Talán még nem írtam le, hogy idén mennyire elégedett vagyok az Oscar - jelölésekkel, beszéljünk bármely kategóriáról. Végre kiegyenlített a verseny, és úgy néz ki, nem a marketing lesz a döntő. Nem igazán tudnám megtippelni például a legjobb filmet. Mindenesetre a jelöltek között ott szemtelenkedik Alexander Payne Utódok című családi drámája, mely ugyan nem 2011 legjobbja, de mindenképpen emlékezetes darab, főszerepében azzal a George Clooneyval, akinek az itt bemutatott játékát még sokszor fogják pozitív szövegkörnyezetben emlegetni.

A történetnek a napfényes Hawaii szigetek adnak otthont, mely a nagyvárosi embernek egyet jelent a feltétlen boldogsággal. Hawaii a gondtalan élet szimbóluma, legalábbis nekünk... Viszont Matt King ( Clooney ) ebben a csodaszép környezetben is pont olyan lelki szenvedést él át, mint ami mondjuk New York belvárosában is egészen nyugodtan rátalálhatna. Felesége balesetet szenved, melynek következtében kómába esik. Nem sokkal később az orvosok közlik vele a rossz hírt, mely szerint a nő soha nem fog felébredni, és már csak a gépek tartják életben. Matt megkezdi a harcot önmagával, régi énjével, és mindent megtesz azért, hogy újra összehozza a családot. Igyekszik több időt szentelni kislányának ( Amara Miller ), és hazahozza idősebb lányát ( Shailene Woodley ), akivel a kapcsolata egy rakás megszáradt kutyaszarral hasonlatos.

Ebből az alaphelyzetből indít az Utódok, hogy aztán Matt könnyedebb, de azért kellően megható pokoljárását nézhessük végig, melynek befejeztével a férfiből új ember lesz, a lányai pedig őszintén ölelik át. Payne a végkifejlet lenyűgöző hatását mindenféle giccs használata nélkül éri el, legfőbb eszközei csupán a Hawaii - i környezet, a mesteri dialógusok, és Clooney fantasztikus arcjátéka. Igen, kétségtelen, hogy az Utódok kapcsán az 50 - et taposó színészről lehet a legtöbbet beszélni, hiszen az Oscar - jelölés teljes mértékben megérdemelt. Tudni kell, hogy itt egy radikális karakterfejlődést vezetnek le az alkotók, e köré épül az egész produkció, tehát a siker Clooneyn áll vagy bukik. Gondolom senki nem haragszik meg, ha elárulom, az Utódok magabiztosan megáll a két lábán, hiszen a színész minden arcrezdüléséből, minden kibuggyanó könnycseppjéből árad a mérhetetlen lelkesedés a karakter iránt.

A mellékszereplők is megérdemelnek néhány szót. Amara Miller színészkarrierjét kezdte az Utódokkal, ehhez képest azonban piszok jól helytáll ebben a nem túl nagy, de azért tehetséget bőven igénylő szerepkörben. Akivel viszont nem voltam kibékülve, az a nagyobbik lányt alakító Shailene Woodley. A karakter sem éppen telitalálat. Az alapötlet, miszerint a lány a szülői oda nemfigyelés miatt elzüllött, jó, csakhogy a figurát rossz irányba viszik el, a színésznő állandó, erőltetett keménykedése pedig kifejezetten idegesítő. Említést érdemel még a Nick Krause által alakított Sid, aki az előbbi csaj pasija. A srác furcsa figura, kezdetben lapáttal ütnénk agyon, viszont hamar a produkció egyik legszimpatikusabb szereplőjévé lép elő. Hogy ennek mi a titka, gőzöm sincs. Matt apósát Robert Forster alakítja. Nem szerepel ugyan sokat, de a néhány megjelenése nagyon erőteljes, és nem kicsit járul hozzá a főhős fejlődéséhez.

A korábban már emlegetett szövegkönyv Payne egyik legnagyobb fegyvere. A narráció elsőosztályú, és a párbeszédek is sallangmentes, letisztult remekművek. Minden szó a cselekmény előbbre vitelét szolgálja, és semmiképpen sem a játékidő húzását. Ebben bizonyára része volt Kaui Hart Hemmingsnek is, aki a film alapjául szolgáló regényt vetette papírra. Továbbá az Utódok büszkélkedhet csodálatos zenéivel is. A betétdalok felejthetetlen, megható hangulatot teremtenek. Ennek titka, hogy a dallamok tökéletesen illeszkednek a Hawaii környezetbe.

Aki egy kicsit is igényes filmnézőnek tartja magát, semmiképp se hagyja ki az Utódokat, mely ugyan szinte biztosan nem fogja megnyerni az Oscar - díjat, de ettől függetlenül számtalan filmművészeti értékkel rendelkezik, melyek miatt mindenki figyelmét megérdemli.