Meghirdetésre került a IV. Olvasói Hét! Lehet küldeni a filmcímeket! Kattints ide!

Az alkotók legutóbb nemcsak az epizódszámmal, hanem a történetvezetéssel is érzékeltették, hogy a Hannibal második szezonja befordult a célegyenesbe. Az előző részben ugyanis kiderült némi kiderülnivaló, volt nagy meglepődés meg minden, az erőviszonyok pedig alaposan átértékelődtek. Nem tudom azt mondani, hogy feltétlenül örültem a 11. epizódban prezentált fordulatnak, de az biztos, hogy a csavar rendkívül érdekessé tette a majdani évadfinálét.

Az évadzárás jövő héten érkezik, így talán annyira nem is meglepő, hogy a friss rész némiképp időhúzónak, kibackelősnek mondható. A játékidő első felében nem történik túl sok érdemleges esemény, csupán annyi, hogy Hannibal és Will újra és újra lefutják ugyanazokat a köröket, amiket ezelőtt is megtettek, viszont ezek az amúgy még mindig rendkívül magas színvonalon megírt párbeszédek már nem tudják annyira magával ragadni a nézőt, hiszen az az előző epizód után immáron jól tudja, hogy Will csupán megjátssza az engedelmes padawant. Azt mondjuk meg kell hagyni, hogy Will képzelgése a nyitójelenetben rendkívül erőteljes hatással bír azzal az eléggé szürreális hangulati világgal, na meg utána megjelenik az a démoni mosoly a férfi arcán.

Véleményem szerint, vagy akár úgyis mondhatnám, hogy számomra már sokkal kevésbé érdekes Will karaktere így, hogy fény derült valódi motivációira. Az igaz, hogy józan ésszel végiggondolva egyértelműen kimondható, hogy muszáj volt ezt a fordulatot beleszőni a cselekménybe, különben egy idő után már túlságosan is darkossá vált volna a sorozat pozitív főhős jelenléte nélkül. Tehát, mindenképpen szükséges volt Will figurájának más megvilágításba helyezése, csak így máris csökkent a karakterben rejlő lehetőségek száma.

A Verger-szál áll az epizód középpontjában, és a katarzis felé tartó, építkezős jelleggel rendelkező cselekményvezetés megteszi hatását, ugyanis Hannibal nagyon beteg, Mason nagyon okosnak hiszi magát, Will pedig nagyon machinál, és eme három különböző, de tulajdonképpen egyaránt zseniális elme összecsapásából végül vérgőzös, ugyanakkor csendes robbanás bontakozik ki. Mason "mélyreható borotválkozása" a kiváló rendezés, a remek maszkmesteri munka, és a fantasztikus fényképezés miatt válik igazán hátborzongatóvá, és a sorozat eddigi történetének egyik legelborultabb jelenetévé. Ide már tényleg erős idegzetekre van szükség.

Jó kis rész volt ez, annyi volt a gond, hogy az a bizonyos első húsz perc nagyon érezhetően csak az időhúzásra ment. De azért ami aztán következett, az nem volt semmi! 8/10. És baszki, jövőhéten évadzárás!