A legfrissebb epizód cselekményáramlását szakaszonként felcsendülő zongoradallam támogatja. A billentyűk mindig a történet fontos pontjain, elején-közepén-végén, kerülnek leütésre. Így van ez, és nem is lehetne másképp, hiszen a jó doktor zenét szerez. Arcán a jól ismert elégedettség, hiszen jól tudja, hogy ő uralja a sakktáblát. Mindenki csupán statiszta, irányítható elem Hannibal zeneművében, ami minden jel szerint tragikus végkifejlet felé araszol. Persze a tábla másik oldalán ott ül az egyre erősebbé és elszántabbá váló Will, aki most már egyértelműen halálos ellenségeként tekint Dr. Lecterre. Fordulóponthoz ért az évad, avagy: Kezdődik a háború?
Oké, azt azért mindenek előtt szögezzük le, hogy ez egy eléggé unalmas rész volt, a cselekmény szempontjából legalábbis mindenképpen. Nem történik túl sok esemény, inkább néhány fontosabb momentum kihangsúlyozása a cél, kicsit sem titkolva az epizód vihar előtti csend mivoltát. A teljes rész ismeretében egyértelmű a nézők előtt, hogy a sztori fordulópontjához érkezett, a jövő héttől átrendeződik a csatatér, addig azonban még várnunk kell.
Ezúttal Tim Hunter rendező inkább a hangulatfokozás terve mellett dönt, és ennek fontos eleme a fentebb már emlegetett zongorajáték, hiszen az a halálos nyugalom, amivel Hannibal irányítja környezetét, és a benne, a doktor engedélyével élő és lélegző embereket, az tényleg csak egy mesterien megkomponált zenemű nagyságához mérhető. Alana Bloom az első számú bábu most, hogy Hannibal elvesztette Crawfordot. Igen, ugyanis mindenki kedvenc Morpheusa végre észhez tér, és próbálja megizzasztani a pszichiátert. Kezd hajlani Will álláspontja felé. Mindeközben belezavar a képbe néhány jelmez- és díszlettervező mesteri munkája, ugyanis ismételten olyan fantasztikusan kikészített holttestekkel és tetthelyekkel találkozunk, amelyektől alaposan felfordul a gyomrunk.
Gideon is jelen van még, és mivel adott esetben fontos ütőjátékos lehet, Hannibal gondjaiba is veszi, ám ami még érdekesebb, az a cellájában ácsorgó, kannibálvérre éhező Will, aki most már nem kétségbeesett undorral az arcán ücsörög a priccsen, hanem szorítja azokat a rácsokat, és tudja, hogy nemsokára kitörhet, ahogy azzal is megbékél lassacskán, hogy a győzelem érdekében minden téren hasonulnia kell ellenfeléhez. Amikor egyszer csak elkezd nőni az a bizonyos agancs, az jóformán az epizód legemlékezetesebb jelenetét jelenti.
Nagyon várom a folytatást, azonban erre a részre nem tudok 7/10-nél többet adni, mert uncsi volt, csak az időt húzta, és néhány emlékezetes jeleneten kívül csak egyvalamit tud felmutatni: Biztosítékot arra nézve, hogy a jövő héttől megváltoznak a játékszabályok, és a sakkparti újabb fordulója kezdődik. Jó lesz. Nagyon.