Hollywood. A valóra váló álmok otthona. A hely, ahol a ragyogásé, a sikeré, és a vagyoné a főszerep. Boldog és boldogtalan egyaránt eme mesebeli helyre vágyakozik, hiszen a csillogó kastély kapui nyitva állnak, könnyű bejutni, néha még akkor is, hogyha az ember nem is akar átlépni a a varázsvidék küszöbén. Ha tehetséges vagy, az Álomgyár megtalál. Gigászi gázsi, hírnév, és siker. Ám a szerződést a véreddel írod alá, és miután bepillantottál a látszatboldogsággal vakolt falak mögé, és megláttad a pokoli tűzben égő valóságot, már hiába visszakozol. Nem hagyhatod el a várost. Tulajdon vagy. Láncra vert rabszolga.

Barton Fink (John Turturro) feltörekvő drámaíró, akit New Yorkban a közönség és a kritikusszakma egyaránt ünnepel. Nagysikerű darabjának bemutatása után Fink hollywoodi ajánlatot kap. A férfitól távol áll a mozi világa, de végül csak beadja a derekát. A fizetés magas, a lehetőség adott. Birkózós filmet kell írni, ám nyugodt munka helyett Barton egy fokozatosan egyre valószerűtlenebbé váló, ijesztő rémálom színterén kényszerül helytállni. Semmi sem az, aminek látszik, és mégis minden kegyetlenül őszinte. Pénz, csillogás, és siker helyett félelem, veríték, vér, és feszültség. Hollywood. A valóra váló álmok otthona.

A Coen-testvérek rendezői munkája (Ethan uncredited státuszban szerepel) a létező legnegatívabb Hollywood-képet festi le, amit az alkotók szürrealizmusba, és bonyolult szimbólumrendszerbe ágyaznak. Barton bevándorló, kívülálló, és ezen szerepe rendkívül jól érződik. A napfényes, luxusberendezésű, élettel teli hollywoodi villák és stúdiószékházak képezik a felszínt, a csomagolást, amit mindenki láthat, aki arra téved. Ám a hotel az, ami a valóságot prezentálja. A hotel, aminek falait feszültség, harag, és kudarc fűti. A tapéta rendszerint enged, nem tapad a helyére, és a szomszéd szobákból eszelős röhögcsélés, és túlfűtött erotika hangjai hallatszanak át. Később néhány thrillerelem segítségével kellő mennyiségű borzalom és rettegés vegyül az összképbe, majd Coenék fantasztikus finálét prezentálnak, amelyben évtizedekre visszanyúló, pusztító erejű csalódottság lobbantja lángra a jellegtelenségbe, és aggasztó félhomályba burkolózó folyosót. Közben ott vannak a szúnyogcsípések, a vérszívók támadásainak nyomai, és a szomszéd fickó, kinek valódi kilétén oldalak százain keresztül lehetne vitázni. Személyében fantázia és valóság alkot bűnös egyveleget, könnyedség, és harag egyszerre tombol benne. Kudarc fűti, és kisemberi energia hajtja.

A szürrealista lidércnyomás kellős közepén ott sínylődik a józan eszét fokozatosan feladó Barton Fink, aki bevándorlóként nem érti a világ ezen kétségbeejtő szegletének sötét, rejtjelezett, bonyolult nyelvezetét. Határozatlanság és félelem uralja a magányosan szenvedő karaktert, aki, habár látja a Hollywood rabságában sínylődő részeges idiótát, és a minden kifacsart, elenyészőben lévő kísértetet képviselő liftkezelőt, sokáig nem fogja fel, hogy jóformán a földi pokolba csöppent. Egy olyan világ részévé válik, amit nem képes teljes egészében felfogni, az agyáig eljutó részletek pedig tények és fantáziák kusza szövedékét alkotva zavarják össze szerencsétlen elméjét.

Az írás fontos motívum a filmben. A mű bizonyos szempontból egy jó író értékéről szól, és Barton egyedi látásmódjáról, miszerint az írás mindig belső fájdalomból táplálkozik. Ennek megfelelően a főhős körül gyűrűző rémálom elemei állnak végül össze ihletté, és ezután jön a korlátlan megháborodás. A közöny, az őszinteség, és a szerénység együttese nagyképűségbe, gőgbe, felháborodásba, és haragba csap át. 

John Turturro lenyűgözően kelti életre a kisembert, akiben nagy tehetség tombol, és aki nem akar elszakadni a hozzá hasonló, egyszerű figurák világától. Ám végül mégis beteszi a lábát az Álomgyárba, és ahogy fokozatosan felfogja, hogy eladta a lelkét, úgy lesz egyre több a rettegés, és a téboly a karakter személyiségében, és érzelmi világában, és ezt a tomboló, behatárolhatatlan belső vihart remekül mutatja be a színész. John Goodman parádézik a szórakoztató szomszéd, Charlie szerepében, a kövér színész egyértelműen a gárda legjobbja. Tony Shalhoub is feltűnik néhány emlékezetes perc erejéig, és Steve Buscemi is tiszteletét teszi, akiből ugye sosem elég.

A helyszín-koreográfiák elsőosztályúak, a díszlet- és jelmeztervezés úgyszintén remek, mindezen, külső megjelenést támogató elemek sokat dobnak a film atmoszféráján, és nagyban rásegítenek a szürreális hatásra. Érdemes megfigyelni, hogy Barton átmeneti(nek hitt) hotelszobája mennyire egyszerűen van berendezve, ám összképe mégis mennyire mélyen megragad bennünk, ahogy nézzük a filmet. Mintha a hollywoodi kudarcok a túlvilág mezsgyéjén sikoltozó kísértetei lennének bezárva ebbe az apró helyiségbe.

A Barton Fink A Coen-testvérek Mulholland Drive-ja. Nehezen értelmezhető, sokrétű, fajsúlyos darab. Nyugtalan órákat, és álmatlan éjszakákat okozhat, de mindettől függetlenül kötelező darab. 8,5/10.