Kérte: Gaben
Pusztító kétely. Őrjítő bizonytalanság. Totális értelmetlenség. Jacob ( Tim Robbins ) vérfagyasztó pokoljárását mutatja be a film, és a fenti három fogalommal lehet leginkább leírni a hangulatot. Vajon hősünk megőrült, esetleg egy összeesküvés áldozata, vagy tényleg démonok üldözik? A zárójelenetig ezt nem lehet tudni. Addig viszont Jacobbal együtt bejárjuk a szenvedés minden bugyrát, vele együtt kerget őrületbe minket a rengeteg rémlátomás, és végül, ahogy őt is, minket is eltölt a boldogság. De utóbbiig hosszú az út, amit viszont Adrian Lyne pazar rendezése tesz felejthetetlenné.
Jacob vietnami háborús veterán, akire egyszer csak szörnyű rémképek törnek, mindenhol őt üldöző démonokat lát, ráadásul meg is betegszik, és pszichológusa, majd egyik bajtársa is rejtélyes körülmények között veszik oda. Hősünk az egész mögött egy összeesküvést vél fölfedezni, szerinte a hadseregben hallucinogén drogokkal kísérleteznek, melyek előhozzák az agresszív hajlamokat
Az első 15-20 perc fájóan értelmetlennek tűnik, ráadásul rendkívül unalmas is. Viszont miután nagyjából megértjük a látottakat - legalábbis úgy véljük, hogy értjük - pazar élményben lehet részünk. Persze a libabőr garantált, hiszen a Jákob lajtorjája nem éppen leányregény. Egy szó szerinti pokoljárást láthatunk megelevenedni, melyben hátborzongatóbbnál hátborzongatóbb képsorok váltják egymást. Arctalan démonok száguldó kocsik hátsó ülésén, rejtélyes emberrablók, egy angyali csontkovács, és egy borzalmas elmegyógyintézet, telis-tele kényszerzubbonyban üvöltöző őrültekkel, vérrel, levágott végtagokkal, és halált hozó orvosokkal. De a szőke kisfiú is rendszerint feltűnik, aki pedig már oly régen meghalt. A Sátántól való szabadulás gyönyörű szép, szól a zene, és a fényesség lassan az egész képernyőt betölti. Az egész őrület megoldása pedig zseniálisan egyszerű, és szörnyen szívfájdító. Mindent beárnyékol a vietnami háború. A rendszeresen felvillanó flashbackek, a dzsungelbeli borzalom képei a néző fejében is ugyanúgy megragadnak, mint Jacobéban.
A maszkmesterek remek munkát végeztek. Gyakorlottabb horrorosok persze nem fognak az ajtónak rohanni a démonok láttán, viszont egy különös gyomorba rúgást ők is érezni fognak a rémségek által. A forgatókönyv elsőosztályú, a cselekmény, az első negyed órát leszámítva, érdekfeszítően folyik medrében, nem hagy nyugtot a nézőnek. A hangulatra a fényképezés teszi fel a pontot. Természetesen egy percig sem süt a nap, és mintha még jól be is árnyékolták volna a képet, hogy még inkább túlvilághatása legyen az egésznek. A nézőnek végig olyan érzése van, mintha nem is egy amerikai várost látna, hanem magának, a Pokolnak az előszobáját.
Tim Robbins pazar játékot nyújt, egyértelműen lekörözi önmaga A remény rabjaiban nyújtott alakítását. Karaktere maga a két lábon járó kétségbeesés. Jacob összeomlani készül az őt körülölelő káosz közepette, hiszen végig ott lebeg a feje fölött az az eshetőség, hogy nem a világ morzsolódik szét körülötte, csak ő veszíti el a józan eszét.
Maga a megtestesült Káosz. Lynenek ezt a megfoghatatlan jelenséget sikerült filmre vinnie olyannyira hitelesen, hogy a maradandó hatás, és az utólagos hidegrázás garantált.
