Nicolas Cage kétségtelenül a '90-es években élte aranykorát. A színész egymás után kapta meg jobbnál jobb filmek főszerepeit. Egymás után érkeztek olyan címek a színésszel a középpontban, mint a Las Vegas, végállomás, A Con Air, az Ál/Arc, az Angyalok városa, vagy éppenséggel a 8 milliméter. És ebben a sorban ott bujkál Michael Bay rendezése, A szikla is, amelyben Cage Sean Connery partnereként akciózhatott.

Stanley (Cage) az FBI legjobb toxikológusa. Amikor a kiábrándult katona, Hummel tábornok (Ed Harris) és az őt követő bajtársak elfoglalják az Alcatrazt, túszul ejtenek 81 turistát, és egy újonnan kifejlesztett, halálos gáz bevetésével fenyegetőznek, a krízishelyzet megoldása érdekében azonnal őt hívják a fejesek. Stanley hatástalanítani tudja a VX-gázzal felszerelt rakétákat, ám hogy feladatát teljesíthesse, egy kommandós csoportot adnak mellé, valamint egy valódi szabadulóművészt, az egyetlen embert, aki képes volt megszökni az Alcatrazból. Ő John Mason (Connery), akinek a létezése hétpecsétes titok, de most, harminc évig tartó raboskodás után a segítségére van szükség. Mert csak ő tudja, hogy miként lehet észrevétlenül bejutni a Szikla területére.

Hummel tábornok motivációja remekül lett kitalálva, és ennek hála, a történet mögé kerül némi gondolati mélység, ami az USA-ért harcoló, majd elfeledett katonákat, és az ő családjaikat állítja a középpontba. Azonban az a gond, hogy ezt a tartalmi töltetet a film épphogy csak megpendíti, és nem foglalkozik vele komolyabban. Stanley szimpatikus főhős, remek ötlet volt olyasvalakit megtenni központi karakternek, aki amúgy nem terepügynök, nem egy született akcióhős. Mason figurája egy kissé el van bagatellizálva. Vicces öreg bácsiként van beállítva, és ez sokszor nagyon idiótán veszi ki magát. És ha már idiótaság! A szikla a kelleténél sokkal több bugyuta momentumot tartalmaz. Az állandó viccelődésnek egyszerűen nincs létjogosultsága ebben a történetben, a poénok 90%-a teljesen fölösleges, bár meg kell hagyni, hogy a maradék 10 azért egész jól működik. Meg persze arról az óriási logikai hülyeségről se feledkezzünk meg, amelynek keretein belül Mason inkább romba dönti a fél várost, és rengeteg ártatlan ember életét veszélyezteti, ahelyett, hogy egyszerűen csak követelné, hogy találkozhasson a lányával, mielőtt megkezdődik a küldetés. Oké, hogy kellett egy látványos autósüldözés, de ilyen tálalásban valahogy nincsen semmi értelme. Na, de ne higgyétek azt, hogy én a Pokolra kívánom ezt a forgatókönyvet, ugyanis összességében nem rossz, a cselekményvezetés második fele kifejezetten érdekes, változatos, bár az a zárójelenet már nagyon nem kéne.

Michael Bayt már ekkor sem kellett félteni, ugyanis a direktor ahol csak tud, tör, zúz, és robbant. Kegyetlenül csinálja, de ugyanakkor nagyon stílusosan is. Az autósüldözés valóban magával ragadó, és látványos, a tűzpárbajoknak pedig súlya van, hatásuk erőteljesen csapódik le a nézőben. A géppuskaropogás mellé érkező enyhe kamerarángás kiváló adaléka a lövöldözős jeleneteknek. Nem mehetünk el szó nélkül a finálé mellett sem, amit Bay maximális profizmussal rendez meg, az összkép egészen epikus. Ugyanakkor úgy érzem, hogy Baynek annyira elvonták a figyelmét az akciójelenetek, hogy a színészvezetésre már nem fordított elegendő figyelmet.

És az az igazság, hogy a színészgárda tagjai önhatalmúlag sem erőltetik meg magukat komolyabban. Nicolas Cage teljesen korrekt játékot produkál, komolyabb panaszunk nem lehet rá, de ugyanakkor azt is meg kell említeni, hogy a színész a kötelezőn túl semmi pluszt nem nyújt. Sean Connery esetében hasonló a helyzet. Az úriember tisztességesen végigpedálozza a játékidőt, de nem érezzük a színészlegenda súlyát a vállunkra telepedni. Ed Harris alakítása kapcsán elmondhatjuk, hogy a színész valamelyest kiemelkedik a gárdából, de azért nem annyira, hogy ajnározást érdemeljen.

Annyit még mindenképpen le kell írnom, hogy Nick Glennie-Smith és Hans Zimmer egészen hangulatos filmzenét raktak össze, ami ráadásul jó gyakran fel is csendül a játékidő során.

Jó kis film ez. Kiváló ötlet volt egy terroristás akciófilmet az Alcatrazba vinni. A forgatókönyv lehetne kevésbé bugyuta, a színészek pedig erőlködhetnének egy kicsit jobban is, de ugyanakkor az is elmondható, hogy A szikla izgalmas, magával ragadó, sőt, a vége felé már egyenesen epikus. 7,5/10.