A Baljós árnyak olyan volt, mintha George Lucas kizárólag az általános iskolás közönség számára készítette volna, A klónok támadása remek alapötlete pedig elcsúszott a rémesen gyenge körítés sikamlós talaján. Az annak idején csodát alkotó író-rendezőnek valami nagyot kellett mutatnia harmadik nekifutásra, hogy ne essen ki végleg a rajongók kegyéből. A Sith-ek bosszúja számára jó előjel volt, hogy az előzményfilmek közül a kronológia szempontjából ez a sztori áll a legközelebb az eredeti trilógiához, vagyis jogosan várhattunk egy-két tónussal sötétebb hangulati világot, komolyabb hangvételű történetmesélést, és a sötét oldal felkapaszkodásának hatásos bemutatását.
És valóban, ez a film már tényleg jól sikerült!
Három éve dúl A Klónok Háborúja. A szakadárok élén, közvetlenül Dooku gróf (Christopher Lee) alatt, a szerves és mechanikus összetevőkből kirántott mutáns, Grievous tábornok áll. Az ellenség elrabolja Palpatine főkancellárt (Ian McDiarmid), akinek kiszabadítására indul két bátor Jedi lovag, Obi-Wan Kenobi (Ewan McGregor), és vakmerő tanítványa, Anakin Skywalker (Hayden Christensen). A mentőakciót követően Anakint nagyszerű hírrel lepi meg felesége, Padmé (Natalie Portman), aki továbbra is Naboo szenátoraként van jelen a Köztársaság fővárosában. Ám a látszólag pozitív irányba induló cselekményre hamarosan sötét árnyak borulnak, amelyek szépen fokozatosan a pánikba, majd az őrületbe kergetik az ifjú Skywalkert, aki így végül tálcán kínálja magát a Sith nagyúr, Darth Sidious számára. És mielőtt a Jedik észbe kapnának, a Sötét Oldal új életre kel...
Ahogy az előző két részt, úgy ezt a filmet is fiatalabb koromban láttam utoljára, bár azért nem olyan régen, mint a korábbi alkotásokat, hanem valamikor korai gimnazista koromban, amennyiben emlékezetem nem csal. Egy egészen kicsit tartottam az újranézéses csalódástól, de aggodalmam szerencsére alaptalannak bizonyult. Tény, hogy nem nyűgözött le annyira a produkció, mint hajdanán, de azért örömmel nyugtáztam, hogy A Sith-ek bosszúja, bizony, ott van a szeren.
Nagy élmény megtapasztalni, hogy George Lucas a harmadik körben végre komolyan veszi saját történetét, és egy rendkívül szórakoztató, magával ragadó űroperát rendez, ugyanakkor ezúttal már nem feledkezik meg az eredeti trilógia maróan sötét atmoszférájáról sem, és valóban, a hangulati töltetett alapos erőkifejtéssel taszítja a Sötét Oldal árnyai közé. Nagyszerűen van bemutatva a folyamat, amelynek keretein belül Anakin szép fokozatosan elveszíti a józan eszét, és vakon sétál Sidious karjaiba, hogy végül teljesen elnyelje a sötétség, és a név, ami a későbbiekben egy egész Galaxis sorsát fogja definiálni: Darth Vader. Egészen euforikus hatással van a nézőre a mozzanat, amelyben a film során először illetik a főszereplőt ezzel a névvel, és már érezzük is, hogy bizony, ez az alkotás már színvonalban is közelebb van az eredeti Star Wars-hoz, mint a korábbi kettő előzményfilmhez. A hangulat a játékidő vége felé haladva egyre sötétebb, a 66-os parancs kiadásával valami megtörik, a fény hatalma megcsappan, és eme nagy fordulópont után új játék kezdődik. Megszületik az I. Galaktikus Birodalom és mi végre igazi, hamisítatlan Star Wars kalandot látunk. Nem a Baljós árnyakat érezzük ki az Erőből, hanem a Csillagok háborúját, a generációkon átívelő, megrendíthetetlen, brutálisan nagy sikert, aminél semmi nem volt nagyobb hatással a popkultúrára. Természetesen A Sith-ek bosszúja nem érhet fel az eredeti filmekhez, de jó látni, hogy Lucas ebben az alkotásában végre újra megtalálta azt a hangját, amire a nézők már 1999-ben számítottak. Anakin és Padmé szerelmi szála még mindig szirupos, de ezúttal már tényleg csak helyenként, és nagy örömünkre a nagymértékű ostobaságok is elmaradnak.
Látvány terén a korábbi két filmmel sem voltak komolyabb gondok, ám amit A Sith-ek bosszúja produkál, az nem más, mint maga a vizuális orgia. Kezdjük azzal, hogy A klónok támadása után kifejezetten derűs élmény ilyen sok látványos fénykardcsatát nézni. Már a filmet nyitó nagyszerű űrcsata után láthatunk párbajt, ugyanis hőseink Dooku gróffal csapnak össze. A későbbiekben Obi-Wan megvív Grievous-szal, Yoda mester pedig Darth Sidious-szal. És természetesen nem feledkezhetünk meg Obi-Wan és Anakin bődületes összecsapásáról, ami elképesztően erőteljes finálét prezentál a számunkra. A helyszínrajzok is csodálatosak. A Mustafar lávabolygó kiváló környezetet biztosít mester és egykori tanítványa összecsapásának, a wookiee-k bolygója, a Kashyyyk gyönyörűen mutat, és a Grievous búvóhelyéül szolgáló planéta általunk látható része is szépen kidolgozott látványtervezői munka eredménye. A csodás helyszíneket nagyszerű akciójelenetekkel töltik fel az alkotók, elég csak Obi-Wan és Grievous üldözéssel tarkított csatájára, vagy a wookiee-k harcára gondolni. A különböző CGI-lények nagyszerűen mutatnak. Grievous tábornok kidolgozása elképesztően kreatív, és Kenobi sárkánya is odavág. A látványorgiához ismételten John Williams szolgáltat kifogásolhatatlan zenei aláfestéseket.
Hayden Christensen sokkal jobban helytáll ezúttal, mint A klónok támadásában. Már nem irritáló, sokkal nagyobb mértékben komolyan vehető teljesítményt produkál a fiatal színész. Ewan McGregor természetesen nagyon jó, Ian McDiarmid viszont egyenesen zseniális. A színész hátborzongató hitelességgel kelti életre a Sith nagyurat.
A Sith-ek bosszúja magasan az előzménytrilógia legjobb része, sőt, tulajdonképpen az egyetlen jó része. Kettő közepes alkotás után George Lucas végre odavágott a rajongóknak! Erőteljes 8/10.
