Annak idején, lassacskán már négy esztendővel ezelőtt, mielőtt elindítottam volna ezt a blogot, választanom kellett egy nicknevet. A törzsolvasók nyilván jól tudják, hogy A 23-as szám az egyik kedvenc filmem (egy ideig A legnagyobb favoritom volt, de azóta változott a helyzet, bővebben itt), így eléggé magától értetődő volt számomra, hogy Walter Sparrow után nevezzem el interneten tevékenykedő önmagamat. Így kezdtem Sparrow néven blogolni, és így vagyok Sparrow a mai napig. Persze, meggondolatlan voltam, hiszen még csak át sem futott az agyamon, hogy létezik egy másik, Jim Carrey karakterénél sokkal híresebb és népszerűbb Sparrow is, a Jack. A félreértések persze azóta is szembejönnek a Te most akkor nem Jack Sparrowtól szedted a nevedet? jellegű kérdések formájában. A minap pont ezen a dilemmán rágódtam, amikor eszembe ötlött, hogy írni kéne A Karib-tenger kalózai franchise filmjeiről. Hirtelen jött lelkesedésem által vezérelve el is határoztam, hogy a hét folyamán mind a négy produkcióról szó esik, bár a pontos időpontokat nem tudom megmondani. Kivéve persze egyet, ezt a mostanit, hiszen ebben a posztban boncasztalra kerül szérianyitó darab, A Fekete Gyöngy átka!

Jack Sparrow (Johnny Depp) kimért pontossággal érkezik meg Port Royal kikötőjébe. Célja nem más, minthogy elkössön egy emberes hajót, amelynek fedélzetén végre újra kalózkapitánynak érezhetné magát. Ehelyett azonban tömlöcbe vetik, és rövidesen ki is végeznék, hogyha nem jelenne meg a kikötőben a legendás Fekete Gyöngy, a Karib-tenger legrettegettebb kalózhajója. A kalózokat egy aranyérme vonzotta a városba, aminek segítségével végre megtörhetnék az őket sújtó átkot. Az érmével együtt a kormányzó lányát, Elizabeth Swannt (Keira Knightley) is magukkal viszik. A lányba halálosan szerelmes Will Turner (Orlando Bloom) kiszabadítja Sparrowt, cserébe az idézőjeles kapitány a mentőakcióban nyújtandó segítségéért. 

A történet egyszerű, de megkapó. A különböző részletekkel jól operáló forgatókönyv izgalmas cselekményvezetést kerít, bár az összképet súlyosan rongálja a tény, hogy az alkotók rétes tészta módjára nyújtják a történetet. Hiába érdekesek az események, ez a film vagy negyven perccel hosszabb a kelleténél, és ettől a produkció által teremtett pozitív élménybe sajnos az időnként magának érvényt szerző unalom érzetének keserű íze is belevegyül. Jól működik a fantasy-rémmese vonulattal megbolondított kalandtörténet, és a kalózhangulat is rendkívül erőteljesen átjön, ugyanakkor mégis kevésnek éreztem a szkriptet. Valami hiányzott. Mondjuk egy kis változatosság.

Jack Sparrow karaktere isteni, rendkívül ritkán találkozunk ennyire részletgazdagon megírt központi figurával. Sparrowt haszonleső attitűdje hajtja, ám a körülmények valahogy mindig hőssé emelik, magasról téve a tényre, hogy a kapitány egyáltalán nem vágyik a dicsfényre. Csak aranyra, némi megbecsülésre, na meg a Fekete Gyöngyre. A karakter igazi zamatát pártatlansága adja. Amikor a fináléban Elizabeth megkérdezi Willtől, hogy Jack kivel van, a férfi nem tud válaszolni, egyszerűen csak megvonja a vállát. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a franchise története során először ebben a momentumban vált egyértelművé, hogy Jack Sparrow kapitány mindig önmagával van, és rendszerint a kaland, és a veszély oldalára áll. Kiveszőben vannak az igazi, klasszikus iskolát képviselő kalandfilmhősök a mozi világából, épp ezért is jó, hogy itt ez a kalóz az új évezredből.

Sparrow karaktere rendkívüli, azonban nem lehet hasonló jókat elmondani a történet többi szereplőjéről. Will és Elizabeth alibi-jellegű jellemrajzot képviselő alakok, szerelmük pedig rendkívül elnagyzolt tálalásban kerül bemutatásra. Talán még Barbossa kapitány az, akiben fellehet fedezni némi fantáziát, ő valóban eléggé karakteres főgonosz.

Gore Verbinski rendezése rendkívül színvonalas, a direktor pazar akciókoreográfiákat varázsol elő a színfalak mögül, az eseményeket pedig erőteljesen tomboló izgalommal tölti meg, és időnként még a változatosság jelenségét is sikerül megteremtenie. Fantasztikusak a helyszínek, remekül van megtervezve a környezet, a díszletek és az effektek használata is elsőrangú. És ami még fontosabb, Verbinski rendívül jól bánik a filmzenével, sőt mi több, elsődleges hangulatfokozó elemként alkalmazza.

Persze, az előbb említett, technikai jellegű pozitívumok mit sem érnének, hogyha a maguk területén maradandót alkotó szakemberek nem lettek volna jelen a projekt háza táján. A díszlet- és jelmeztervezés elsőosztályú, a vizuális effektek pedig elképesztően hitelesek. És persze Klaus Badelt nagyszerű zenéjéről sem feledkezhetünk meg, ami fölött maga, a nagy Hans Zimmer bábáskodott a készre vágás során.

Johnny Depp kétségtelenül élete egyik legjobb alakítását nyújtja. A színész remekel, arcjátéka és mozgástechnikája egyaránt tökéletes. Orlando Bloom nem rossz, bár jó helyett inkább nevezném korrektnek. Keira Knightley egész jó, ám Geoffrey Rush az, akinek igazán sikerül megközelíteni a főszereplőt, hiszen az aktor rendkívül hiteles Barbossaként.

Összességében jó kis film ez, pazar élménnyel gazdagítja a nézőt, és az újranézés sincs kizárva, hiszen én sem most láttam először. 8/10.