Úgy tűnik, így fog zajlani ez az évad, a téli szünetig legalábbis mindenképpen. A három futó szálat a készítők a jelek szerint nem párhuzamos történetvezetés útján fogják bemutatni nekünk. Ehelyett teljes epizódokat szentelnek a különböző szereplőcsoportoknak. Reméltem, hogy ez nem így lesz, mert ezáltal több hetet kell várnunk a szálak folytatására. Ugyanakkor az is igaz, hogy a Washington-expedícióra fókuszáló ötödik epizód valószínűleg közel sem sikerült volna ennyire ütősre abban az esetben, hogyha más szálak is helyet kapnak ebben a negyven percben. Mennyire ütősre?
Ennyire:
Kezdetben mondjuk nem tűnt túlságosan kecsegtetőnek a helyzet, ugyanis az epizód egy nagyon, de nagyon túlnyújtott dumaszínházzal kezdett, ami alapján máris az évad eddigi legunalmasabb részét vizionáltam magamban. Hál' Istennek, mint derült égből villámcsapás, úgy érkezett a váltás a látványos buszbaleset képében. Ezt követően meghallgattam a még mindig zseniális főcímzenét, majd érkezett egy bitang erős akciójelenet zombikkal, vérengzéssel, ahogy azt kell. A buszból kitörő szereplők kegyetlenül vetik bele magukat az élőhalottak halott halottá változtatásába, és ami miatt ez a képsor kiemelkedik a sorozat átlaghentelései közül, az nem más, mint a lenyűgöző operatőri munka, ami dinamikussá, és könnyen átláthatóvá teszi a zúzást. Ám ez csak a bevezető, hiszen érkezik az epizód során még egy kaszabolós jelenet, ami egyből a sorozat eddigi egyik legerősebb hentelésévé avanzsál. Eugene megmutatja, mi fán terem a tűzoltótömlő. A képsor durván kiakasztja a badass-mérőt.
Természetesen, ahogy az a jó TWD-részhez illik, a látványosan brutális képek ezúttal is csak egyfajta összekötő kapcsot képeznek a drámai szakaszok között, hátteret adnak a komoly tartalom kiteljesedéséhez. Ezúttal utóbbi leginkább Abraham (ja, az a vörös bajszú csávó) karaktere körül épül fel. Láthatunk egy igazán nyomasztó flashback-szálat, ami nem mellesleg a remek zárójelenetet is prezentálja, a jelen eseményei során pedig mélyebben megismerhetjük a figura elszánt jellemét. Az epizód vége felé elharapódznak az indulatok, magasra szökik a feszültség, ám ez még semmi, mert gyomrosként érkezik egy megdöbbentő fordulat, ami valóban sokként éri a nézőt (persze csak abban az esetben, hogyha egyik kedves kommentelője nem spoilerezte el neki a kulcsfontosságú momentumot egy korábbi bejegyzéshez írt hozzászólásában - de komolyan, mekkora szemétség ez!). És csak azért, hogy minden a helyére kerüljön, örömmel konstatálhatjuk, hogy Glenn még mindig tud irritáló lenni.
Nagyon jó részt sikerült összehozni a Washington-brigád köré, megy rá a 9/10, de jövő héten már tényleg újra Rick gyilkos tekintetét akarom látni!