Az írás spoileres!
Sokat lehetne vitatkozni azon, hogy vajon mi a legveszélyesebb munka a világon. Egyértelmű győztest kihozni gyakorlatilag lehetetlen, de a top3-ban kétségtelenül ott szerepel a beépülés. Rendőrök, és ügynökök, akik akár hosszú éveken át élnek a maffia kötelékében egy bizonyos jobb ügy érdekében. Eközben állandó osztályrészük a rettegés, hiszen nem tudhatják, hogy alteregójuk kihúzza-e a küldetés végéig. Mert az igazságra bármikor fény derülhet. És a kérdés végig ott lóg a levegőben. Vajon hazatér-e még?
Vajon hazatér-e még valaha Donnie Brasco? Vagyis Joe Pistone. Vagy kicsoda?
Az igaz történet egy FBI-ügynökről, név szerint Joseph D. Pistone-ról (Johnny Depp) szól, aki Donnie Brasco álnéven beépül a New York-i szervezett bűnözés világába. Pártfogóra talál a maffia nagy öreg megoldóembere, Lefty (Al Pacino) személyében. Miközben folyamatosan teszi jelentéseit szövetségi főnökei felé, egyre feljebb kerül a bűnözői ranglétrán, ám így munkája egyre több időt és energiát igényel, aminek következtében romba dőlni látszik a házassága. A talaj egyre forróbb, de Joe nem akar kiszállni. Mert akármekkora rohadék ez a Lefty, mégiscsak az ő jó barátja, és pártfogója...
Hol van a határvonal a bűnöző és a bűntelen között? Mindannyiunkban ott rejtőzik a veszedelem? Ott van a fenevad, ami csak arra vár, hogy megadjuk neki a kezdőlökést? Lehetséges. Ezt a filmet nézve legalábbis biztosan így gondolkodunk, hiszen Mike Newell műve kiválóan mutatja be a jó és a rossz határmezsgyéjére sodródó, egyre inkább vívódó ügynök figuráját. Miközben Joe igyekszik elvégezni feladatát, a másik oldalon feltűnik a testvériség, hiszen Lefty maga az illusztráció a betyárbecsület szócikke mellett a lexikonban. 26 embert ölt meg. És mégis végtelenül szimpatikus. Tehát igen, a gengszterfilmek kifacsart, megvadítóan őszinte atmoszférája a Donnie Brasco-ban is tökéletesen működik. Jelen van a zsigeri kegyetlenség, és a jól ismert, rokonszenves lazaság is.
A Donnie Brasco elsősorban a New York-i gengsztervilág részletes, és sallangmentes bemutatását tűzi ki célul maga elé, illetve a beépített ember viszontagságait veszi górcső alá. Eme előbbi két szempontból nézve a film gyakorlatilag tökéletes. De! Sajnálatos módon ez a cselekményvezetés rovására megy. Ha nagyon gonosz akarok lenni, akkor azt is mondhatnám, hogy ebben a műben gyakorlatilag semmi sem történik. Ez persze túlzás, de tényleg fájóan kevés a cselekmény szintjén történő esemény. Az utolsó húsz percre azért beindulnak a történések, de ekkorra már sajnos túl erős nyomot hagyott bennünk az ezt megelőző, enyhén unalmas másfél óra.
Al Pacino-nak messze nem ez élete alakítása. Persze, korunk egyik legnagyobb színészlegendája nagyon szépen helytáll, és jól hozza a végtelenül szimpatikus Lefty figuráját, de nem remekel. Márpedig Pacino-tól a remeklést szoktuk meg. Johnny Depp azonban fantasztikus. A főszereplő zseniálisan hiteles játékot produkálva mutatja be a sötétségbe vezető úton botorkáló karakterét. Említésre méltó még Michael Madsen, aki a negatívak között is nagyon negatív figuráját ügyesen hozza.
A befejezés gondoskodik róla, hogy a lehető legjobb emlékkel búcsúzzunk a műtől. Mert itt ér véget az út, itt tisztul ki a kép. Itt derül ki, hogy Joe miért is csinálta végig a tortúrát. Egy rohanvást összecsapott, közönség nélküli ceremónia kedvéért, ahol egy köcsög, aki még a nevét se bírja rendesen kimondani, gyorsban hozzácsap egy jelentésmentes érdemérmet, és egy ötszázdolláros csekket. Kibaszott ötszáz dollárt! És ezután Joe-t, miközben Patrick Doyle gyönyörű szép filmzenéje szól, a felesége szólongatja. Arra kéri férjét, hogy menjen haza. De mi, nézők, a főszereplő tekintetét elnézve jól tudjuk, hogy Joe Pistone soha többé nem tér haza.
Örökre elveszett Donnie Brasco bűvkörében. 8,5/10.