„My film is not a movie. My film is not about Vietnam. It is Vietnam.”
Van ez a film 1979-ből. Az a címe, hogy Apokalipszis most. Valóságos mestermű, a háborús filmek műfajának egyik legnagyszerűbb képviselője. Francis Ford Coppola rendezése rémálomszerű látomásként, szívszaggató tragédiaként, lecsupaszítva, teljes valóságában mutatja be a vietnami háborút. Úgy, ahogy az valójában kinézett. Ezt nem én mondom. Ezt maga a rendező mondja. Olyan mozgókép ez, ami egyetlenegy dologra, egyetlen fogalomra van kiélezve. The Horror. A Borzalom. És talán pont azért sikerül ezt a megfoghatatlan, gyilkos jelenséget olyan tökéletesen lefestenie a direktornak, mert maga a forgatás is olyan volt, mint jól összeválogatott rémálmok együttese. Francis Ford Coppola a Pokolba ment mesterművéért, és onnan meggyötörve, de dicsfénytől övezve emelkedett föl.
A Hearts of Darkness: A Filmmaker's Apocalypse valószínűleg a legnagyszerűbb werkfilm, amit valaha készítettek. A rendező felesége, Eleanor Coppola felvételeket készített a forgatásról, követte férje munkáját, ráadásul titokban még fel is vette beszélgetéseiket, sőt, még a direktor telefonos vitáit is rögzítette. Kétségtelenül szükség volt a hölgy merészségére, mert a világnak igenis látnia kell, hogy a filmrendezői munka mennyire kemény, edzett elmét és lelket követelő hivatás. A másfél órás dokumentumfilm bemutatja, hogy ami összejöhetett, az össze is jött. Na, de nem a sikerek, hanem a problémák köréből. A Fülöp-szigeteken zajló forgatás a helyi kormány miatt ütközött lépten-nyomon akadályokba, a jól ismert helikopteres-napalmos képsor elkészítése különösen nagy szenvedés volt, előfordult, hogy a felvételek kellős közepén rendelték vissza a stáb által kibérelt helikoptereket és pilótákat. És ez még csak a jéghegy csúcsa, hiszen egy hét után le kellett cserélni a főszereplőt, ugyanis Coppola nem volt elégedett Harvey Keitellel, így érkezett Martin Sheen a fedélzetre, fogyott a pénz, gondok voltak Marlon Brando szerződtetésével is, ráadásul nem akart összeállni a befejezés, és ez utóbbi különösen baszta a rendező agyát.
Ennek a werkfilmnek kétségtelenül Francis Ford Coppola a főhőse. Az a fantasztikus, eposzi küzdelem, amit önmagával, és környezetével vívott egy olyan projekt keretein belül, ami úgy viselkedett, mintha sose akarna célba érni. A legmegrázóbb az, amikor a direktor kimondja, hogy tisztában van vele, hogy rossz filmet rendez. Mert így gondolta. Átkozta az egészet, gyűlölte az Apokalipszis most minden apró részletét. Nemcsak a forgatás sikeres befejezése volt a tét, hanem a főnök józan esze is. Ahogy Coppola mondja, úgy küzdött a stáb ezért a mozgóképért, ahogy az amerikai katonák harcoltak Vietnamban. És a bevágott interjúkban a stábtagok részéről elhangzó, sokszor bűntudattól, és szégyenérzettől terhes visszaemlékezések valóban azt sugallják, hogy ez a film tényleg maga Vietnam, hiszen a forgatást végig áthatotta a pusztító háború, az értelmetlen vérengzés, az uralkodó Borzalom hatalma. Egyszerre volt meghatározó élmény, és pokoli tortúra.
Különösen velőtrázó az a bátor őszinteség, ahogy a Hearts of Darkness prezentálja a rendező és a színészek között zajló munkát. Coppola háborúzott az aktorokkal. A szállodai szobában zajló nyitójelenetnek például különös figyelmet szentel a film, hiszen ez kiemelkedően kritikus pont volt. Martin Sheen őszintén beszél önpusztító korszakáról, és arról, hogy azon a forgatási napon annyira ki volt ütve, hogy állni is alig bírt. Minél hitelesebbé akarta tenni a jelenetet, és a végeredmény nem véletlenül lett olyan ijesztően zseniális, ahogy a kész mesterműben láthatjuk. A stábtagok szabályosan rettegtek attól, hogy a főszereplő nekiront a rendezőnek, olyan erősek voltak az indulatok abban a kis szobában. Nem sokkal ezután Sheen súlyos szívrohamot szenvedett, ami miatt hetekre leállt a forgatás, és a stábtagok szinte már a falat kaparták unalmukban és idegességükben, amíg vártak a főszereplő visszatérésére. És ott van Marlon Brando, akinek szerződése körül szintén adódtak balhék, de végül mégiscsak ellátogatott a forgatásra, és ugye tudjuk, mekkorát alkotott. Azonban a színész maga alatt volt, kövérségével akár elefántnak is elmehetett volna, és rendkívül nehéz volt együtt dolgozni vele. De Coppola megcsinálta. Ahogy az összes többi akadályt is sikeresen vette.
A Hearts of Darkness: A Filmmaker's Apocalypse a dokumentumfilm készítés magasiskoláját prezentálja. Nemcsak száraz tényeket közöl, hanem érdekes interjúkat prezentál, amelyek a rendezővel, a színészekkel, és egyéb stábtagokkal készültek, de még George Lucas is feltűnik, hogy méltassa egy kicsit kollégáját és jó barátját. Mindeközben láthatunk bevágásokat az Apokalipszis mostból, és még Orson Welles hangja is felcsendül néha, amint egy 1938-as rádióműsorban felolvas a Heart of Darkness című könyvből, ami az Apokalipszis most történetének egyik fő ihletője volt.
Az egész másfél óra alatt azonban az a kedvenc pontom, amikor Francis Ford Coppola lenyom egy olyan monológot, aminél fantasztikusabbat írni sem lehet. Nem is igazán monológról van szó, igazából csak az interjúztatónak adott válaszról, de benne van minden, amit tudni érdemes az őszinte filmkészítésről, a belső démonokkal vívott háborúról, és arról a kibaszott Vietnamról. Lehengerlő! 9/10.
