Valószínűsíthető, hogy a Star Wars-rajongók többsége csalódott a franchise első előzményfilmjeként bemutatott Baljós árnyakban. Én magam szerettem a filmet gyerekkoromban, azonban nemrég újranéztem felnőtt szemmel, és ahogy azt olvashattátok is, bizony, életem talán legnagyobb újranézéses kiábrándulását éltem meg. A Baljós árnyak után három évet kellett várni a javítási lehetőségre.

A klónok támadása azonban csak tovább rontotta a helyzetet...

A történet az előző rész után tíz évvel játszódik. A Köztársaságot veszély fenyegeti, hiszen sorban válnak ki a bolygórendszerek, hogy csatlakozzanak a Dooku gróf (Christopher Lee) által vezetett lázadó szakadárok csoportjához. A Naboo egykori királynője, Padmé Amidala (Natalie Portman) ezúttal szenátorként érkezik a Szenátus gyűlésére, ahol egy hadsereg felállításáról fognak szavazni. Valaki azonban nagyon nem szeretné, ha a nő megjelenne a Szenátusban, ugyanis Padmé ellen merényletet követnek el. A szenátor túléli a támadást, ám a későbbi biztonság érdekében a Jedi Tanács testőröket rendel ki mellé, méghozzá régi ismerősöket, nevezetesen Obi-Wan Kenobi mestert (Ewan McGregor) és tanítványát, az ifjú Anakin Skywalkert (Hayden Christensen). 

A sztorimagként funkcionáló klónhadsereg nagyszerű eleme a forgatókönyvnek, hiszen kreatív, gondolatébresztő, és eléggé ijesztő ötletről van szó, amit amúgy sikerül is jól kibontani a mű során, legalábbis nagyjából. Viszont, amit a klóntéma köré felépített ez a drága George Lucas, azt nagyon nehezen lehet nem kész tragédiának nevezni. Obi-Wan nyomozása a rejtélyes módon megrendelt sereg után alapvetően érdekes, de közel sem eléggé izgalmas, ráadásul túl hamar pont kerül a végére, és aztán már csak az amúgy papírvékonyságú karakterrel bíró főszál elvarrása következik. Ám ettől függetlenül ez az alkotás is közel két és fél órás. Na, de hogy lehet ez? Hát úgy, hogy a köztes időket kitöltötték a szerelmi szállal. Anakin és Padmé turbékolása a film játékidejének közel felét teszi ki, és ezzel még nem is lenne gond, hogyha a szerelmi kapcsolat kialakulása nem lenne unalmas, érdektelen, és mérhetetlenül nyálas. Ani homokos eszmefuttatása viszi a prímet, ez a gyöngyszem ugyanis überciki. Igazán élelmes negatív karaktert sem kapunk ezúttal, hiszen a Sith nagyúr még a háttérben van, az amúgy fantáziadúsan megálmodott Dooku pedig alig szerepel a 140 perc során. Néhány jelenet erejéig láthatjuk, ahogy Anakint meglendíti a sötét oldal szele, de a buckalakós, amúgy tényleg elképesztően erős blokkot leszámítva ez a vonulat nem szállít igazán emlékezetes képsorokat. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy A klónok támadása sajnos gyakorta ostoba módon lépteti tovább a cselekményt. Nehogy már Obi-Wannak és Yoda mesternek pisis Jedi növendékek segítsége kelljen ahhoz, hogy kitalálják, az adatokat valaki törölte! Ja, és Padmé komolyan, de most tényleg komolyan Jar Jar KIB*SZOTT Binks-t teszi meg helyettesének a Szenátusban?!! Komolyan!!???

A látványvilág összességében ezúttal is fantasztikus, ahogy a Baljós árnyak esetében, úgy itt sem lehet panaszunk a vizuális megoldásokra. A különböző űrhajók, és járművek jól mutatnak, a CGI-lények pedig egyenesen lenyűgözőek. A film fináléját indító aréna-kivégzés során felvonultatott három szörnyeteg mindegyike csodálatos, és itt a változatosság szempontját is fontos megemlíteni. Az akciókoreográfiákra sem lehet panaszunk. Obi-Wan és Jango Fett aszteroidamező-beli üldözése lenyűgözően magával ragadó, de kétségtelenül a nagy finálé taglózza le igazán a nézőt. A grandiózus, sokszereplős csata egyszerűen elképesztő. Izgalmas, változatos, erőteljes. Ám, hogy a hatásnak élét vegye, Lucas a rend kedvéért felhúz bennünket egy botrányosan unalmas fénykardcsatával, amelynek erejét valamelyest Yoda képes emelni, úgy ahogy, bár ezúttal valahogy a Star Wars-univerzum egyik legjobb karaktere is kevésnek bizonyul. John Williams zenéje azért továbbra is nagyon szépen a helyén van.

McGregor jól hozza Kenobi mestert, aki érzésem szerint időnként a kelleténél jóval házsártosabb. Darth Vader jól ismert, kultikus képének nem tesz jót a tény, hogy a fiatal Anakin tulajdonképpen nem több egy nagyképű, hisztis hülye gyereknél. Ehhez mérten Hayden Christensen játéka eléggé irritáló. Samuel L. Jackson Windu mesterként szépen helytáll, azonban a prímet kevés jelenete ellenére is Christopher Lee viszi, aki itt már bizony 80 éves volt, de ez meg sem látszik rajta. Persze, játéka fitt megjelenésétől függetlenül kiváló.

Az előzménytrilógia második része sem lett az igazi. Gyenge történet, szirupos szerelmi szál, és bosszantó ostobaságok jellemzik az összképet, amit azért a lenyűgöző látványvilágnak sikerül pozitív töltetekkel is megszínesítenie. 6/10.