Movie Tank

Egy levegővel #39

2014. január 08. - Sparrow

Örömmel jelentem, hogy már egy kezemen megtudom számolni, hogy még mennyi 2013-mas filmet akarok megnézni, pótolni, mielőtt belevetem magam az egy hétig tartó, toplistás évösszegzésbe. Igazából az évértékelés időpontja egyetlen dologtól, pontosabban egyetlen filmtől, méghozzá Spike Jonze A nő című művétől függ, amely gyakorlatilag a '13-mas filmév zárása, és mivel nagyon jónak ígérkezik, mindenképpen megakarom nézni a toplistázás előtt. Így legeslegrosszabb, de tényleg legvégső esetben február első felében fog sor kerülni az évértékelésre, ami a tavalyihoz hasonlóan nagyon alapos lesz.

Most viszont rátérnék a bejegyzés tárgyára, ami kettő szintén tavalyi produkció, és mindkettőben nagy tiszteletben álló színészek töltik be a főszerepet. Az egyik produkció a 77 éves Robert Redford színtisztán szimbolikus túlélőkalandja, a másik pedig a tragikusan fiatalon elhalálozott James Gandolfini legutolsó főszerepe.

Minden odavan ( 2013 )

Ha eddig úgy gondoltad, hogy egy unalmas film nem lehet jó, akkor meg kell nézned Robert Redford egyszemélyes műsorát, a Minden odavan ( All Is Lost ) című drámát. Nem arról van szó, hogy az egész produkció unalmas, de a 100 perces játékidő túlságosan hosszú egy egyszereplős drámához, így az első 50-60 perc erőteljesen szenvedés-faktort képez, különösen azok számára, akik a mozgalmas filmeket szeretik. allislost.jpgMindennek megvan azonban a szerepe. A történet egy hajótörést mesél el, ami a nyílt óceánon élet és halál határára sodor egy magányos tengerészt. Nem hirtelen történnek a dolgok, először csak megsérül a hajó oldala, majd jön a vihar, a mentőcsónak, a tűz, majd a megváltás. A játékidő második fele olyannyira érdekfeszítő és magával ragadó, hogy a feszültség egy idő után a tetőfokára hág. És minden esemény, amit látunk a műben, színtisztán szimbolikus jellegű. Egy ember életéről szól, aki rengeteg hibát elkövetett ( a konténer, ami kiszúrja a hajó oldalát, tele gyerekcipőkkel - a főhős nem lehetett valami jó apa ), mindenkit magára haragított ( a tomboló vihar, és az elsüllyedő hajó - a rengeteg konfliktus, amelyeknek köszönhetően a családja és barátai elfordultak a férfitól ), ennek köszönhetően egyedül maradt, napról napra kezdett élni ( a mentőcsónak ), próbált segítséget kérni, de senki sem foglalkozott vele ( több hajónak is jelez a csónakból, de egyik sem áll meg, hogy felvegye ). Amikor már úgy tűnt, hogy lángokban álló életét képtelen tovább összetartani, hagyta, hogy elnyelje a mély víz, belenyugodott végzetébe, elfogadta kudarcát, ám ekkor valaki kinyújtotta felé a kezét, és a férfi megmenekült ( a fantasztikus befejezés ). Hihetetlen, hogy a konkrét hajótöréses cselekmény valódi jelentését mennyire könnyen értelmezhetően prezentálja J.C. Chandor író-rendező. A Minden odavan-ban nincs fölösleges duma, csupán egy FUCK!, néhány Help!, meg pár S.O.S.!, kivételt képez azonban az első perc, amikor meghallgathatunk egy olyan fantasztikus erejű monológot, amilyen minőséggel én az Amerikai pszichó zárójelenete óta nem találkoztam. Nagy dicséret, hogy esetünkben rögtön a monológgal nyit a film, és még így is hatása van, sőt, ezzel válik egyértelművé, hogy minden, amit látni fogunk, szimbolikus jelentőségű lesz, tehát készüljünk fel rá, hogy a dolgok mögé kell majd néznünk. A főszerepben Robert Redford parádézik, a néző kevésszer tud ennyire azonosulni egy mozgókép főhősével. Én talán még soha nem izgultam főhősért annyira, mint az All Is Lost utolsó jelenetében. Mindennek tetejébe fantasztikus a zene is, amelyet egy személyben Alex Ebert jegyez. 8/10.

Exek és szeretők ( 2013 )

Eme kedves kis mű pontosan arra jó, amire valószínűleg ki is lett találva. Amikor már elég volt az Eredetekből, A sötét lovagokból, meg a 12 év rabszolgaságokból, akkor elő lehet venni, és egyfajta igényes lazításképpen másfél óráig kellemesen el lehet vele lenni. Az Exek és szeretők főhősnője Eva ( Julia Louis-Dreyfus ), aki elvált, enoughsaid_aa.jpgnegyvenes anyukaként él, és masszőzként dolgozik. Egy kerti partin megismerkedik a kissé kövér, mackós stílusban nyomuló Alberttel ( James Gandolfini ), és el is kezd alakulni közöttük a dolog. Ám Eva rövidesen rájön, hogy Albert újdonsült barátnőjének, és kuncsaftjának ( Catherine Keener ) ex-férje. Ez a film egy kifejezetten a középkorúaknak készült másfél órás szórakozás. Ezt onnan tudom, hogy én 19 vagyok és érzem, hogy az Exek és szeretők rohadtul nem nekem szól. De igen, még így is tudtam élvezni, ugyanis ritkán találkozni olyan mozgóképpel, ami ennyire őszintén az, aminek mutatja magát. Az Exek és szeretők egy olyan romantikus komédia, ami inkább romantikus, mint komédia, és ez talán egyszerre negatívum és pozitívum is. A hangsúly a karaktereken van, akik nagyon, de nagyon szerethetőek, és ki kell emelni, hogy romantikus film létére egy darab irritáló figurát sem tartalmaz a produkció. A főhősnő nagyon szimpatikus, Julia Louis-Dreyfus egészen kiválóan hozza Eva-t. Azonban a prímet természetesen ki más vinné, ha nem James Gandolfini, aki annyira, de annyira fantasztikusan alakít, hogy nem is hittem a szememnek. Játéka telis-tele van érzelemmel, őszinteséggel, és látszik rajta, hogy mennyire élvezi a színészkedést. Elnézést kérek, ha most kicsit morbid leszek, de Gandolfini úgy remekel az Exek és szeretőkben, mintha a forgatáson már érezte volna, hogy nem nagyon lesz már lehetősége a színészkedésre, így apait-anyait beleadott. Maga az összkép is érdemel dicséretet, ugyanis egy igazán földhözragadt filmről beszélhetünk. Nincsenek benne a műfajban gyakran használatos irreális fordulatok, valóságidegen karakterek, és a giccsmámorban úszó befejezés is elmarad. Helyette kapunk egy végtelenül őszinte, kedves, kellemes történetet, ami tele van valódi érzelemmel, és a romantikus vígjátékok világában ritka kincs az ilyen mozgókép. Most még nem érezzük az Exek és szeretők komoly jelentőségét, de nem csodálkoznék rajta, hogyha idővel klasszikussá válna. 7/10.  

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr635746915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mikka 2014.01.09. 11:21:37

Sparrow..
Nem kell elárulni a korod, mindenki aki olvassa a soraidat tudja hogy 19, vagy kevesebb.. Csapongsz mint egy kölyök spániel, hülye következtetéseket vonsz le, szájba próbálod rágni a mondanivalót, azt amiről azt hiszed jelent valamit vagy valamiért te fontosnak vélsz..Várj még néhány évet, tapasztalj, figyelj, tanulj aztán kezd újra. Ne sértődj be, egy tisztességes szerkesztő is ezt mondta volna :)

ThePretender 2014.01.10. 18:52:14

Hagyjad már magad mikka! Milyen hülye következtetések? Te valami más blogot olvastál csak véletlen ide írtad a kommentet?

Sparrow, szerintem nem kell várnod, van érzéked a filmek elemzéséhez, én imádom a blogodat, nagyon jó, tartalmas írásokat adsz ki a kezeid közül. Talán két dologban van "gondom" veled, az egyik kisebb, ez az hogy sokszor jelentesz ki szubjektív dolgot objektív tényként. Ezt mondjuk sok más kritikus is csinálja, igazából lehet velem van a baj, hogy ez "felidegesít". A másik az ízlésed, annak ellenére hogy jól látod a filmeket, jól tudod őket elemezni, a pontrendszered szerintem katasztrófális, lehet én vagyok a szigorú de én megkockáztatom hogy az utóbbi tíz évben alig készült néhány (max. 2-3) 10/10-es film, te ennek ellenére évente adsz több 10/10-et még néha 5-6-ot is, ráadásul átlag amerikai popcorn filmeknek. A pontrendszereden túl érdekesen ítéled meg a dolgokat, mert az Annie Hall-t például jól láttad hogy milyen film (fantasztikus, igazán életszagú produkció) de ennek ellenére 8/10-et adsz neki, de például egy Szemfényvesztőknek 9,5/10-et, ami közel nincs egy kategóriába az Annie Hall-al. Tudom ez szubjektív dolog, csak ezt akkor sem értem, olyan mintha az Annie Hallnak direkt a legminimálisabb pontot akartad volna adni, mint vmi szigorú kritikus, a Szemfényvesztőket meg úgy osztályoztad mint egy átlag mozi látogató, aki azt mondja hogy bejött a film, repül a 10/10 rá.

Bocs, hogy nem ide vágó, hogy ide vágó is legyen az írásomba, erre a kritikádra is vonatkozik az amit mondtam rólad, értesz hozzá, csináld tovább! Csak én úgy gondolom hogy kicsit rendbe kéne raknod ezeket a pontokat, és hogy mi mennyit is ér (néha például úgy érzem hogy nem is nézel, csak amerikai filmeket, pedig manapság már messze nem ott vannak a legjobbak, legalábbis szerintem, de ha megnézed egy Cannes-i nemzetközi filmfesztiválon is igaz, az amerikaik nyenek legtöbbet, de csak kb. 10 évben 1x-2x kapják meg az Arany Pálmát - én egyébként a Cannes-i fesztivált tartom a leghozzáértőbbnek, se nem sznob, mint az Arany medve például, se nem ilyen nevetséges vén papák gyülekezete mint az Oscar.) mert akkor lennének szerintem csak igazán komolyanvehetőek és relevánsak a kritikáid! És néha ha nem érted egy film mondanivalóját (bocs, de ezt érzem a Mechanikus narancsnál - ami szerintem a világ egyik (top 10) legjobb filmje) akkor szerintem nyugodtan olvasss utána, a mikka-nak egyben van igaza, még fiatal vagy, még csak most forrsz ki, így nem kell csak örökké magadra hagyatkoznod szerintem.

Köszi, hogy elolvastad, örülök neki, hogy megoszthattam a gondolataimat veled, a blogolásoddal kapcsolatosan!

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2014.01.10. 20:33:25

@ThePretender: Köszönöm a minden tekintetben tartalmas és kulturált véleményt, és a dicsérő szavakat!
Természetesen minden, amit leírok, szigorúan szubjektív gondolat, ugyanígy van ez a pontozással is. Úgy fogalmazol, hogy objektív tényként jelentem ki a saját véleményemet. Ez azért van így, mert nem érzem szükségét annak, hogy állandóan érzékeltessem "szerintemmel", és hasonló beékelt szavakkal, hogy ez csak az én véleményem, mert a bejegyzés szerzőjeként úgyis én vagyok megjelölve, tehát nyilvánvaló, hogy az én saját álláspontomról van szó.
Az meg, hogy szerinted nem születnek gyakran 10/10-es filmek, az a te egyedi értékrendszereden múlik, van olyan, aki szerint alapból nem létezik 10/10-es mozgókép. Én bátran megadom a maximumot az olyan filmeknek, amelyekben nem vélek hibát felfedezni, amelyeket minden téren tökéletesnek gondolok. Az, hogy nem nézek Amerikán kívüli filmeket, nem igaz. Az biztos, hogy az általam megtekintett 10 filmből mondjuk úgy 8 amcsi, de ez egész egyszerűen azért van így, mert az amerikaiak magasan több filmet csinálnak adott idő alatt, mint más országok, mint mondjuk Európa. De a kedvenc filmjeim között tartom számon például Lukas Moodysson skandináv remekművét, a Lilja 4-evert, de a rendező úr Redvás Amal című filmje is jó. Aztán nem tudom olvastad-e tavaly A vadászatról szóló 10/10-es kritikámat, az ugye dán mű, és zseniális. De akkor már megemlíthetjük a francia A gyűlöletet, vagy a Valhalla risingot, ami megint csak dán. De még itthonról is szemezgetek időnként, a Kontrollt például mesterműnek tartom. De például, hogy összekössek két általad megemlített dolgot is, ott van a 2013-mas Mocsok, amire 10/10-et adtam, és az az Egyesült Királyságból érkezett. Szóval azért, mert USA-filmekről olvasol többet a blogon, nem jelenti azt, hogy csak azt nézek ;)
És most tényleg csak azokat az USA-n kívüli címeket említettem, amik kapásból eszembe jutottak, van még rengeteg másik is. De amúgy ha hiányolod az európai filmekről szóló írásokat, akkor hamarosan lesz megint olvasói hét, és kérhetsz tőlem Amerikán kívüli filmeket, hogy elemezzem őket.

A fiatalságomról meg annyit, hogy 15 évesen kezdtem ezt a blogot, szóval viszonyítás kérdése az egész. :D

Köszi még egyszer a kulturált hozzászólást, minden kommentelőnek így kellene viselkednie.
süti beállítások módosítása