Movie Tank

Apró titkok ( 2006 ) - III. Olvasói Hét

2013. június 10. - Sparrow

Kérte: RadEEEr

„ A boldogtalanságba való belenyugvás megtagadása. ”


A vágyak hatalma óriási. Ez leginkább az egyén lelki és mentális magatartásán mutatkozik meg. Vágyakozunk, epekedünk bizonyos dolgok után, amiket ha nem kapunk meg, képesek vagyunk a végletekig kiborulni. Belerántjuk önmagunkat egy olyan ördögi körbe, amelyben saját magunkkal járjuk a haláltáncot, és amiből kiszakadni borzasztóan nehéz. A többiek mindig csak azt mondják, hogy miért nem vesszük észre, hogy mindenünk meg van, hogy semmiért sem kell aggódnunk. Ez a legidegesítőbb. Hát nem látják, hogy pont az nem kéne, amink megvan? Arra van szükségünk, ami soha nem lehet a miénk, de akkor is kell. Utáljuk azokat, akik ezt a szemünkbe mondják. Pedig nekik van igazuk. Addig létezni fog a boldogtalanság, amíg nem vagyunk képesek elfogadni a boldogság azon módját, amit a sors nekünk rendelt. Ezt a problémát járja körül Todd Field szatirikus drámája, az Apró titkok.

little_children_013.jpg

A történetnek nincsen konkrét főszereplője, a cselekmény három karakter köré csoportosul. Egyikük a hatalmas házban, jól kereső férjjel, és szép kislánnyal élő Sarah ( Kate Winslet ), aki mégis kudarcnak érzi saját életét. Hiába a kertvárosi pompa, mégis más életre vágyik, ám pontosan ő sem tudja, hogy milyenre. Egészen addig, amíg meg nem ismerkedik Braddel ( Patrick Wilson ), aki mind külsőre, mind pedig belsőre a tökéletes férfi alakját jeleníti meg Sarah szemében. A hamarosan szexuális és egyben szerelmi viszonnyá alakuló kapcsolat látszólag mindkettejüknek a paradicsomot jelenti, és hosszú ideig a lehetséges tragédia árnyát észre sem veszik. A harmadik fontos karakter Ronnie ( Jackie Earle Haley ), aki pszichoszexuálisan sérült, és betegesen vonzódik a kisgyerekekhez. A történet kezdetén éppen hazaengedik a békés kertvárosba a börtönből, ahol közszeméremsértésért és kiskorú szexuális zaklatásáért ült. 

Semmiképpen nem lehet egyetlen szóval értékelni a forgatókönyvet, ugyanis míg bizonyos elemei egyszerűen zseniálisak, addig vannak olyan vonulatai, amik az írók alaposságát cáfolják. Az Apró titkok végső soron szatíra, hiszen a különböző negatív emberi jellemvonásokat tökéletes iróniával forgatja ki magukból, így megkapjuk azt a bizonyos, komikus hatású, de mégis fájdalmasan igaz kertvárosi képet, ami megszokottnak mondható ebben a műfajban. Ha másért nem, hát azért, mert a filmszatíra koronázatlan királya, az Amerikai szépség is ezzel operált. A cselekmény fontos eleme a bűnbakteremtés. A sok kifacsart, személyiségtelen ember önmaga nyomorát, saját élete miatt érzett dühét csak és kizárólag a hazatérő Ronnien akarja levezetni. Gyakorlatilag megkeserítik az amúgy békés, mindennemű konfliktust elkerülni igyekvő férfi, és idős édesanyja életét. Persze, szó sincs arról, hogy a forgatókönyv esetleg megbocsájtaná Ronnienak a bűneit. Itt jön a képbe a film talán legfontosabb gondolata: A vágyak elpusztíthatatlanok. Ronnie próbál küzdeni beteges hajlamai ellen, de győzedelmeskedni csak rövid időszakokra képes. Sarah és Brad megpróbálják élni az életüket, de a kölcsönös vonzódás addig kínozza őket, amíg végül újra egymás karjában nem kötnek ki. A vágyak elhomályosítják az emberi elmét, ami így nem veszi észre, hogy már minden adva van egy boldog élethez. Rendkívül fontos az Apró titkokban a narráció, ami végigvezeti a különböző, ám gyökerükben nagyon is hasonló személyiségek torzulását úgy, ahogy azt még a színészi játékok és az események sem tudnák megfelelően bemutatni. A szkript negatívumairól azonban nem szabad megfeledkezni. Ezek a kritikus mennyiségben jelentkező elvarratlan szálak, amelyek az alapkonfliktusok megteremtéséhez voltak nélkülözhetetlenek, és amíg előbbieket az alkotók tökéletesen lezárják, addig a mellékcselekmény-vonulatok befejezetlenek maradnak, pedig ráadásul kifejezetten érdekesek is.

littlechildren-thesadfamily.jpg

A színészi alakítások nagyrészt nem különösebben kiemelkedőek. Kate Winslet hozza a kötelezőt, bár ahogy a Titanic kivételéve mindig, most is úgy érzem, hogy valami nélkülözhetetlen hiányzik a színésznőből. Patrick Wilson pedig sajnos nem több egy egyszerű Matthew Mcconaughey - utánzatnál. Női fronton egyértelműen Jennifer Connelly viszi a prímet, aki hiába tényleges mellékszereplő, erősebb hatást gyakorol, mint Winslet. Aki viszont abszolút kiváló, bár nem is meglepő módon, az Jackie Earle Haley. Ez az ember egyszerűen zseniális, vérprofi, nincs miről beszélni.

Nagyon érdekes megfigyelni a történet párhuzamát a filmben is említett európai realista regény, a Bováryné cselekményével, és azt, hogy végül miben is lesz különböző a két műben ábrázolt sorsok alakulása. Ezzel együtt valamivel nagyobb fokú hatást, és jobb átgondoltságot vártam volna el egy alapból ennyire jól kitalált történettől. Az Apró titkok mindennel együtt 7,5/10.

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr825316389

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MrRaizy 2013.06.10. 16:16:40

Kösz, már vártam. :)
süti beállítások módosítása