Az emberi faj kitartása, kreativitása, és küzdőszelleme kétoldalú koktélban egyesül. Egyrészről elmondható, hogy földi uralmunkhoz borzalmas tettek és kreálmányok sorozata fűzhető, viszont nem feledkezhetünk meg a rengeteg kimagasló teljesítményről, a nagyra törő álmokról, és a lenyűgöző felfedezésekről sem. A huszadik század második fele óta az űrutazás körül forgunk. Minél messzebb akarunk jutni, minél nagyobb eredményeket szeretnénk elérni. Ám a nagy álmok óriási kockázattal járnak. Ahogy azt az Apollo-13 legénysége is megtapasztalta.
Jim Lovell (Tom Hanks) ábrándozva figyeli a tévé előtt, ahogy Neil Armstrong elsőként lép a Holdra. Ő maga is asztronauta, és nagy örömére szolgál, amikor megtudja, hogy a vártnál hamarabb, már az Apollo-13 fedélzetén indulhat küldetésre. A cél a Hold. A legénység három főt számlál, Jimmel tart Fred Haise (Bill Paxton) és Jack Swigert (Kevin Bacon). A kilövés után nem sokkal váratlan meghibásodás történik, és az űrhajósok csakhamar azon kapják magukat, hogy felfedezőút helyett a NASA embereivel közösen próbálják kifundálni, hogy miként juthatnának élve vissza a Földre.
A forgatókönyv nagy erénye, hogy lehetőségeihez mérten nem szarozik, William Broyles Jr. és Al Reinert írók igyekeznek a lehető legkevesebb fölösleges epizódot beiktatni a történetbe. A történelmi igaz sztori nyilván tusba fogja őket, és kénytelenek néhány rendkívül zavaró mértékben időhúzó szakaszt beiktatni az összképbe, de az esetek többségében azért szépen kivágják magukat. Ügyes hangsúlyozás kíséretében kerül bemutatásra a hirtelen lecsapó kudarc, a későbbiekben pedig többnyire hatásos a fokozatosság, amelyet felhasználva a szkript prezentálja a megújuló küldetés lefolyását. A karakterek lelki világának elemzése, és a történet lélektani háttere kétségtelenül jelenlévő elemek az alkotásban, ám a forgatókönyv ezen vonulatát azért lehetett volna még fokozni.
Ron Howard általában nagyszerű életrajzi filmjei között az Apollo-13 némiképp visszafogottabbnak tekinthető mű. A rendező munkája összességében jó, de nem kiváló. Howard a korrekt bevezetés után belő egy alaphangot, amit sikeresen tart is, viszont a mű végéig nem produkál kimagasló hangulati csúcspontokat, amikre bizony szükség lenne időnként. A befejező jeleneteket azonban nagyon szépen kikerekíti a karmester, az utolsó percek rengeteg feszültséget és eszméletlen katarzist szállítanak. A látványeffektek egészen professzionálisak, kiválóan simulnak a mű atmoszférájába és generálnak néhány nagyszerű jelenetet. James Horner zenéje néhány eltúlzottan "hazafias", dicshimnuszos dallamtól eltekintve egészen kiváló.
Tom Hanks nagyszerűen teljesít a főszerepben, hozza a tőle mindig elvárható, maximális hitelességet. Parádézni karakteréből kifolyólag nyilván nem tud, de így is magasan a legjobb a gárdából. Bill Paxton többnyire szépen helytáll, de nála jobb Kevin Bacon. A kisebb szerepeket magukra vállaló aktorok közül Ed Harris-t és Kathleen Quinlan-t kell megemlíteni, hiszen mindketten egészen kiválóan hozzák figuráikat.
Az Apollo-13 jó film, de nem kirobbanó alkotás. Lehetséges, hogy nem volt sokkal több az alapanyagban, de a forgatókönyv finomításával, illetőleg a hangulat erősebbé fokozásával véleményem szerint feljebb is lehetett volna tornázni azt a gyengécske 8/10-et.
