Egészséges gondolkodású, más megnevezéssel a nagy többséghez tartozó emberekként számos jelenség, attitűd, identitás lehet furcsa vagy egyenesen taszító számunkra. Ezek közül a transzexualitás az egyik, ha nem a legneccesebb, hiszen mégis milyen aspektusból vizsgálva érthető meg az, hogy egy férfit valami belső hang arra késztet, hogy feladja eleve elrendelt szerepkörét, és mind testben, mind pedig lélekben nővé váljon. Tom Hooper életrajzi drámán keresztül próbálja bemutatni ezt a kérdéskört.
Einar Wegener (Eddie Redmayne) népszerű festő, aki boldogan él feleségével (Alicia Vikander) Koppenhágában. A pár éppen a gyermekáldást igyekszik összehozni, amikor megkezdődnek, vagy inkább folytatódnak a mindent megváltoztató folyamatok. Einar kezdetben csupán a nejével közösen kigondolt kísérletező játszadozás céljából ölt magára női ruhákat, sminket és parókát, ám az ezekben való létezés egészen új fordulópontot hoz életébe. Einar egyre többször veszi magára női alteregója, Lili külsejét és jellemét, mígnem végleg kijelenti, hogy Isten őt nőnek teremtette, és férfiúi teste nem több egyszerű betegségnél. A betegségeket pedig kezelni szokták...
Két óra sok ebből a témából. Az persze egyértelmű, hogy az Oscar-szezonra gyúrt életrajzi drámáról van szó, ilyen szempontból pedig természetes, hogy érdekes és valamilyen mértékben felzaklató alapanyagot választanak a készítők. Viszont nehezen tudom elképzelni azt, hogy A dán lány sikeres legyen, hiszen gondoljunk csak bele... Vajon mennyi néző fog jegyet váltani egy tömény két órás, transzexuális kálváriára. Olyan dolog ez, ami valószínűleg nem igazán érdekli az embereket. Mindennek tetejébe még csak nem is sikerül olyan sztorit fogni, ami kellően izgalmasan és tartalmasan mutatná be az alapkonfliktust, mint ahogy azt tette például a Büszkeség és bányászélet a homoszexualitás témakörében. Einar Wegener élettörténete valóban szokatlan és megrázó, de ha végiggondoljuk, csupán annyiról szól, hogy egy férfi újra és újra nőnek öltözik, és ebbe a szerepbe egyre hosszabb időszakokra ragad bele. Ezen túlmenően A dán lány nem szolgál valódi cselekménnyel, márpedig ez a nézőnek is fel fog tűnni 60-70 perc után, amikor a sokkszerű hatás elmúlik.
A sokkszerű hatás kétségtelenül Tom Hooper rendezői megközelítésének köszönhető, a direktor ugyanis nem finomkodik, ha már ilyen témát választott, akkor igyekszik a tálalást minél emlékezetesebbre komponálni. Einar belső vívódásai, lelki metamorfózisa erőteljes, naturális drámai csúcspontokban tetőzik, amelyek rövidebb időkeretekben tényleg képesek földhöz vágni a nézőt. Ugyanakkor az is elmondható, hogy Hooper néha meglehetősen kínos képsorokat generál, mintha kifejezetten a ripacskodást próbálná előhozni színészeiből. Tény azonban az is, hogy az operatőri munka kifejezetten izgalmas tud lenni helyenként, nem csupán szép nagy totálokat, hanem ügyesen eltalált beállításokat is láthatunk. Mindez persze varázsát veszti a túlnyújtott játékidő eredményeként.
Eddie Redmayne ismételten megcélozza az Oscar-díjat, de ezúttal tényleg csak az alaptéma miatt van ott a jelöltek között. Alakítása ugyan nem rossz, helyenként kifejezetten gazdag érzelmekben, ugyanakkor gyakran túljátszott, hiteltelen, és fárasztó is tud lenni. Alicia Vikander lazán lejátssza partnerét a színről, neki simán odaítélném az aranyszobrot.
A dán lány merész témaválasztásával valószínűleg maga alatt vágja a fát, de még azok se számítsanak óriási élményre, akik bizalmat szavaznak a produkciónak. Nem rossz, helyenként erőteljes, néha kifejezetten érdekes, de maradandónak nem igazán nevezhető. 6/10.
