Az oroszlánkirály ( 1994 )

Hatalmas gyerekkori kedvencem, és az egyik első mozgókép, amit valaha láttam. Az oroszlánkirály címre keresztelt, klasszikussá vált rajzfilm kétségtelenül a Walt Disney stúdió egyik legutolsó igazán maradandó munkája. A tökéletes rajzfilm két lábon álló főösszetevőjét maradéktalanul tartalmazza. Ez nem más, mint az, hogy Az oroszlánkirály szórakoztató a gyerekeknek, de legalább ugyanilyen hibátlan kikapcsolódást nyújt az idősebb korosztályoknak is. A titok talán abban rejlik, hogy a filmben szereplő karakterek valóban sokféle korosztályból kerülnek ki, és a főhős, Simba is felnő a történet alatt. A produkció további legnagyobb erőssége a figurák változatos felhozatala. A mindenből viccet csináló, a semmittevésnek élő Timon és Pumba ( máig a valaha volt legjobb rajzolt komikus karakterek ) biztosítják a nevetést, míg a bölcs Mufasa kreatívan megírt elmélkedései már könnyedebb filozofálgatásba csapnak át. A két véglet között helyezkedik el a kezdetben könnyen befolyásolható, majd otthonáért bátran harcba vonuló Simba, aki, mint főhős, tökéletesen szuperál. Valljuk be, hogy a gyerekek szempontjából egy film, amiben állatok beszélnek, és emberi módon viselkednek, személyiséggel rendelkeznek, mindig borítékolható sikert von maga után. Az alkotók ezen módszere azonban ezúttal teljes mértékben indokolt, hiszen a produkció igenis tartalmaz mögöttes gondolatokat. Ki ne venné észre a modern világra asszociáló képeket, a jóság fokozatos fogyatkozását, a pusztulás, és fenyegetettség érzetének térnyerését? Ehhez természetesen szükség volt egy olyan fő gonoszra, mint Zordon, aki már egy ilyen témájú toplistámban is helyet kapott. A klasszikus módon rajzolt képek, utólag felvitt színekkel pompázatos látványvilágot adnak, amit Hans Zimmer méltán Oscar-díjas zenéje, és Tim Rice, valamint Elton John Can You Feel the Love Tonight című, és egyéb szerzeményei egészítenek ki. Csodálatos film, valóban megkerülhetetlen.

Star Trek ( 2009 )

Sosem volt túl sok közöm a Star Trek világához. A klasszikus tévésorozatból egy epizódot sem láttam ( bár ennek pótlását már tervbe vettem ), és a későbbi mozifilmszériából is csak a Nemesis című produkcióhoz volt szerencsém. J.J. Abrams 2009-es rebootja is évekig hidegen hagyott, ám a néhány héten belül mozikba kerülő folytatás hatására gondoltam talán mégis érdemes lehet vetni rá egy pillantást. És valóban megérte, ugyanis a Star Trek igazán jó sci-fi, amit kifejezetten jó volt laikus szemmel nézni. Kissé furcsa volt a USS Enterprise kapitányává váló Kirk szerepében a kölyökképű Chris Pine, aki ráadásul szerintem túl sokat humorizál, így elég nehezen tudtam komolyan venni, de végül azért sikerült megszoknom. A prímet egyértelműen Zachary Quinto viszi, aki a vulkáni Spock szerepében brillírozik. Meg kell említeni, hogy a maszkja is jól sikerült. A fő gonosz karaktere viszont eléggé súlytalan, motivációja is vitatható, egy szóval: Nem egy jó figura. Ellenben a látvány elsőosztályú. Az űrcsaták izgalmasak, a fényképezés szemkápráztató, a bunyók jól koreografáltak, a hóborította bolygón feltűnő szörnyek kidolgozása pedig igazán részletes. Ami azonban igazán maradandóvá teszi a filmet, az a forgatókönyv. Időutazással és párhuzamos világokkal tarkított cselekményt kapunk, ami azonban váratlanul lazán kezeli önmagát, és szépen oldja meg a komplikált elméletek felhasználásából esetlegesen származó problémákat. A hardcore-rajongóknak szánt, azért még az egészséges tartományon belül helyezkedő nyelvelés gyanánt helyet kapott a filmben Leonard Nimoy, az eredeti Spock is.

Az oroszlánkirály: 8,5/10

Star Trek: 8/10