Múlt héten elmaradt a kritikám az 5. részről, így most a magyar premier szerint aktuális 6. epizóddal együtt írok róla.
A választás
"Ez a megváltás színháza"
A 4. rész csalódást keltően alacsony színvonala után az 5. epizód sem kecsegtet túl sok jóval. A nézőnek leginkább az az érzése, hogy Neil Jordannek ezúttal túl sok ötlete volt egyszerre, ám ezt az aktuális rendező, Kari Skogland, nem tudta kellően jól a képernyőre varázsolni. A végeredmény pedig egy elképesztően túlzsúfolt cselekmény, ráadásul fájóan érdektelen közlésmódban előadva.
A történet túl sok szálon fut. Nyomon követi a Szentatyát és Sforza bíborost a firenzei Medici bankba. Láthatjuk, ahogy Cesaret Caterina Sforza elcsábítja, emellett pedig egy mellékszálon Micheletto sötét titkára is fény derül. Eközben a pápa elleni merényletet előkészítő Rovere ex-bíboros is kap néhány jelenetet, és ha ez még nem lenne elég, akkor a Giulia Farnese, Lucrezia Borgia, és Vanozza Cattaneo által létrehozott népjóléti bizottság is akcióba lendül.
A gond az, hogy az 50 perces játékidő nem elég ennyi cselekmény megfelelő leközléséhez. Ám ezzel még megbékéltünk volna, ha az előadásmód jól sikerül. Ám Kari Skogland rendezésében semmi energia nincs, a képkockák váltják egymást, de a hangulat alig emelkedik el a talajszintről. Ez azért is rossz, mert a történet alakulásának szempontjából nagyon fontos dolgok történnek az epizódban, viszont olyan szinten érdektelen a jelenetek hatása, hogy még a szereplők szavaira is nehezünkre esik odafigyelni.
Idővel azért beköszönt néhány pozitívum is, és az epizód vége felé végre sikerül túllépni a Kóbor kutyák szintjén. Először is: A Colm Feore által alakított Rovere szála itt már kifejezetten nagy hangsúlyt kap, és a játékidő vége felé ezek a jelenetek az epizódban eddig látottakhoz képes igazán hangulatosra sikerednek. A rész fináléja viszont lenyűgöző. Nagyon megörültem, hogy az utolsó percekre a sorozat egyre inkább homályba veszni látszó dicsősége visszatér. A finálé izgalmas, zúzós, magával ragadó. Isten lesújt Rómára, Cesare pedig törleszt egy régi adósságot. A legutolsó képsorok pedig szívbemarkolóak. Mindezt támogatja a megint csak pazar színészi játék. Erre az epizódra már jár egy ingatag 7/10.
Hamvazó Szerda
Az előző részhez hasonló közlésmódban láthatjuk a 6. epizódot is, annyi a különbség, hogy ezúttal már Cesare és a Szentatya története nagyrészt együtt játszódik, így a szálak száma pont a megfelelő mennyiségűre csökken. További pozitívum, hogy ezúttal John Maybury rendező remekül fogta meg a forgatókönyv által felkínált lehetőségeket, és remek hangulattal itatta át a jeleneteket. A megváltásra még továbbra is várni kell, de ez már azért emlékeztet az igazi Borgiákra.
Miután Rodrigo megtudja, hogy Cesare végzett Giovanni Sforzával, azonnali hatállyal elrendeli, hogy Lucreziának újra házasodnia kell, hiszen szükség van az új szövetségesekre a közelgő háború okán. A lány ennek természetesen egyáltalán nem örül, hiszen előző férje őt csak tárgyként kezelő, brutális vadállat volt. Cesare eközben a Medici bank eltünedező aranya után ered, Rovere pedig immár a végső fázishoz közelít a pápa elleni merénylet tervével. A pápának elege lesz a Firenzében folyamatosan ellene prédikáló Savonarolaból, ezért tervet sző, hogy eltakarítsa a heves papot a képből.
A történet ezúttal már jóval érthetőbb, és érdekesebb módon van elénk tárva, nem érezzük azt, hogy legszívesebben már kikapcsolnánk a tévét. A lényeg ezúttal egyértelműen a rendezés. Maybury ügyes fogásokkal teszi érdekessé a kissé az előző epizódot ismétlő történetet. És mégis, ez a rész sokkal izgalmasabb, mint az 5. volt. A forgatókönyv nagyon ügyesen szövi bele A választás fináléjának következményeit a 6. részbe, és szépen gondolja tovább a cselekményt. Személy szerint nagyon örültem, hogy kedvenc karakterem a sorozatból, Cesare ezúttal fontos lépéseket tesz azon irányba, hogy később még komolyabb bonyodalmakat kavarjon. Tehát a Hamvazó Szerda a folytatásra is kíváncsivá teszi a nézőt, és egy sorozatepizódnál ez az egyik legnagyobb dicséret.
A színészi játékok ezúttal kiemelkedően jók, a mellékszereplők közül a Savonarolat alakító Steven Berkoff-ot tudom leginkább kiemelni, aki hihetetlen átéléssel hozza a figuráját. Jeremy Irons, François Arnaud, és Holliday Grainger pedig még a megszokottnál is jobban játszanak. Lotte Verbeeknek nagy dicséret jár, hiszen részről részre egyre szimpatikusabban kelti életre Giulia Farneset.
Még mindig lehetne jobb, de ez már megvan egy 8/10.