Abban az időszakban voltam kisgyerek, amikor a videokazetta uralmát szépen fokozatosan elkezdte megtörni a nagy szenzációnak számító DVD megjelenése. Ám a '90-es évek második felében nálunk még a videokazettázás ment. Volt néhány film, amiket ekkor, 3-4 évesen rengetegszer megnéztem. És ugye a kazettákon a film előtt rendszerint helyet kapott néhány előzetes a közeljövőben érkező megjelenésekről. Már nem emlékszem melyik videokazettán láttam a Paulie előzetesét, de az biztos, hogy az adott film sokszor került a magnóba, mert jó néhányszor végignéztem a beszélő papagáj kalandjairól szóló művet reklámozó összevágást. Ha akkor 3 éves voltam, akkor tizenhét évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy végre megnézzem, elejétől a végéig, ezt a kevésbé ismert, de meglepően színvonalas produkciót.

Misha (Tony Shalhoub) orosz férfi, aki nemrég érkezett Amerikába. Takarítóként vállal állást egy állatkutatásokkal foglalkozó intézetben. Már az első éjszakán felfigyel a pincében, eldugva raboskodó papagájra. Miután a madár megszólal, Misha azt hiszi, megőrült, de miután - nagyon hamar - túlteszi magát a kezdeti sokkon, tudatosul benne, hogy nem ő a hibás, az állat tényleg tud beszélni. Miután rövid úton barátságot kötnek, Paulie, a papagáj, elmeséli Mishának élete kalandos történetét, és azt, hogy mi motiválta, amikor nekivágott az ötezer kilométeres útnak, ami még egy ember számára is eléggé hosszú, nemhogy egy papagájnak.

Ez a film időnként eléggé bugyuta tud lenni. Számomra például eléggé furcsa volt, hogy minden egyes emberi szereplő gyakorlatilag csak fél pillanatig csodálkozik azon, hogy egy madár beszél hozzá emberi nyelven. Azért egy kicsit nagyobb sokkhatás lenne az elvárható reakció egy ilyen helyzetben. Továbbá azt is meg kell említeni, hogy a forgatókönyv bizonyos fordulópontok alkalmával eléggé erőltetett módon löki tovább a cselekményt, és ez azért kissé zavaró. Aztán ott van a beszéd. Paulie egy kissé idióta írói ötlet keretein belül tanul meg beszélni, de itt van egy kis ellentmondás is, mert a történet eme szakasza bugyutasága ellenére kreatív.

Ezek voltak a forgatókönyv negatívumai, és most ideje rátérni a dicsérő jelzőkre, mert lehet miért dicsérni ezt a filmet. Számomra egészen meglepő élmény volt megtapasztalni, hogy ez a történet mennyire tiszta, mennyire őszinte, és mennyire kedves. Rendkívül ártatlan, nagyon keveset vállal, de ezt a nagyon keveset hihetetlenül profi módon prezentálja. A cselekményvezetés változatos, a különböző kalandok valóban izgalmasak, Paulie karaktere pedig nagyon, de nagyon szimpatikus. Egy kissé pofátlan, naiv teremtés, aki ugyanakkor szerethető, szórakoztató, és mérhetetlenül aranyos. Érdemes odafigyelni a papagáj figurája által közölt rejtett mondanivalóra. Hiszen egyértelműen az emberi életútra vezethető vissza a film egyik fő témája, amely arra összpontosít, hogy Paulienak meg kell tanulnia repülni. Ugyanakkor a beszédről is sokat értekezik a film. Arról, hogy a nagyszájúság sokszor bajt okozhat, de bizonyos esetekben a hallgatagság is visszatarthat a sikertől. Utóbbi üzenet a hallgatagságról Misha szintén jól megírt figurája által van jelen a műben. És azért a vége felé egy "az ember gonosz, és bántja az állatokat című fejezet" is helyet kap a produkcióban.

John Roberts korrekten rendezi meg a filmet, nem igazán lehet belekötni az úriember munkájába, sőt, még dicséretet is érdemel, ugyanis a történet egy bizonyos pontján szép beállításokkal fokozza az érzelmeket (aki látta a filmet, tudja mire gondolok). Meg kell még említeni, hogy a filmzene is kifejezetten kreatív, és ügyesen fokozza a hangulatot. És persze, az állatkoordinátori munka is kiemelkedő, a végeredmény alapján elmondható, hogy a trénerek remekül helytálltak a forgatás során.

A színészgárda tagjai közül Tony Shalhoubot lehet megnevezni, mint a legkiemelkedőbb alakítás produkálóját, ugyanis a színész rendkívül érzelemgazdag, lelkes játékot produkál. Gena Rowlands is egész jó, ráadásul az ő karakteréhez fűződnek a film legmeghatóbb képei.

A Paulie megérdemel egy gyengébb 8/10-et, mert őszinteségével, tartalmasságával, és kedvességével valószínűleg azok számára is meglepetést okoz, akik a mű megtekintése előtt nem hitték volna, hogy egy beszélő papagájról szóló film jó lehet.