Vajon mi járt Andrés Muschietti fejében miközben a Mama című horrort forgatta? Talán az, hogy Na, ezzel a filmmel berobbanok a horrorvilágba, vagy esetleg az, hogy Remélem egy kellően félelmetes és rideg hangulatú filmet hozok össze, ami elégedettséggel tölthet el a kemény munka után. A műfaj rajongóinak kedvére szeretnék tenni, így kihasználom a legnépszerűbb horrorsablonokat, de azért megpróbálom megújítani őket.

Valóban, a szinopszisokat olvasva, megtekintve a posztereket tényleg azt gondolhatjuk, hogy a rendező igyekszik maradandó horrort forgatni. Ám, miután végeztünk a Mama-val, rá kell jönnünk, hogy Muschietti fejében valószínűleg csak olyan szintű gondolatok kavarogtak, mint hogy Mostanában úgysincs semmi a tévében...

Régen láttam már annyira izmos nyitójelenetet, mint a Mama kezdő képsora. Átlagos amerikai kertváros a helyszín, ott békés családi ház, amit a zseniális fényképezés halott szürke világba öltöztet. Ekkor érkezik meg, remegve a rémülettől Nikolaj Coster - Jaime Királyölő Lannister - Waldau, és filmbeli kislányait rögvest a kocsiba ülteti, majd a téli tájat hasítva menekülni kezd valami ismeretlen borzalom elől. A csúszós úton balesetet szenvednek, és az út menti erdőben kötnek ki. Eközben különböző rádióadásokból hallhatjuk, hogy Waldau karaktere megölte feleségét és több másik embert is, majd elrabolta a lányait, ahogy azt mi már láthattuk. Az erdőben elhagyatott viskóra lelnek, ahova belépve a férfi erőteljes bőgőroham közepette megkísérli megölni idősebbik lányát. Ám valami természetfeletti még a pisztoly elsütése előtt elragadja.

Miért is írtam le ennyire részletesen ezt a nyitányt. Egyszerűen csak azért, mert zseniális! Az egyik legjobb kezdés, amit horrorban valaha láttam. Rideg képi világ, nyomasztó hangulat, amit áthat az ismeretlentől való félelem. Waldau karaktere láthatóan szenved azoktól a dolgoktól, amiket tett és tenni készül, ám mintha mégis rá lenne kényszerítve az elkövetésükre. Nem tudjuk, hogy mi sül ki ebből, de a főcímet már erős izgatottsággal szívünkben üljük végig, és reméljük a legjobbakat... Aztán pedig csúnyán rábaszunk...

Engem még nem vert át egy film sem ennyire. A nyitóképsor akár az év nagy meglepetésének kezdőhangját is megadhatta volna, de hamar kiderül, hogy csupán parasztvakításról volt szó. És hogy miért? Azért, mert az alkotók remekül kitalálták a rejtélyeket, de annyi sütnivalójuk már nem volt, hogy ezeket meg is magyarázzák. A 100 perces film alatt egyáltalán nem derül ki, hogy a kislányok apja miért művelte a szörnyűségeket, sőt, még csak meg sem említik a történteket, egyszerűen csak lógni hagynak egy tökéletes alapot. A Mama mindemellett úszik a logikai hülyeségekben, az apró, de zavaró elemekben. Tudni kell, hogy Waldau testvérét szintén Waldau játssza, aki a lányok eltűnése után azonnal nyomozókat bérel, akik a várostól nem messze az erdőbe sodródott autót öt, azaz ÖT évvel a baleset után találják meg. Nagyon béna nyomozók lehetnek, már nem azért. Persze, az alkotók arról is megfeledkeztek, hogy öt év alatt végbement öt tél, öt fagy, öt nyár és tavasz tele záporral és viharral, de azért a nyomkereső kutya azonnal szagot fog a kocsiban hagyott babáról, és percek alatt eljuttatja a leginkább részeges vadászokra hajazó nyomozókat a viskóhoz. A viskóban pedig a két kislány Maugli-szintre lesüllyedve éldegél, holtmocskosak, és négykézláb pattognak ide-oda. Az idősebb kislány olyan 10-11 éves lehetett, amikor a baleset történt. Tényleg meg sem próbálta kivinni a húgát a házból, és segítségért kiabálni? Összegezve: Tényleg öt rohadt évig tartott megtalálni őket, ezt nem veszem be. Az ok, amiért ezt a néhány logikai bakit ennyire részletesen kifejtettem az, hogy megfelelően akarom érzékeltetni, hogy az alkotók mennyire figyelmetlenek és átgondolatlanok voltak a film készítése közben.

Miután a kislányok előkerülnek, tesó-Waldau és párja, Annabel, azaz Jessica Chastain ( aki borzalmas frizurájával nem is hasonlít Jessica Chastainre ) veszik gondjukba a gyerekeket. Ja, mert végül is tök hihető, hogy a csaj otthagyja a rockzenekarát csak azért, hogy festőművész pasijával gondoskodjon a kettő, távolról is erős hidegrázást okozó dzsungel-szökevényről. A lényeg az, hogy a kislányokat rendszeresen meglátogatja valamilyen, ijesztő(nek szánt) természetfeletti lény, és a gyerekek furcsa módon barátjukként köszöntik őt, és hamarosan kiderül, hogy ő viselte gondjukat az eltelt években. Igen, kitaláltátok, egy itt ragadt kísértet-zombi fúzióról van szó, aki elvesztette saját gyermekét, így a kislányokról gondoskodott helyette. Alapötletnek tényleg nem rossz, de a karakter háttértörténete annyira silány, hogy az már idegesítő. A film zárójelenete pedig a közelébe sem ér a nyitánynak, egyetlen szép motívumot tartalmaz, de ezt nem lövöm le. Amúgy a befejezésben lezajló cselekménysorozat totálisan indokolatlan, egyszerűen nem lehet érteni, hogy mi miért történik.

A félelemkeltés terén azért időnként mutatkozik némi fantázia. A négykézláb rohangáló kislány azonban sajnos ( egyetlen jelenetet leszámítva ) mindenki számára röhejes, aki látta Az ördögűzőt. A címszereplő Mama, azaz a zombiszellemmutáns viszont nem félelmetes. A maszkosok igazán megnézhették volna a Shuttert, mielőtt belevágnak a munkálatokba, mert a végeredmény igazából nem különbözik bármelyik ötvenéves alkoholista nőtől. Egy két jól összerakott jelenet azért emeli a parafaktort, de összességében a gyakorlottabb horrorosok ne várjanak túl sokat. A leginkább visszafelé elsülő momentum Mama színre lépéseihez kötődik. A karakter tudniillik ugyanis a házfalban közlekedik, és ahol kilép belőle, szétágazó foltot hagy maga után... Ami úgy néz ki, mintha egyszerűen csak átázott volna a tapéta. Ide nem ördögűző meg pszichiáter kell, hanem egy jó vízvezeték szerelő!

A vérfagyasztó fényképezés a főcím után olyan hirtelenséggel foszlik semmivé, hogy ritkán tapasztalható fájdalmas űrt hagy maga után. Ha a nyitányt megtudták csinálni ennyire ridegre, akkor miért nem maradhatott ez a tendencia?

Színészi játék-fronton igazából nem akad komolyabb gond, csupán annyi, hogy nem értem az okot, amiért ilyen kvalitású aktorok leigazolnak egy ilyen filmhez. Coster-Waldau remekül alakít, bár nem hiszem el, hogy tényleg két karakter szerepébe kellett beállítani, az apát igazán játszhatta volna másvalaki. Chastain is szépen helyt áll, bár a haja valami borzalmas. A két kis csaj igazából nem vészes, igyekeznek, amennyire tudnak, arról pedig nem tehetnek, hogy alapból olyan az arcuk, hogy rájuk nézvén rögtön nyúlok a lapátért.

Sokkal több volt a Mama alapjaiban, mint amit végül kihasználtak az alkotók. Az apróbb negatívumokat még eltudnám nézni, ha nem lenne ennyire pocsék a forgatókönyv. Az idő azért egész gyorsan elrepült vele, és ez feltornázza négyesről 5/10-re.