Amikor a világra jövünk, velünk együtt megszületik valami más is. A káosz a fejünkben. Az évek alatt fejlődő, bonyolult, végtelenül komplex rendszer meghatároz mindent, amik vagyunk, és befolyásolja az összes lépést, amit a bölcsőtől a sírig teszünk. Érzelmek, gondolatok kavarognak és keverednek a kobakunkban ezáltal generálva életünk útját, cselekedeteink mibenlétét. Tökéletes alaptéma egy komor pszichothriller vagy egy nyomasztó filmdráma készítéséhez. Ám a Pixarnál vannak akkora trollok, hogy családi animációt építsenek fel az ötlet köré.

Amikor Riley megszületik, még csak Derű él a fejében, ám a felhőtlen boldogság mindössze néhány másodpercig tart, hiszen hamarosan megjelenik Bánat is. A Fejhadiszálláshoz később csatlakozik Harag, Majré, és Undor is. Ők azok, akik a felnövekvő kislány minden reakcióját kiötlik és irányítópultjukat használva ezeket a test által kifejezik. Az ő együttműködésük és vitáik eredményeképpen alakul a tizenegy éves gyerek személyisége és helye a világban. A dolgok látszólag rendben mennek, Riley jól megvan hokicsapatával és szerető szüleivel, ám ekkor a család elköltözik messzire az eddigi élet színterétől. Ekkor Bánat leküzdhetetlen késztetést kezd érezni arra, hogy megérintse, és saját hangulatára formálja a Derű által kitermelt meghatározó gondolatokat, az úgynevezett főemlékeket. Nem sokkal ezután egy baleset következtében Derű és Bánat kikerülnek a Fejhadiszállás biztonságából, így Riley agyának egyéb területein keresztül bandukolva kell megtalálniuk a visszautat mert nélkülük három társuk nem képes megfelelően irányítani a kislányt, aki így antiszociális személyiségjegyeket kezd felvenni. A gond csak az, hogy az emberi agy komplex rendszere meglehetősen sok veszélyt tartogat kettő olyan egyszerű, de fontos érzelem számára, mint amilyen Derű és Bánat. 

A Pixar példaértékű, legendás kreativitása néhány év szünet, egy-két, a szokásosnál gyengébbre sikeredett produkció után megrendítő erővel robban vissza a mozikba. Az Agymanók mögött rejlő, zseniális fantázia nemes egyszerűséggel letaglózó. A készítők végtelen részletességgel, elképesztően jól megírt figurákat használva, családbarát pszichológiai tanulmány szintjén mutatják be az emberi agy világát. Az alapvető érzelmek parádéztatása hihetetlenül szórakoztató, ám ami engem még ennél is jobban lenyűgözött, az a fejben rejlő sarokpontok végtelenül ötletes metaforák által való megelevenedése volt. Így a produkció legmaradandóbb elemeiként idézem fel a gondolatvonatot, a Fejhadiszállást, Fantáziaországot, a tudatalatti börtönét, és mindenekelőtt az Álom Stúdiót. Összességében nézve eléggé ijesztő, hogy az Agymanók prezentálásában agyunk úgymond természetes reakciói, és velünk született alaptulajdonságaink mekkora mértékben befolyásolják a világra adott reakcióinkat. Tényleg, mintha önmagunkat rángatnánk dróton.

Na de mindezen túl miről is szól ez a remekbe szabott animációs film? Valaminek a végéről, és valami újnak a kezdetéről. Mert a Pixar olvasatában így hal meg a gyermekkor, hogy átadja helyét egy jóval komplexebb, összetett személyiségnek. Fontos megjegyezni, hogy családi film nagyon ritkán mer ennyire komoly lenni. Márpedig a Agymanók csak másodsorban vígjáték, elsődleges szinten azonban erőteljes érzelmeket, és igazán fontos gondolatokat tálal rendkívül hatásosan, miközben egy személyiségfejlődési mérföldkövet elemez ki meseszerűen, a gyerekek számára is fogyasztható és érthető, de elsősorban a felnőtt nézők szemében sokatmondó módon. A vívódó kiskamasz viselkedésjegyei, gyermekkorunk szomorú kliséi átértelmezve kerülnek bemutatásra. A fejben kibontakozó káosz sodrásában, az egymásután leomló személyiségszigetek árnyékában izgalmas cselekmény bontakozik ki, amely során végig van okunk izgulni Derű és Bánat túléléséért, akik szépen fokozatosan rájönnek arra, hogy egymás nélkül nem sokat érnek, sőt, együtt igazán erősek. Mindeközben pedig azért bőven van okunk nevetni is, hiszen az Agymanók humorvilága rendkívül eredeti és változatos, még ha a főhangsúly nem is ezen a vonulaton van. 

Nem elég, hogy nagyszerű a történet, kiválóak a karakterek, és elképesztően tartalmas a gondolati háttér, de mindez még nagyon jól is néz ki. A 3D animáció majdnem olyan gyönyörű, mint a számomra a stílus csúcsát jelentő Így neveld a sárkányodat filmekben. A karakterkidolgozások elképesztően kreatívak, Riley agyának világa pedig rendkívül változatos helyszínekből tevődik össze, és ez az egész, elképesztően vonzó, magával ragadó fejbéli káosz hihetetlen színkavalkád kíséretében elevenedik meg. A gyönyörű animáció mellett remek jelenetkoreográfiáknak is örülhetünk. Pete Docter és Ronaldo Del Carmen rendezők sodró lendületű, izgalomtól fűtött képsorokkal kényeztetik a nézőt, miközben elképesztő kontraszt bontakozik ki a fajsúlyos, érzelemdús drámai jelenetek és a felhőtlen szórakozást biztosító, viccesebb etapok között.

A Pixar csapata 2015-ben bebizonyítja, hogy az elmúlt évek gyengélkedése csupán rövid távra szólt. Az Agymanók eddig egyértelműen a stúdió legnagyszerűbb alkotása, és jelenleg toronymagasan az év legjobb filmje! Történet a fejünkben dúló harcról, amit agyunk azért vív, hogy Derű ne tűnjön el végleg az útvesztőben. Lehengerlő! 10/10.