Generációk nőttek fel Walt Disney meséin. Évtizedeken át érkeztek a meghatározóbbnál meghatározóbb rajzfilmek, amiket hosszú listába szedve lehetne sorolni. Az oroszlánkirály volt az utolsó igazán nagy dobás, még 1994-ben, majd érkezett még néhány emlékezetes darab, úgy mint a Mulan vagy a Tarzan. Azonban a régi fény, a csillogás, a felhőtlen meseélmény, a magával ragadó kreativitás szépen fokozatosan elveszett. Felejthető egyszer nézős alkotások érkeztek, és számomra ebből a kategóriából a sokak által istenített Rontó Ralph sem tudott kilépni. Tavaly megérkezett a Jégvarázs, ami a hercegnős-varázslós vonalat képviseli. Az általános pozitív visszhang, és az Oscar-díjak azt sugallják, hogy sikerült visszahozni a régi fényből valamit.
Ezúton jelentem, hogy a sugalmazás hamis.
Elsa és húga, Anna hercegnők. Az idősebbik nővér varázserővel rendelkezik, képes havat és jeget teremteni, és bármit megtud fagyasztani. Amikor a két kislány egyik éjszaka leszökik a palota csarnokába játszani, Elsa véletlenül pofin küldi Annát egy jégsugárral, aki ezután annyira kidől, hogy csak a kőnek álcázott trollok tudják magához téríteni. Elsát ezt követően elzárják a külvilág elől, Anna emlékeit pedig törlik a trollok. A szülők nem sokkal ezután életüket vesztik egy tengeri út során, így miután Elsa felnőtté érik, királynővé koronázzák. Véletlenek szerencsétlen egybeesésének köszönhetően a lány varázserejéről lehull a lepel, a nép pedig alaposan megrémül. Elsa haraggal vegyes ijedtségében fagyos télbe borítja az egész országot, majd elszökik az erdőbe. Anna rögvest utána ered, és a kalandban hamarosan csatlakozik hozzá Kristoff, a fiatal jégszállító, az ő rénszarvasa, illetve a látens homoszexuális hóember, Olaf.
Nem rossz ez a film, de az az igazság, hogy nem is jó. Erős közepesként nyugodt szívvel jellemezhetjük, de az óriási ajnározás, amit mindenfelé kap, nem megérdemelt. A célközönség értelemszerűen az 5-10 éves kislányokban merül ki, de ilyen szempontból az alkotók ettől függetlenül túlzásba estek. Nem baj, hogyha egy animáció alapvetően a gyerekeknek szól, de az már probléma, hogyha a produkció egyáltalán nem, vagy csak mérsékelten élvezhető az idősebb korosztályok képviselői számára. Mert a Jégvarázsban vannak jó poénok, akad egy többnyire életképes cselekmény, és színvonalasan megírt karakterek is tiszteletüket teszik, ám az összkép túlságosan szirupos, naiv kisugárzású, és tulajdonképpen nem is nyújt semmi újat. Ráadásul kapunk még egy nagyon erőltetett tanmese-vonulatot is, ami a kislányoknak beszél arról, hogy idegenekbe nem szabad azonnal belehabarodni, mert jön a vér és a halál és az erőszak, és a sátáni kacaj, MUHAHAHAHA!
A karakterek megérdemlik a külön bekezdést, mert a különböző figurák valóban nagy pozitívumai a filmnek, és igencsak élvezhetővé teszik az összképet. Anna alakja nekem nagyon tetszett, bejött a hercegnő vagánysága, lazasága, és még a naivitás is jól állt neki. Elsa jól működik a saját képességei rabjaként szenvedő királynőként, Kristoff pedig szimpatikus a szerencsétlen kisugárzású szegény gyerekként. Viccesebb figurák gyanánt a gyökérkedő rénszarvast és Olafot kapjuk, akik szépen szállítják is a humoros másodperceket, bár fergeteges módon röhögtető jelenetekről azért nem beszélhetünk.
A Jégvarázsban kínosan sok az éneklés, és ez elsősorban azért zavaró, mert a dalbetétek nagy része funkciótlan, értelmetlen, és unalmas. Kivétel természetesen akad, az Oscar-díjas Let It Go (azaz a Legyen hó) például valóban nagyon jó kis nóta. Az animáció nagyon szép. Kedves, a meseatmoszférát remekül megteremtő képeket kapunk, amelyeket a készítők eléggé szirupos, kislányos, de kétségkívül elragadó színvilággal bolondítanak meg. Jól áll a filmnek, hogy a karakterek nem karikaturisztikusak, hanem emberszerűek.
Egyszer meg lehet nézni a Jégvarázst, ha másért nem, a kíváncsiságunk enyhítése végett, de nagy durranásra ne tessék számítani. 6/10.
