Movie Tank

Sin City: Családi Értékek (Képregény)

2014. április 24. - Sparrow

„Marokra fogom a hideg, merev tárgyat a zsebemben. Imádkozom, hogy ne kelljen használnom.”

Ismét Frank Miller, és ismét Sin City. Ezúttal a Családi értékek című, vékonyabb (126 oldalas) kötetről lesz szó, melynek főhőse az a Dwight McCarthy, akinek legfontosabb története kétségtelenül a múltkor tárgyalt Ölni tudnál érte. Ám ezúttal visszatér, és ha ezúttal nem is olyan súlyos a történet, azért izgalomból, és bűnös légkörből most sincsen hiány.

sincity_2.jpgDwight törleszt Gailnek, és Óvárosnak. Egy olyan adósságot, amit sosem lesz képes teljesen visszafizetni. De azért igyekszik, ahogy csak tud. Legújabb megbízását is szeretné tökéletesen abszolválni, ám ehhez fel kell derítenie egy maffialeszámolás históriáját. Ehhez mélyre kell ereszkednie, és nagyon mocskos emberekkel konfrontálódnia. Persze, pánikra semmi ok, Dwight végig hótlaza, hiszen tudja, hogy ott van mellette az árnyékok között suhanó, észrevétlen szellem, a halálos kis Miho.

Frank Miller ezúttal kétségtelenül egy lazább, könnyebben emészthető sztorit rakott össze, amiben viszonylag egyszerű részletek simulnak egymásba, hogy az ügyesen megkomponált cselekményvezetés keretein belül csavaros, és izgalmas történeti egészt alkossanak. A főszereplő és segédje a maffiacsaládok világába ereszkedik le (vagy pont hogy emelkedik fel?), ahol a törvények megváltoznak, és ahol senki sincs biztonságban. Szó sincs arról, hogy itt a jó ütközne a rosszal, bár ezt nem is várhatjuk egy Sin City-képregénytől. Itt a vérszomjas, a bűnös, az elkárhozott száll szembe a gonosszal, az aljassal, az öntelttel. Talán az a legcsodálatosabb ebben a sztoriban, ahogy Miller rétegzi a rosszat. Több szintjét mutatja be a bűnnek, és azt vallja, hogy néha tényleg lehet indokolt az önbíráskodás. Persze, csak a bűnösök világában. Márpedig Basin City, az Amerikai Egyesült Államok teljes állásban dolgozó szarfészke, a bűnösök világa. Itt nincs törvény, a rendőrség díszlet, és a vérbosszú uralkodik városszerte. Mindez egyértelművé válik a Családi Értékek pörgős, a csattanót ütősen tálaló fináléjában. Persze, hogy valami baj volt azzal a kutyával. De pontosan mi is? Aztamindenit!

Dwight ezúttal is remek főhős, valaki, aki már maga mögött hagyta múltját, aki napról napra él, akinek már semmije sem maradt, csak az a bizonyos adósság. Egy kísértet. Nincs szíve, nincs lelke, és nem fél. Mert vesztenivalója sincsen. És ez teszi őt igazán veszélyessé. Hidegvérű vadállattá. És ott van Miho. A fantasztikus Miho. Én féltem tőle. És nem azért, mert a kelleténél élénkebb a fantáziám, hanem azért, mert Frank Miller remekül érzékelteti a karakter észrevehetetlenségét, gyorsaságát, és kegyetlenségét. Kettőt se pislogsz, de máris azon veszed észre magadat, hogy a saját véredben fuldokolsz. Mert felbőszítetted Mihot.

Frank Miller ismét rajzol. Elképesztően jól megkoreografált jeleneteket vet papírra, legyen szó akár véres tűzpárbajról, akár brutális párharcról, akár az éjszakában tovaszáguldó Cadillacről. A fekete és a fehér. A fény és az árnyék. Ezúttal is tökéletesen működnek együtt, fantasztikus vizuális hatást teremtve egyesülnek a képregényművészet egyik legnagyobb alakjának irányítása alatt. Egyedül az nem tetszett, hogy az arcok furcsák. Zavaróan érzelemmentesek, egysíkúak Miller arcábrázolásai ebben a képregényben. Kár értük.

Remek kis sztoriról van szó, sokszor előfogom még venni ezt a képregényt. Egyszerű, de magával ragadó, erőszakos, de minőségi, megrázó, de hiteles. Bűnös, de így szeretjük. 9/10

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr176075366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.04.24. 08:25:33

a csattanó megmenti az egyébként nem túl jó történetet ebben az esetben. :S
süti beállítások módosítása