Drakula, a vámpírgróf karaktere Nosferatuként futott az első komolyabb filmes adaptációban, amelynek készítői nem rendelkeztek Bram Stoker regényének jogaival, ezért kellett megváltoztatniuk a főhős nevét. Tod Browning 1931-ben hozta el a máig méltón horroretalonnak számító, Drakula című filmet, amelyben Lugosi Béla öltötte magára a gróf köpenyét. Az azóta eltelt, közel egy évszázad leforgása alatt a híres vámpír számos fajta manifesztációját láthattuk már a vásznakon megelevenedni. Ezúttal az elsőfilmes Gary Shore rendező próbálkozott meg a témával. És, hát...

...ha más nem is, a próbálkozás mindenképpen dicsérendő.

Vlad (Luke Evans) erdélyi nemes család sarja, akinek otthona a Drakula-kastély. Ám gyermekkorában nem itt élt. Királyi túsz volt a török szultán mellett. Felnőtt férfiként, hercegként már ismét várában lakik, és az őt megillető trónon ül. Már örököse is van. Egy kezdetben ünnepi hangulatú napon török követ érkezik a kastélyba. Ura, Mehmed (Dominic Cooper) parancsát hozza, miszerint Vlad népének fiataljai be kell, hogy vonuljanak a török seregbe, és onnantól kezdve janicsárokként kell élniük és harcolniuk. Emellett a szultán a trónörököst is kéri, mint túszt. Vlad nem hajlandó engedelmeskedni, és szembeszáll a törökkel. Mivel az ellenség hatalmas túlerőben van, a herceg kénytelen alkut kötni egy sátáni lénnyel. Egy vámpírral (Charles Dance). Hősünk ezáltal elindul az úton, amelynek végén már nem Vlad, hanem Drakula lesz a neve.

A próbálkozás dicsérendő, de dicsérje, akinek hat anyja van. Ez a film ugyanis borzalmasan rossz. Shore jóformán teljesen képtelen bármiféle életképes atmoszférát teremteni. Pofátlanul majmolja a 300-at, amibe belekever az alapokhoz szinte egyáltalán nem is illeszkedő vámpírvonulatot (ami pedig ugye pont a lényeg lenne), majd teljesen összebarmolja amúgy sem túl gusztusos főztjét, és létrehozza a valaha általam látott egyik legkevésbé komolyan vehető, legidiótább, legüresebb dark fantasyt. A csatajelenetek esetében azért feltűnik némi kreativitás, és akad egy-két valóban szép koreográfia, de összességében az összecsapások bemutatása rendkívül, szinte már hihetetlenül unalmasra sikeredett. A rángatózó kameramozgás pedig csak hab a tortán.

De most komolyan, próbáljatok már komolyan venni egy filmet, aminek az elején egy kb. tízéves kissrác idegesítő, mutáló hangon szavalja a bevezető, narráló monológot, ami körülbelül olyan színvonalon van, mintha egy nyolcéves, kétségtelenül lelkes kisfiú írta volna, miután ledarálta A gyűrűk ura-filmeket. Egy ilyen indítás után nem lehet sok jót várni a produkciótól, és ezt a képet a mű abszolút meg is erősíti az elkövetkező másfél órában. A történet botrányos katyvasz, a cselekményvezetésben semmi fantázia nincsen, a karakterek egydimenziósak, és kicsit sem érdekesek. Ez utóbbi különösen fájó a főgonosz esetében, aki borzasztóan vérszegény figura. A Drakula-történet újszerűnek szánt átértelmezése mérhetetlen mennyiségű ostobaságot, egy faék szintjére leegyszerűsített megoldásokat, és rengeteg érdektelen unalmat hord magában, és mindezt kegyetlenül a néző arcába zúdítja. És ezt még csak nem is látványosan, hanem élettelen fényképezés, és fantáziátlan vizuális effektek kíséretében teszi.

Luke Evans meglepően jól alakít fantáziátlan szerepében. A színész gyakorlatilag szarból épít várat azzal, hogy valóban szépen helytáll Drakulaként. A mellékszereplők azonban értékelhetetlenül rosszak, mindannyian kritikán alul teljesítenek. A kivételt természetesen Charles Dance képezi, aki nyilvánvalóan azért kapott helyet a produkcióban, hogy a Trónok harca-rajongók is beüljenek rá.

Bugyuta óvodás-fantasy lett Az ismeretlen Drakula. Kicsit sem szórakoztató, egyáltalán nem izgalmas, és mellőz bárminemű jelentékeny hangulatot. 3/10.