Pályája során Frank Miller készített már Batmant, Daredevilt, 300-at, Rozsomákot, miegymást, de vitán felül áll, hogy méltán legnépszerűbb művei a Sin Cityben játszódó történetek. A bűnös város által teremtett alapra építkező képregényeken túl meg kell említenünk a 2005-ös mozifilmet, amelynek forgatásán Miller Robert Rodriguez társrendezőjeként működött közre. Augusztusban végre láthatjuk a második részt, amihez az Ölni tudnál érte című sztori szolgáltatja az elsődleges alapot. Ezért döntöttem úgy, hogy írok erről a képregényről. És ezt sajnos csak spoilerek alkalmazásával tudom maximálisan abszolválni.

Főhősünk nem más, mint az a Dwight McCarthy, akit a képregénysorozatot nem ismerők is beazonosíthatnak, hiszen őt keltette életre Clive Owen a filmben. Az Ölni tudnál érte Dwight eredettörténetét meséli el, ebből a sztoriból tudhatjuk meg, hogy miként vált az amúgy szimpatikus, jólelkű férfi körözött gyilkossá. Dwight profi fotós, egykor még a Pulitzer-díj sem volt teljesen kizárva jövőjéből. De elcseszte. Most koszos padlásokon kuporogva fotózza a pénzes üzletembereket, amint azok a kurváikat farkalják, hogy aztán leadja a képeket az aktuális válóperes ügyvédnek. Mocsokban és kudarcban él, de a maga egyszerűségében azért csak kezd helyreállni az élete. Ám ekkor a férfi múltjából visszatér a démon, a káprázat, az életveszély. Ava. A nő, akibe nem lehet nem beleszeretni. Egy olyan nő, hogy ölni tudnál érte...

Miller maximálisan átgondolt, a hangulatot folyamatosan feszültséggel tápláló, lélekölően izgalmas narratívája az első laptól az utolsóig nem engedi az olvasót kegyetlen, ám mégis csábító szorításából. Olyan ez a történet, mint Ava csókja. Megrémít, a vér is megfagy tőle az ereidben. De nem tudsz neki ellenállni. Mert jól tudod, habár elképzelhető, hogy hosszú távon rémálmaid lehetnek tőle, a pillanat hevében nincs erőd küzdeni ellene. És ilyen olvasni ezt a képregényt. Egy hosszú, élvezetes pillanatnak tetszik az élmény, ahogy az író zseniálisan csűrt-csavart, ősi tapasztalatokat és bölcsességeket közlő, egyszerű, de velős, és hitelesen bemutatott üzenetet prezentáló mondatai elkapnak, és kényszerítenek, hogy a horogra ráakadva száguldj végig ezen a lenyűgöző történeten. 

Itt minden Avaról szól. Erről a démonról, erről az elmondhatatlanul vonzó testbe csomagolt, ízig-vérig gonosz lélekről, aki mesterien rángatja dróton a férfiakat. Nincs heteroszexuális hím, aki ellen tudna állni néma szirénénekének. Mindenkit átver, mindenkit ural, és szinte halhatatlannak tetszik, hiszen gátlástalansága és kapzsisága látszólag legyőzhetetlenné teszi. Ő az Istennő ezen a nyomorból, kudarcból, félelemből, és erőszakból épült, vérrel és halállal táplálkozó szemétdombon. És mi ezt maradéktalanul elhisszük. Mert nem tehetünk mást. Mert Frank Miller olyan mérhetetlen kegyetlenséggel és érzéketlenséggel tölti fel a karakter jellemrajzát, hogy, ahogy a történet férfi szereplői, úgy mi is kénytelenek vagyunk leborulni előtte.

Frank Miller egyedülálló rajzstílusával tette igazán híressé Sin Cityt. Ahogy a többi rész, úgy ez a történet is a film noirból táplálkozó módszer által nyer képekben megjelenő manifesztációt. A fény-árnyék játék panelről panelra lenyűgöz, a néha egészen szürreális módon megkoreografált jelenetek megbabonáznak, a fekete háttér előtt kirajzolódó, hófehér kontúrok pedig Miller művészetének leginkább elismerésre méltó megmozdulásait képezik.

Erőteljes, magával ragadó, felejthetetlen. A közelmúltban volt már 10/10-es képregénykritika, nem is egy, most pedig újabb címmel bővül a dicsőségcsarnok. 10/10.