Movie Tank

Supernatural/Odaát - 8X04

2012. október 26. - Sparrow

Az utóbbi 15 évben hatalmas divatja van a kézi kamerás, ál dokumentarista stílusban készített filmeknek. Eleinte még leginkább a horrorműfaj foglalkozott ezzel a módszerrel, azonban idővel más műfajok is csatlakoztak a repertoárhoz, jó példa erre az idén óriási sikert aratott Az erő krónikája. Az Odaát alkotói úgy gondolták, éppen itt van az ideje, hogy ők is kipróbálják a kézi kamerás filmezést. Többször azért ne, légyszi...

spn-8x04-sam-and-corpse.jpg

Való igaz, hogy egyszer már volt áldoksis epizód a harmadik évadban, ám ott egy profi operatőr filmezett, tehát leginkább [REC]-utánérzésről beszélhettünk. Ezúttal azonban három fiatal készít amatőr filmet a velük történő eseményekről, tehát itt jóval Chroniclesebb az összkép. Az egyik srácot megharapja valami az erdőben, melynek következtében emberfeletti fizikai erőre tesz szert, aminek kezdetben a srácok nagyon megörülnek, ám később farkasszerű fogai és karmai nőnek, valamint csillapíthatatlan éhsége támad az emberi szív után. A dolgok elmérgesednek, a vég kifejlett pedig vérben úszik. Mindezt Sam és Dean egy amatőr filmen látja, melyet külön nekik szántak.

Egy Odaát epizód halálra van ítélve, ha nem a Winchester-fiúk vannak megtéve főszereplőknek, emlékezzünk csak a Bobby főszereplésével készült részre. Ezúttal három egyetemista főhősködik, ám szerencsétlenek olyan szinten irritálóak, hogy elfojthatatlan késztetést éreztem a kikészülésre színészi játéknak nevezett bohóckodásukat nézve. Samék gyakorlatilag jó, ha összesen 7 percet szerepelnek, hiszen a srácok néha lekapják őket kamerájukkal nyomozás közben, és néhány mérsékelten kellemes poént szülnek is a helyzetek, melyekben megpróbálják kitalálni, hogy mégis mifélék lehetnek Winchesterék, mert persze azt hamar leszűrték, hogy nem FBI-osok. Az összkép alacsony színvonalát gyakorlatilag semmi sem menti meg, bár bűn lenne megfeledkezni az epizód gyönyörű zárásáról.

Az Odaátban mindig is szokás volt, hogy időnként kísérleteznek különböző, különleges rendezői megoldásokkal, személyes kedvencem a szörnyfilmes gondolkodásmód a negyedik évadból. Ez is egy ilyen egyedi eltérés akart lenni, ám a dolgok nem jöttek össze. Kicsit röhejes is az egész, hiszen egyetlen egy dolgon úszik el a siker: A néző több Winchestert akar! 

Gyenguszka 7/10.

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr694871520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

konor94 2012.10.27. 15:08:01

4.évadban melyik az a szörny filmes gondolkozás mód ? most nézem újra a részeket csak ez így nem ugrik be .

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2012.10.27. 15:33:03

@konor94: Az évad elején van egy fekete-fehér rész, ami a klasszikus szörnyfilmek hangulatát idézi. Egy alakváltót üldöznek, aki Drakulának meg Farkasembernek adja ki magát.
süti beállítások módosítása