvezetés kis túlzással pocsék. A történetszálak alakulásának bemutatása átgondolatlan, összecsapott, és nagyon gyakran átláthatatlan, ráadásul jó néhány idegesítő hülyeséggel is szolgál (például azzal a hülye sztereotípiával, hogy az ázsiaiak születésüknél fogva profi harcművészek, és így egy, a piacról érkező random hongkongi férfi pillanatok alatt lever egy gyilkolásra kiképzett CIA-terepügynököt). Kissé olyan az összkép, mintha itt-ott (sok helyen) a jelenetek maximális megértéséhez szükséges, fontos másodpercek maradnának ki a filmből, mintegy véletlenül. A nagy finálé kapcsán csak akkor esik le, hogy a nagy finálét láttuk, amikor konstatáljuk, hogy a mű egy perccel később véget ér. Olyan hirtelen vágják el a sztorit a készítők, hogy az már-már pofátlanság. A szövegkönyv se túl jó, bár időnként meglepően ütős mondatokkal szolgál, az esetek nagy többségében idióta, közhelyes, kissé idegesítő benyögésekkel operál. Azért azt meg kell hagyni, hogy a poénok többsége jól működik.

Gondolkoztam azon, hogy a poszt címeként nem a filmet nevezem meg, hanem egyszerűen csak azt a mondatot írom le, hogy Mark Wahlberg a hülyék országában. Van ugyanis a filmnek egy nagyon erős időszaka, amikor a főszereplő karakterén kívül mindenki sík hülyén viselkedik, és amúgy ez a jelenség alaplángon igazából mindvégig ott ég a produkcióban. Cade Yeager jó karakter. Értjük a motivációit, tudunk neki szurkolni, és a férfival való együttérzéssel sincs gondunk. Egy kőkemény texasi csávó, igazi férfi. Akinek egyetlen gyengéje a már szinte pofátlan szinten bombázó lánya, Tessa (Nicola Peltz), aki azonban egy hülye, beképzelt picsa, akinek a világon semmi sem számít, csak a pasija. A pasija, Shane (Jack Reynor), akiről azt hiszem, nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a film legrosszabb karaktere. Egy buta, gyáva, jellegtelen, és a végletekig üres tesztoszteroncsászár, és habár jól tudjuk, hogy pont őt nem fogja egy robot sem agyonlőni vagy eltaposni, azért erősen reménykedünk a csodában. Aztán ott van Lucas (T.J. Miller), Cade társa, aki úgy néz ki, mint Jared Leto, aki éppen Jézus Krisztus megformálására készül, na és ő aztán tényleg kimeríti a hülyegyerek fogalmát. Joshua azonban jól megírt figura. Egy, a jövőbe vetett, masszív hittel megáldott tudós, aki azonban időben felismeri a rosszat, és igyekszik megállítani. Ellenszenvesből szimpatikusba megy át Tucci karaktere a film során, és ez a vonulat különösen jól működik.

A robotokra nem lehet komoly panaszunk. Az emberiségből kiábrándult, meggyötört Optimus jól működik a roboti főszerepben, ahogy a szintén visszatérő Űrdongó is ugyanolyan szórakoztató figura, mint amilyen a korábbi filmekben is volt. A szinkronhangjáról, azaz John Goodmanről mintázott Hound elképesztően szimpatikus, badass figura, ahogy a költői mondatokban beszélő Drift, és az eléggé agresszív Crosshairs is jól működik. Vesztegzár eléggé kemény, és kegyetlen, de véleményem szerint a végül kihasználtnál sokkal több lehetőség rejtőzött a figurában. Egy különálló film önálló főgonoszaként jobban működött volna. És megjelennek a dinobotok is, akik nagy kultusznak örvendenek a Transformers-rajongók körében. És eléggé ütősek is, óriásiak, jól néznek ki, és természetesen pusztítóak. Az egyetlen gond az, hogy kissé keveset szerepelnek.

A Transformers-széria kezdete óta nagy divat lett utálni Michael Bayt. De miért is? Oké, hogy nem egy meghatározó, megkerülhetetlen művészről van szó, sőt eme titulustól nagyon, de nagyon messze van, de az izgalmas blockbusterek megkoreografálásához nagyon is ért, és ezt már a Transformers előtt is bebizonyította. A rendező ezúttal kissé keményebb, durvább jeleneteket dirigál, hogy ezzel betartsa korábban tett ígéretét, miszerint sötétebb lesz az új film kisugárzása. A különböző, látványos beállítások rendkívüliek, sok-sok emlékezetes képpel találkozunk a 165 perces játékidő során. A városromboló, monumentális csaták ezúttal is jelen vannak, ám Bay ezúttal jobban koncentrál a kisebb, személyközi összecsapásokra, így akad jó néhány látványos bunyó a produkcióban. A robbanásokat és a zúzást a korábbi filmekhez képest valamelyest visszafogja a direktor, de azért nem kell megijedni, a kő a kövön ezúttal sem marad ott. Azonban én mindenképpen sérelmezem, hogy elmarad a korábbi filmeknek a tipikus, úgymond hősies, felemelő hangulati töltete, amit van, aki szeret, van, aki utál, én speciel az előbbi kategóriába tartozom. Jó hangulatfokozó lehetett volna a zene, de Steve Jablonsky score-ja messze elmarad a zeneszerző korábbi, eme franchise keretein belül produkált munkásságától.

Mark Wahlberg szépen helytáll az emberi főszerepben, ahogy Stanley Tucci is remek produktumot prezentál, bár utóbbitól azért ez alapelvárás. Nicola Peltz a forgatás kezdete előtt valószínűleg túl sokáig gyakorolta a könnyes szemmel szomorúan nézés művészetét, mert gyakorlatilag az egész film során ilyen fejet vág, Jack Reynor játéka pedig egyszerűen csak szar. Peltznél legalább az elképesztő szexuális kisugárzás ellensúlyozza valamelyest a tehetségtelenséget. Bár tény, hogy a színésznő még mindig jobb, mint Megan Fox, Rosie Huntington-Whiteleyre meg aztán pláne köröket ver.

A Transformers: A kihalás kora egészen jól sikerült blockbuster, bár sajnos elég sok hibája van, amelyek közül az összecsapott történetvezetés a leginkább kiemelendő. Az előző filmek kedvelőinek tudom ajánlani, de még egyszer kiemelném, hogy eddig ez a franchise leggyengébben sikerült része. 7/10.